Új csodafegyverrel verné meg a VW-t a Hyundai

Hyundai i20 WRC
Vágólapra másolva!
A Hyundai leleplezte az új i20 WRC-t, amely a Citroën kiszállásával a Volkswagenek legkomolyabb kihívója lehet jövőre a rali-világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

A régi, két éve bemutatott i20 WRC közepesen gyorsnak és elég megbízhatónak bizonyult; első, kissé szerencsés győzelmét Németországban, 2014 augusztusában aratta. Ezt követően, a 2015-ben évadban már kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott a csapat: bár győzni nem sikerült, már négyszer végeztek a dobogón.

Hyundai i20 WRC Forrás: Hyundai

2015 elején a csapat egész éves teszt- és fejlesztési programba fogott, hogy megalkossa az új generációs i20 WRC-t, amely elsőként a 2016 januárjában rendezendő Monte Carlo-ralin fog rajthoz állni.

Forrás: Hyundai

Az új, elődjénél jóval látványosabb külsejű raliautó nyolcezer kilométernyi tesztet tudhatott maga mögött, és ezek során gyorsabbnak és jobban vezethetőnek bizonyult elődjénél, amelynek a magas súlypont volt az egyik legnagyobb hátránya.

Forrás: Hyundai

A Hyundai a 2016-os szezon minden versenyén három autóval áll rajthoz: ezeket Dani Sordo, Hayden Paddon és Thierry Neuville vezeti a teljes évadban. A csapat Monte Carlóban két darab új generációs i20 WRC-vel, valamint egy előző szériás versenyautóval kezdi harmadik évadát. Később, a Svéd ralitól fogva három egyforma autóval javítják esélyeiket.

A négy versenyző közül csak három vesz részt minden futamon Forrás: Hyundai

A csapat továbbra is igénybe veszi Kevin Abbring szolgáltatásait. A fiatal holland tehetség egyes WRC futamokon is részt vesz egy negyedik autóval, ám elsődleges feladata az, hogy a 2017-es WRC autó, valamint az új R5-ös autó fejlesztését végezze, amelyet a privát versenyzők az év második felétől rendelhetnek meg.