1903-ban nem is egy, hanem, szinte egy időben, három működőképes ablaktörlő-prototípus is született. Az amerikai Mary Anderson, Robert Douglass és a brit Henry Apjohn fejéből szinte egyszerre pattant ki az ablaktörlő ötlete.
A legenda szerint az alabamai borszakértő és farmer hölgy egy hűvös, esős napon New Yorkban a villamoson utazott, és a küszködő vezetőt figyelte, aki, hogy kilásson, vagy kinyitotta a szélvédőt, és bőrig ázott, vagy megállt, hogy letörölgesse. Innen jött az ötlet: a falécre rögzített gumicsíkot a fülkéből egy karral kellett mozgatni, kézzel.
Douglass megoldása inkább mozdonyokhoz illett, Apjohn berendezése pedig keféket vagy gumi lehúzót használt, és elektromosan és manuálisan is hajtható volt.
A találmány sokáig senkinek sem kellett,
még az 1910-es évek végén is drága luxuskütyüként kínálták, legtöbbször csak a vezető oldalán. Sok évnek kellett eltelnie, hogy elsőként a Cadillaceken megjelenjen mint alapfelszerelés, 1922-ben.
A kézi munka kiváltása is nehezen indult: a gyenge elektromos rendszerek nehezen birkóztak meg a feladattal; ezért nem vált be a méltánytalanul elfeledett másik hölgy, Charlotte Bridgewood 1917-es elektromos, gumigörgős mechanizmusa sem.
Ám kapóra jött William M. Folbert innovációja 1919-ben: ő a motor szívóoldalának vákuumát használta hajtásra, de a fordulatszám emelésével csökkenő szívóerő miatt lelassultak vagy megálltak a törlők. Ennek ellenére ez a változat terjedt el, különösen az USA-ban, ott egészen a 70-as évekig használták.
A következő évtizedek csupán finomításokat hoztak, például a többsebességes kialakítást. 1963-ban Robert Kearns, a detroiti Wayne-egyetem professzora fundálta ki az időzítést. Állítólag éjszaka, esőben vezetett, és rosszul látott egyetlen szemével (a másikat korábban a saját esküvőjén lőtték ki egy pezsgősdugóval), és unta a törlőkapcsolgatást.
Ekkor jutott eszébe az emberi szemhéj,
ami időről időre automatikusan letisztítja a szemet. Ő a pislogást egy folyamatosan feltöltődő és kisülő kondenzátorral oldotta meg.
A 70-es években újabb hatékonyságnövelő beavatkozások jöttek, 1970-ben a Citroën SM-en jelent meg először a ma oly elterjedt esőérzékelő, a Saabokon debütáltak a fényszórótörlők (az új autókban nagynyomású mosók váltották ki), majd a hátsó szélvédőkön is felbukkantak az esőtolók. Ablakmosó spricni már a 30-as években létezett, de csak luxusautókon.
A megtisztított terület nagyságát is folyamatosan növelték, így születtek meg a tripla és a szembefordított lapátos szerkezetek. Az asztalnyi sík szélvédős buszokon és teherautókon feltűntek a duplakaros és a pantográf mozgását utánzó – téglalap formájú területet takarító – kivitelek.
Központi, szóló karos szerkezeteket is bevetettek,
többüknél a rögzítési pont sem volt fix, M betűre hasonlító pályát járt be, hogy a szélvédő minden sarkát elérje (lásd a Mercedeseket).
A tervezők az évek során természetesen más – rotációs vagy ultrahangos– fortélyokkal is próbálkoztak, egyik sem vált be igazán. Lényegében ma is a Mary Anderson-féle ablaktörlők surrognak szélvédőinken. Csak a karokat igyekeznek elrejteni (aerodinamikai és gyalogosvédelmi megfontolásból), és elterjednek a keret nélküli, flexibils ablaktörlő lapátok.
Nem változott viszont, hogy a szerkezetet rendszeresen, különösen tél előtt alaposan át kell vizsgálni, és ha alkoholos tisztítás után is csíkot húz vagy maszatol, muszáj újra cserélni a gumit. A mosó fuvókáit is célszerű ellenőrizni (természetesen téli folyadéknak kell lögyögnie a tartályban), az utólagos vízlepergető szélvédőbevonat pedig megkönnyíti a sofőr és az ablaktörlő dolgát is.