Kínai édes-savanyú - Great Wall H6-menetpróba

Great Wall H6
Vágólapra másolva!
Tavasztól már Magyarországon is meg lehet venni Kína legnagyobb darabszámban eladott szabadidő-autóját, a Great Wall H6-ost. A kínai tervezésű, de bolgár gyártású SUV elsősorban a helykínálatával és a jó ár/érték arányával szerezhet majd vevőket, de bizonyos területeken még nagy a lemaradása.
Vágólapra másolva!
Fotó: Gulyás Péter

Mi ez, és mi az újdonság benne?

A három éve bemutatott Great Wall H6 Kína legnagyobb darabszámban eladott szabadidő-autója, idén az év első 10 hónapjában már több mint 250 ezret adtak el belőle, amivel a normál személyautók között is az előkelő ötödik helyen végzett. Gyártója, a 1984-ben alapított Great Wall Kína legnagyobb magánkézben lévő autógyártója 16 gyárral és 60 ezer alkalmazottal, tavaly a világ 120 országában összesen 754 ezer autót adtak el. 12 éve piacvezetők Kínában a terepjárók, pickupok és SUV-k között, a helyi piacon a 4x4-es modelljeiket Haval márkanév alatt forgalmazzák, de Európában minden típus Great Wall emblémával kerül forgalomba. A H6-ost Bulgáriában szerelik össze egy két éve átadott új gyárban, Lovechben, amelyet nemrég mi is megtekintettünk. Itt még a régi változatot szerelik össze, de Kínában már a divatosabb külsejű, ráncfelvarrás utáni H6-ost kínálják.

Így néz ki a Kínában már megjelent, európai tervezőkkel átalakított, ráncfelvarrás utáni H6-os. Teljesen átszabták az orr-részt, fényezetlen műanyagot tettek a küszöbökre és a kerékjáratokra. Hátul fölköltöztették a rendszámot a lökhárítóról, és LED-essé tették a lámpákat Forrás: Great Wall

Hogy néz ki?

Egy kínai autótól már az is szép teljesítmény, ha nem kirívóan ronda, és nem másol egy ismert nyugati típust sem; a teljesen vállalható formájú H6-osra szerencsére mindkét állítás igaz, és még az arányai is rendben vannak. 4,64 méteres hosszával a közepes méretű SUV-ok között a termetesebbek közé tartozik, kategóriatársai közül csak a Kia Sorento és a Mitsubishi Outlander hosszabb nála pár centiméterrel. 2010 óta a Great Wall európai formatervezőket alkalmaz, akik korábban a Volkswagennél és a BMW-nél dolgoztak, az egyik főmunkatárs Pierre Lecrerq, aki például az első BMW X6-ost szabadította a világra öt évvel ezelőtt.

Made in Bulgaria, hirdeti büszkén a cirill betűs felirat Fotó: Gulyás Péter

Mivel a H6-os már 2011 óta kapható, a formáját nagy valószínűséggel még kínai dizájnerek alkották meg. Érezhetően szem előtt tartották, hogy ennek a kocsinak a világpiacon is helyt kell állnia, ezért tartózkodtak minden extrém megoldástól, és a lehető legsemlegesebb formára törekedtek, amiből az agresszió szikrája is hiányzik. Kínai autótól szokatlan módon még a krómmal sem lépték át az ízlésrendőrség ingerküszöbét, csak a hűtőrácsra, az ajtók aljára, a kilincsekre, az ablakok aljára jutott belőle. A 225/65 R17-es kerekek ideális méretűek: nem tűnnek komikusan kicsinek a hatalmas kerékjáratokban, de elég magas az oldalfaluk ahhoz, hogy a rossz utak ütéseit tompítsák.

Ismerős vonásokat fel lehet fedezni rajta, de közvetlenül nem másoltak egyetlen ismert típust sem Fotó: Gulyás Péter

Műszaki tartalom

A H6-os kétliteres, közös nyomócsöves dízelmotorja állítólag a Great Wall saját fejlesztése, de, hogy a bizalom megmaradjon, minden fórumon hangsúlyozzák, hogy a perifériák megalkotásában olyan neves beszállítók működtek közre, mint a Bosch, a Delphi, vagy a változó geometriájú turbófeltöltőt szállító BorgWarner. Két literből 143 lóerőt és 310 Nm-t hoztak ki a kínai mérnökök, ez manapság az átlag alsó szintjét jelenti ebben a méretosztályban. Elavultsága az adatokat nézve inkább azon érhető tetten, hogy 6,8 liter az átlagfogyasztása, ennél az európai, japán és koreai vetélytársak körülbelül egy-másfél literrel tudnak jobbat.

A dízelmotoron még Haval felirat olvasható, a motor készen érkezik Kínából a bolgár gyárba Fotó: Gulyás Péter

A másik választható motor egy 1,5 literes benzines turbó szintén 143 lóerővel, de csak 202 Nm-es nyomatékkal. Ennek már 9 liter a hivatalos átlagfogyasztása, ami egy ekkora blokktól kifejezetten soknak számít. Mindkét motorhoz hatfokozatú kézi váltót adnak (már fejlesztik az automatát) elsőkerék-meghajtással, de rendelhető automatikus összkerékhajtás, amely szintén a BorgWarner fejlesztése. A NexTrac nevű rendszer a manapság elterjedt rendszert követi, vagyis egy elektronikusan vezérelt tengelykapcsoló juttatja a hátsó tengelyre a nyomatékot, ha az első tengely tapadási problémákkal küzd.

A műszerfallal semmi baj nincs, leszámítva, hogy olcsó, kopogós műanyagokat használtak hozzá. Ez az olcsóbb, érintőképernyő nélküli kivitel. A váltókart a Fordról másolták Fotó: Gulyás Péter

A Great Wall lemaradása a nevesebb vetélytársaktól az extralistán érhető tetten: xenon fényszóró, ülésszellőztetés, vezetéstámogató rendszerek felárért sincsenek. Ezeket leszámítva a legdrágább változat felszereltsége teljesnek mondható, mivel az elektromosan állítható bőrülésektől a tolatókamerán és a kulcs nélküli rendszeren át a DVD lejátszós, USB-csatlakozós, érintőképernyős hifiig szinte mindent tartalmaz. Kimondottan mókás, hogy a könnyen koszolódó tolatókamera képét akár autópálya tempónál is be lehet kapcsolni, és az is, hogy a lopásvédelem érdekében le lehet pattintani a kulcs nélküli rendszerrel rendelkező autók gyújtáskapcsolójának fedelét, amely nélkül gyakorlatilag lehetetlen beindítani még az autót akkor is, ha nálunk van a kulcs.

Lopásvédelem Great Wall-módra Fotó: Gulyás Péter

Milyen benne utazni?

A H6-os kívülről egy számmal nagyobb az kompakt szabadidő-autóknál (Qashqai, Kuga, Tiguan, stb.), és ez a helykínálatán is érződik. Hátul a Skoda Superbével összemérhető a lábtér nagysága, ami magyarul annyit jelent, hogy egy átlagos magasságú felnőtt akár keresztbe tett lábakkal is utazhat a viszonylag rövid ülőlapokon ülve. Legalább 10 centiméterrel van magasabban a hátsó pad, mint a két első ülés, ezért még hátulról is jó kilátás nyílik előre, és szerencsére oldalra is, mert az oldalablakok is nagyok. Tovább növeli a komfortérzetet, hogy a hátsó ülések támlája állítható, és a közel derékszögben nyíló ajtóknak hála könnyű a ki- és beszállás. Elöl szintén megvan a tipikus, SUV-okra jellemző biztonságérzet, ami az átlagosnál magasabb üléspozíció érdeme, akárcsak az, hogy jól átlátjuk a forgalmat, és még az A-oszlopok sem takarnak ki sokat.

Viszonylag kényelmesek és jó kilátást biztosítanak a magasra tett első ülések. A felextrázott H6-osokban elektromos ülésállítás és gerinctámasz is van Fotó: Gulyás Péter

Megfelelő az ülések kényelme, a kissé lapos szögben álló kormány mélységben és magasságban is állítható, ezért könnyű megtalálni az ideális vezetői helyzetet. Könnyen áttekinthető a műszerfal, de a spórolási szándék tetten érhető az anyagválasztáson, ugyanis mindent kopogós, fényes műanyag borít. Általában mindent ott találunk, ahol egy tipikus ázsiai autóban, de a fedélzeti számítógép és az audiorendszer kezelése nehézkes és néhol logikátlan. Ha hihetünk a Great Wall mérésének, akkor a 808 literes csomagtartó kategóriaelső, bár én arra tippelek, hogy ezt a számot nem a megszokott módon, övvonalig, hanem a tetőig mérve kapták meg. Akárhogy is, a két padlóval rendelkező csomagtartó rengeteg holmit képes elnyelni, és hamarosan elektromos ajtónyitás is megkönnyítheti majd a pakolását. Menet közben némileg romlik a H6-osról kialakult kedvező benyomás, mert a szél-és gördülési zajból is több jut be az utastérbe, mint ami a mai szabadidő-autóktól megszoktunk, ráadásul a dízelmotor is hangosan kerreg hidegen és gyorsításkor.

Brutális méretű a hátsó lábtér, az ülések jóval magasabban vannak, mint az elsők. Állítható a háttámla dőlésszöge is Fotó: Gulyás Péter

Milyen vezetni?

A dízelmotor 143 lóerejéből érzésre csak 110-120 van meg, amit akkor vált nyilvánvalóvá, amikor kiderült, hogy a nagy homlokfelületű, több mint 1,7 tonnás H6-os 120 km/h-s sebességről már nem nagyon szeret tovább gyorsulni, a 175 km/h-s végsebesség eléréséhez nagy adag türelemre és hosszú egyenesre lesz szükség a német autópályákon. Jobb benyomást keltett az 1,5 literes benzines, amely lelkesebben pörög fel, és halkabban, rezgésmentesebben jár, és még a több mint 100 Nm-es hátrányát is ügyesen titkolja. Persze ez is csak a turbó belépése után, nagyjából 1800-as fordulatszámtól kezd el érezhetően húzni, alatta szinte semmi ereje sincs, amit a kuplung csúsztatásával és sok váltással kell kompenzálni.

Gigantikus méretű a csomagtartó, a Great Wall szerint 808 literes alapállapotban, és több mint 2 köbméteres bővítés után Forrás: Great Wall

Jól kézre esik a magasra tett váltó, amely az út elején, bejáratósan még eléggé akadozva vette a kettes fokozatot, de 1500 kilométerrel később már kezdett bekopni, és pontossá vált. A régimódi, hidraulikus szervokormány nem sok információt szolgáltat az első kerekek és az út kapcsolatáról, áttételezése indirekt, ütközéstől ütközésig több mint hármat fordul. Egyetlen pozitívuma, hogy könnyű tekerni, ami a városi manőverezésnél jól jön, ellentétben a több mint 12 méteres fordulókörrel.

Menet közben hangosabb a H6-os, mint a konkurensek, a futóműve lágy hangolású, ezért billegős Fotó: Földes Attila

Rossz utakon a lágy futómű kényelmes ringatózással semlegesíti az alattomos úthibák ütéseit is, aminek az az ára, hogy nagy tempónál nem érződik túl stabilnak a H6-os, olyan, mintha fém helyett zseléből készült lengőkarok tartanák a kerekeket. Egy jávorszarvas-teszten a jelenlegi beállításokkal valószínűleg elvérezne, de jó tudni, hogy a törésteszten megfelelően masszívnak bizonyult az utascella, és hat légzsák is vigyáz az utasokra. A puha futómű és a magas súlypont hátránya, hogy kanyarban jelentősen bedől a karosszéria, és még nedves úton is hamar elkezdtek sírni a gumik, ami nem az abroncsok hibája lehet, mivel drága Bridgestone-okon futottak a kinti tesztautók. Mindkét motorral tolta az orrát tempós kanyarodáskor a H6-os, de valamivel kevésbé volt alulkormányzott a benzinmotoros kivitel, talán azért, mert ez 115 kilogrammal kevesebbel terhelte az első tengelyt.

Mindkét motorral hasonlóak a menetteljesítmények: bő 11 másodpercig tart a százas sprint, 175 km/h a végsebesség Fotó: Földes Attila

Megéri az árát?

Bár a konkrét árak még tárgyalás alatt vannak, az elsőkerék-meghajtású benzinmotoros kivitel alapára 5,5 millió forint körül lesz alapfelszereltséggel, a kínálat csúcsát jelentő, full extrás 4x4-es dízelért pedig 7,5-8 millió forint közötti összeget kell majd fizetni. Inkább az előbbi tűnik versenylépesnek, még akkor is, ha a Great Wallhoz a piac egyik legjobb, 5 év/100 ezer kilométeres garanciáját nyújtja majd az importőr, a Chinamotors. Hasonló áron egy számmal kisebbek a nyugati konkurensek, egy-két millióval többért már jobb minőségű és hasonló méretű szabadidő-autókat is lehet venni. A H6-os főleg azoknak az árérzékeny, presztízsre fittyet hányó vevőknek lehet érdekes, akik eddig egy új Dacia Dusterben gondolkodtak, mert kevés ráfizetéssel a Great Walltól egy tágasabb, erősebb és gazdagabban felszerelt SUV-t kaphatnak.

Műszaki adatok - Great Wall H6 2.0 D 4x4

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1996 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 105 kW (143 LE)/3500. Nyomaték: 310 Nm/1800 -2800. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4640/1825/1745 mm. Tengelytáv: 2680 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1540/1540 mm. Tömeg: 1725 kg. Terhelhetőség: 640 kg. Csomagtartó térfogata: 808-2040 l. Üzemanyagtartály térfogata: 58 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 11,4 mp. Végsebesség: 175 km/h. Átlagfogyasztás: 6,8 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,9 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 180 g/km.