Esőben megbolondulnak az önjáró autók

önjáró autó
Vágólapra másolva!
Indexelnek, aztán bekanyarodnak az árokba.
Vágólapra másolva!

A Hyundai Dél-Koreában rendezett versenyt az önjáró autókat fejlesztő csapatoknak, de túlzás lenne azt állítani, hogy fényes siker lett volna a rendezvény. A tizenkét csapatból csak négy jutott el az utolsó körig, a második nap egyenesen katasztrófa volt.

Már száraz, napsütéses időben is produkáltak meglepő dolgokat az autók, de az esős folytatásban borult minden. Ennek magyarázata, hogy az önjáró autók szoftverei nagyban kamerákra támaszkodnak, így ha ezek a rossz idő miatt nem adnak elég éles képet, könnyen megzavarodhatnak.

Az első két videón ugyanannak a csapatnak az autója látható az első, illetve a második napon. Esőben elvétett egy kanyarodást, simán áthajtott egy járdaszigeten, majdnem nekiment egy oszlopnak, és parkolásnál is az akadálynak koccant.

De volt olyan csapat is, amelynek az autója száraz időben kirakta az indexet, aztán belehajtott az árokba.