Cirkálósúly - Cadillac Series 62 Sedan de Ville (1957)-veteránteszt

Cadillac Series 62 Sedan de Ville (1957)
Vágólapra másolva!
A drága 1957-es sorozat legnagyobb újdonsága az új cső alváz volt. Kipróbáltunk egy szépen felújított példányt.
Vágólapra másolva!

Az ötvenes évek Amerikája nemcsak a rock’n roll és a sugárhajtású repülők dübörgésétől volt hangos, az autódesign is komolyan megmozdult. Látványosan növekedni kezdtek a fecskefarkak, de több más, repülős elem is felbukkant, és a kocsikra egy kisebb ország évi krómtermelése került fel. A Cadillac is efféle izgalmas formavilággal folytatta a Series 62 gyártását, gazdagabban felszerelt változatait de Ville névre keresztelte.

5188 dollárba került az alapmodell, de tömérdek extrát lehetett rendelni hozzá. Az 1957-es modellév újdonsága volt a dupla helyzetjelző és az ütközőbabák gumiorra Forrás: Huber Károly - Retro Mobil

A négyajtós Sedan 1956-ban csatlakozott a kupéhoz, az 1957-es modellévben már jött is az első alapos átszabás, több formai és mechanikai újdonság megjelent. Átszerkesztették a hűtőmaszkot, markánsabbra dagadtak az uszonyok, a B-oszlopokat elhagyták, és megjelentek az íves panoráma-szélvédők. Az új tervezésű cső alvázon a kocsi 10 centivel alacsonyabb és ettől stabilabb is lett. Egyetlen választható motorját, a 6,0 l-es felülszelepelt V8-ast elődeitől örökölte, 300 lóerejével szépen elboldogult a több mint két tonnával.

Negyedszázadot ácsorgott

Tulajdonosának nagyon tetszik ez a krómdagályos, vezérsíkos stílus, éppen ezért választotta a fotók alapján 50 évesen is jó állapotú autót, és hozatta haza egyenesen az USA-ból. Ott jó 25 évet állt száraz helyen, kevés rozsdát találtak rajta, a hátsó ajtók azonban teljesen elfogytak, valószínűleg konstrukciós hiba miatt állt meg bennük a víz. Jobb elején karambolos sérülést, a bal hátsó ajtón pedig egy meghúzásost kellett helyrehozni. Csak a motor revíziója után derült ki, fel kell fúrni, és új csapágyak is kellenek bele. A váltóban anyagfáradásos tengelytörés okozott sok fejfájást, mert éppen a kocsi összerakása és beindítása után történt. A komplett váltót cserélni kellett, egy itthon beszerzett bontott darabbal sikerült pótolni.

Csillog-villog az újjáépített nyolchengeres. 1959-től izmosabb, hosszabb löketű 6,4-es vitte a De Ville-eket Forrás: Huber Károly - Retro Mobil

Néhány hazai Cadillac specialista tanácsai és alkarészei is sokat segítettek a restaurálásban, az elhasználódott kárpitok helyére itthon szabták a szövetből és bőrből összeállított újakat. A szövetet gyárilag izzadságot közömbösítő, antibakteriális ezüstszálak hálózzák be, ezeket is sikerült reprodukálni. Nem mindennapi látvány a hömpölygő elegáns nagyvas. Egy járókelő egyszer meg is jegyezte, milyen szép ez a Csajka...

Harminc liter simán legurul

Nagy kényelemben terpeszkedhetünk a háromszemélyes egybepadokon, a vezetőnek nincs más dolga, mint D-be rakni a váltókart, és rálépni a gázra. Közhely, mégis egy ekkora óceánjáróban tényleg alig érezni az utat. A fogyasztás miatt a 80 km/óra a legjobb utazótempó, de vágtázni is tud, kövér gázra felpezsdül az élet a motorházban, orrát megemelve iramodik neki az óriási Caddy. A 130 km/óra is tartható vele, ám ilyenkor szinte hallani, ahogy szürcsöli a litereket, 30-at is benyakal százon.

Jó kiosztású a műszerfal. A korai modelleken az infravörös fényszenzor bal oldalon volt, alatta a tempomat Forrás: Huber Károly - Retro Mobil

A legendás THM-400 elődje, a szintén hidrodinamikus nyomatékváltós, négysebességes Jetaway-váltó kifogástalanul, puhán kapcsolgat. A lágy futómű kissé alulkormányzott, kanyarban dől, a bennülők csúszkálnak a tartás nélküli üléseken. A dobfékek a rásegítő ellenére gyengék, idejében kell a pedálra lépni. Felszereltsége és képességei ellenére a Cadillac-sorban ez az autó középkategóriásnak számított, és csak egy osztállyal maradt el az Eldorádóktól és a Series 70, 90 csúcsgépeitől. Az 1958-as 62-es Sedan de Ville-ek átlagára az amerikai veteránkereskedőknél ma 17 000-18 000 dollár, azaz nagyjából négymillió forint, a hibátlan példányokért akár 30 000-et is elkérnek.

A bal oldali lámpatest alatt bújik meg a tanksapka, a kipufogóvégeket a lökhárítóba ágyazták. A jelvény gyárilag arannyal futtatott Forrás: Huber Károly - Retro Mobil

Műszaki adatok

Motor: V8-as, OHV-vezérlésű benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 5972 cm3. Teljesítmény: 305 LE, 4800/perc fordulaton. Nyomaték: 542 Nm, 2800/perc fordulaton.

Erőátvitel: négyfokozatú bolygóműves automata váltó, hátsókerékhajtás. Felépítés: négyajtós acélkarosszéria, cső alvázon.

Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros futómű tekercsrugókkal, hidraulikus lengéscsillapítókkal, hátul merevtengely, laprugókkal, hidraulikus lengéscsillapítókkal. Elöl-hátul dobfékek, szervorásegítéssel.

Üzemanyagtartály: 76 l. Hosszúság x szélesség x magasság: 5484x2032x1501 mm. Tengelytáv: 3289 mm. Saját tömeg: 2112 kg.

Forrás: Retro Mobil