Vágólapra másolva!
Október 2-án nyit a világ legnagyobb autószalonja olyan új modellekkel, mint az Opel Corsa, a Skoda Fabia, a VW Passat, a negyedik generációs Mazda MX-5 és az esztergomi gyártású új Suzuki Vitara.
Vágólapra másolva!
Párizsra a francia márkák mindig jobban készülnek a szokásosnál Forrás: AFP

A Párizsi Autószalon több szempontból is különleges a világ autókiállításai között. Egyrészt ezt rendezték meg először (1898-ban), másrészt ez a legnépszerűbb az összes közül: a legutóbbi 2012-esen például több mint 1,2 millió látogatót regisztráltak, míg Detroitnak, Tokiónak, Frankfurtnak és Pekingnek meg kellett elégednie 8-900 ezer látogatóval, Genfnek pedig 670 ezerrel. 1976-ig évente rendezték meg a Mondial de l'Automobile-t, azóta csak a páros években, mivel a páratlanokban Frankfurté a rendezési jog Európában. Idén október 4-19-ig tartanak a közönségnapok, 25 év felettieknek a belépő 14, a 25-10 éves korosztálynak 8 euróba kerül.

Két éve a Greenpeace a Volkswagennek szólt be a kifüggesztett molinójával, de az elbocsátott PSA-munkások is tüntettek a sajtónapon Forrás: AFP/Thomas Samson

A Porte de Versailles-i Párizs Expón tartott kiállításra idén 13 ezer újságíró regisztrált 103 országból, az Origo is a helyszínről tudósít majd. A kilenc pavilon 96 ezer négyzetméteres alapterületén idén több mint 60 világpremiert tartanak, ezek közül választottuk ki a húsz legfontosabb új szériaautót, amelyeket hónapokon belül bárki megvásárolhat majd. Idén is lesz egy pavilon, amelyet az elektromos autóknak szentelnek. Nemcsak nézegetni lehet majd a némán zümmögő, kipufogó nélküli járműveket, hanem regisztrációt követően bárki kihajthat velük a forgalomba is.

2 l/100 km alatt

Természetesen a tanulmányautókra is érdemes lesz odafigyelni, mert megmutatják, hogy pár év múlva milyen technikai megoldásokra számíthatunk a sorozatgyártású modellekben. Idén a francia állam kihívása tartotta lázban a helyi gyártókat, ugyanis azt kérték tőlük, hogy 2020-ig készítsenek olyan szériaautót, amely 100 kilométert két liter üzemanyaggal meg tud tenni.

Citroën C4 Cactus Airflow 2L Concept Forrás: Citroën

Erre választolt a Citroën a C4 Cactus sűrített levegős hibrid tanulmányával, a Peugeot a hasonló technikájú, kísérleti 208-assal, és a Renault a mindössze egyliteres átlagfogyasztású Eolabbal. Igaz, a Clio-méretű, de annál 30 százalékkal könnyebb és kisebb légellenállású konnektoros hibrid gyártása a Renault szerint 2020-nál később, de azért tíz éven belül valósulhat meg.

A Párizsi Autószalon számokban Forrás: AFP



Lássuk a legfontosabb új szériagyártású modelleket:

Audi TT Roadster

Forrás: Audi

Alig vagyunk túl az új Audi TT kupé menetpróbáján, Párizsban már a szintén Győrben készülő kétüléses roadster is bemutatkozik. Kereken tíz másodperc alatt nyílik és záródik (50 km/h-s sebességig) a többrétegű vászontető, amely ezúttal már három színben rendelhető. Vázszerkezetében alumínium és magnézium is van, így elődjénél három kilóval könnyebb. Az Golfból ismert MQB padlólemez használatával a komplett autó tömege is csökkent, kétliteres turbómotorral csak 1320 kilót nyom. A csomagtartó 280 literes, 50 literrel nagyobb, mint az elődben. Sportback néven négyajtós kupéként is bemutatkozik a harmadik generációs TT, igaz, egyelőre csak tanulmányként.

BMW X6

BMW X6 Forrás: BMW

Az éjszakai élet császárainak kedvelt kupé szabadidő-autója elérkezett a második nemzedékéhez, az alapokat a tavaly leleplezett harmadik generációs X5-ös adja. Külseje nem sokat változott a 2008-as elődhöz képest, 34 mm-rel hosszabb, 4 mm-rel szélesebb, és 12 mm-rel magasabb, mint elődje. Most sem a helykínálaton és a terepjáró képességeken, inkább a csúcstechnikán és a személyautós dinamizmuson lesz a hangsúly. Alapfelszereltség az összkerékhajtás, a nyolcfokozatú automataváltó, a bi-xenon fényszóró, a 10,25 colos iDrive képernyő és az elektromos csomagtartónyitás, felárért aktív hátsó differenciálmű is kérhető. A decemberi piaci bevezetéskor három motorral lesz elérhető az X6-os: a háromliteres dízel egy (258 lóerő) és háromturbós (381 lóerő) változatban, valamint a dupla turbós 4,4 V8-as benzines 450 lóerővel.

Ford S-Max

Forrás: Ford

A legsportosabb hétüléses egyterű második nemzedéke nem hozott jelentős változást a külsőben, akár modellfrissítésnek is tűnhetne, mivel az arányok változatlanok, csak az új harcsaszáj és a hozzá illő lámpák tűnnek fel elsőre. Megmaradt a 2,85 méteres tengelytáv, de a karosszéria valamivel alacsonyabb, szélesebb és hosszabb lett. A második és a harmadik sor ülései gombnyomásra, elektromosan a padlóba hajthatóak, a csomagtartó pedig érintés nélkül, láblendítéssel kinyitható. Rendelhető elektromos kormányállítás és hűthető-fűthető, masszírozós első ülés is. Műszakilag az új Mondeóval rokon az új S-Max, így a középkategóriás modell megoldásaival találkozhatunk majd benne, viszont az alapmotor nem egyliteres, hanem az új, 1,5 literes benzines turbó lesz 158 lóerővel.

Fiat 500X

Fiat 500X Forrás: Fiat

A Fiat 500 modellcsalád legújabb tagja az Esztergomban gyártott Sedicit váltja le, és többek között a Nissan Juke-tól és a Mini Countrymantől próbál majd vevőket elcsábítani. Műszakilag a szögletes Jeep Renegade testvérmodelljének tekinthető, ezért a terepjáró-képességek várhatóan meghaladják majd a kategória átlagát. Természetesen a motorkínálatban ott lesznek a két- és négyhengeres, turbós Multiair benzinesek és az Multijet dízelek is, a drágább változatokba összkerékhajtás és kilencfokozatú automataváltó is kerülhet.

Honda Jazz

Forrás: Honda

Az új Honda Jazz a tavaly bemutatott Fit európai változata, csak minimális eltérések vannak a két modell között. Az elődjénél 15 milliméterrel hosszabb, egyterű-kisautó futóművét alaposan átdolgozta a Honda, a „mágikusnak” hívott, felhajtható hátsó ülések megmaradnak. Egyelőre annyi hivatalos, hogy 1,3 literes i-VTEC benzinmotorral lesz kapható az autó, hatfokozatú kézi vagy fokozatmentes váltóval párosítva. Bár a képeken látható Jazz hivatalosan még tanulmány, a jövő nyártól megvásárolható szériaváltozat szinte semmiben sem fog különbözni tőle. Párizsban a Honda bemutatja még az új HR-V-t, a Civic modellfrissített változatát, a 300 lóerős Civic Type-R tanulmányt és a 160 (!) lóerős 1,6-os dízellel szerelt frissített CR-V-t is.

Hyundai i20

Hyundai i20 Forrás: Hyundai

A koreai kisautó új generációja 4 centivel hosszabb, 24 mm-rel szélesebb, és 16 mm-rel alacsonyabb a réginél, a tengelytáv bővülése 45 mm. Először öt ajtóval érkezik novemberben, a sportosabb háromajtós késik. Valószínűleg a kategória egyik legtágasabb modellje lesz az i20, amit a 326 literes csomagtartó is alátámaszt. Kétféle benzines és két dízelmotorral lesz kapható: az 1,25 literes benzines 75 vagy 84 lóerős változatban rendelhető, az 1,4-es kereken 100 lóerős. A kisebb dízel 1,1 literes és 75 lóerős, a nagyobb 90 lóerős 1,4-es. Automataváltó csak a 100 lóerős benzineshez rendelhető, a többi motor hatfokozatú kézi váltóval érkezik.

Jaguar XE

Forrás: Jaguar

Az X-Type szellemi utódának tekinthető, hátsókerék-meghajtású kis Jaguar hosszabb és alacsonyabb a 3-as BMW-nél, a tengelytávja 25 mm-rel nagyobb. Belül jellegzetes részlet az automataváltó forgótárcsája, ami már a többi Jaguarból is ismerős lehet, akárcsak a háromküllős sportkormány. Tele van tömve csúcstechnikás megoldásokkal az XE, rendelhető lézeres head-up display és fedélzeti wifi is, az új infotainment rendszer nyolccolos érintőképernyőt kapott. Ebben a modellben debütál a vadonatúj Ingenium motorcsalád, amelynek kétliteres dízele 163 és 180 lóerővel lesz kapható, előbbivel csak 3,7 liter a szabványos átlagfogyasztás. Egyelőre a háromliteres, kompresszoros V6-os benzines jelenti a csúcsot 340 lóerővel. A könnyű alumínium karosszéria, a direkt kormányzás és a kategória legigényesebb futóműve izgalmas vezethetőséget feltételez.

Kia Sorento

Forrás: Kia

A Kia nagy szabadidő-autójának harmadik generációja nem kapott forradalmian új dizájnt, de az arányai sportosabbak, mint korábban. 95 mm-rel nőtt a hossz, és 80 mm-rel a tengelytáv, csak a magasságból (1685 mm) csippentettek le 15 mm-t a koreai mérnökök. A legerősebb egyturbós dízeleket továbbra is a Kia gyártja, a kétliteres CRDi 185, a 2,2-es kereken 200 lóerős. Lesz még egy 188 lóerős 2,4-es benzines is, de ezt a kisebb nyomaték és a nagyobb fogyasztás miatt kevesen fogják választani. A Kia szerint nem csak a Sorento kényelmi szolgáltatásai, és gazdaságossága, de a vezethetősége és biztonsága is sokat fejlődött az elődhöz képest. Az értékesítése várhatóan 2015 első negyedévében kezdődhet meg.

Land Rover Discovery Sport

Forrás: Land Rover

A Freelander alumínium karosszériás utódjában 5+2 ülést tudtak elhelyezni a brit mérnökök, így ez lesz az egyetlen kompakt szabadidő-autó három üléssorral. Négyhengeres turbófeltöltős benzin- és dízelmotorokkal kerül a piacra hatfokozatú kézi vagy kilencfokozatú automataváltóval 2015 elején, az olcsóbb változatokban csak az első kerekek hajtottak. Méltó lesz a típus a Land Rover hírnevéhez: a 25 fokos első, a 31 fokos hátsó terepszögével, a 212 mm-es hasmagasságával, a különböző terepviszonyokhoz alkalmazkodó Terrain Response rendszerével, illetve a 600 mm-es gázlómélységével túlteljesíti a kategória elvárásait a terepjáró képességek terén. A Volvo V40 után ebben is megjelenik a gyalogosokat védő légzsák.

Mazda2

Forrás: Mazda

A Mazda új kisautója a nagyobb modelleken debütált Kodo stílusirányzatot és a Skyactiv technológiát viszi tovább. Karosszériájában bőven használtak nagyszilárdságú acélokat, így nem csak merev, de könnyű is lett. Európában az új 1,5 literes dízelmotorral, és különböző teljesítményszintű, turbó nélküli 1,5 literes benzinmotorokkal lesz kapható, akár hatfokozatú automataváltóval is. A 4070 mm hosszú kisautó megkapta a Mazda3-ból már ismert infotainment és vezetéstámogató rendszereket, de a 3-asban tapasztaltakból kiindulva valószínűleg a vezetése is élmény lesz.

Cikkünk nem ért véget, a másik tíz újdonság a következő oldalon található!