Kultusztárgy lett a nyárspolgár-autó

vw találkozó 2014
Vágólapra másolva!
Patika állapotú garázslakó, rozsdás tuning-patkány, Udo Brinkmann-féle kabrió, okosított használati tárgy - sosem láttuk még annyiféle arcát az idén negyvenéves Golfnak, mint az idén a Hungaroringen.  A születésnapos ünnepelt mellett most először más Volkswagenek is megjelentek a találkozón, sőt, még hippifalu is épült a Transportereknek, és egy Guiness-rekordkísérletre is sor került. 
Vágólapra másolva!
A háromszáz kiválasztott Golf a paddockban sorakozott fel, és jól látszik, milyen nagy arányban voltak átalakított autók - nem véletlenül, ez az egyik legnépszerűbb tuningalap. Elvileg nem állhatott volna ide a Caddy pickup (a legközelebbi sorban a negyedik), de a szépsége miatt kivétel lett. Még több fotó a galériában, kattintson a képre! Fotó: Kismartoni András - Origo

Egy nagyszabású márkatalálkozó a Hungaroringen jó alkalom a brandépítésre, amit több importőr felismert: az Opel idén negyedszer várta rajongóit a Legendák rendezvényre, a Renault pedig már nyolcadszor tartotta itt a World Series versenysorozat köré felépülő parádét. Idén a Volkswagen is beállt a sorba, és a hagyományos Golf-találkozóba más modelljeit is bevonva nagyszabású népautó-ünnepélyt rendezett hétvégén, több mint kétezer kiállított autóval és tízezer látogatóval.

Igennel vagy nemmel szavazott a zsűri

Persze továbbra is a világ harmadik legnépszerűbb autótípusa, a Golf állt a buli középpontjában: a paddock részen, vagyis a bokszok előtti kirakatban a háromszáz legszebb vagy legérdekesebb autó sorakozott fel. Ezeket még hetekkel korábban egy 11 tagú szakmai zsűri válogatta ki, amelynek pár újságíró kollégámmal együtt én is tagja lehettem. A Porsche Hungáriánál gyűltünk össze válogatni, ahol pár dolgot közösen is értékeltünk ugyan, de mindenki önállóan, saját online felületen szavazott.

Kicsit rozsdahólyagos a sárvédő, de a három betű a lényeg. A 110 lóerős, befecskendezéses ős-GTI fekete fém lökhárítót és piros betétes hűtőmaszkot kapott, csak később jött az ikerfényszórók korszaka Fotó: Kismartoni András - Origo

A képes-szöveges autóleírásokban voltak ugyan kínos történetek is (gagyi tuning, gőzborotvás mosás után csöpögő kocsik, melegítőben büszkén feszítő tulajdonosok), de alapvetően korrekt leírásokkal és vállalható, sőt, sok esetben profi fotókkal találkoztunk - a régóta zsűrizők szerint e téren hatalmas előrelépés történt. Még meglepőbb volt, hogy a korábbi évek bő kétszeres túljelentkezése után idén 1160-an regisztráltak a háromszáz helyre. Ennek egyszerű magyarázata van: amellett, hogy népautó, minden másnál kedveltebb tuningalap a Golf, első szériája után pedig a kettes is kezd kultikussá érni.

Divatba jöttek a patkányok

Élőben különleges élmény volt a zsűrizett autókkal találkozni: nagy hányadukra igennel szavaztam, de olyan is akadt, amit a kinti, füves parkolóban hagytam volna - de a többség akarata másként döntött. Mind a hét generáció bőségesen képviselte magát, köztük sok Cabrio, Variant, sőt, még egy-két Plus is, de a szabályok miatt elvileg olyan típusok nem jöhettek, amelyek nem hordozzák nevükben a Golf nevet. Ezt azért sajnáltam, mert azért a Golf I-alapú Caddy-k és a Jetták is családtagnak számítanának.

Megállíthatatlanul terjed a patkányautók őrülete, és a Golf II-nél nem is sajnálja az ember: a nagy darabszámok miatt elég példány maradt meg eredeti állapotban is. A rat-syle egyik fontos eleme a szándékos rozsdásítás, illetve sok kacat és matrica felrakása, ez még egész konszolidált példány Fotó: Kismartoni András - Origo

A teljesen hétköznapi, többé vagy kevésbé eredeti állapotú autók és a német öregurak garázsaiból előhalászott, makulátlan youngtimerek mellett olyan érdekességek színesítették a felhozatalt, mint az öt- és hathengeres modellek, a szabadidőautó-ős Country-k vagy a széthajtástól és pusztulástól megmenekült GTI-k és R-rek. Rengeteg volt a tuningolt Golf, és a mezei nagy felni-ültetés vonal mellett a régi típusoknál két divatos irányzat is megjelent: a régies vonalat képviselő kult-, illetve a patkány-stílus, utóbbinál az elmaradhatatlan rozsdásítással, matricaözönnel és vicces, háztáji barkácstrükkökkel.

Itt egy kicsit mindenki Kovács úr

A tombola fődíja egy olyan típus volt, amire még sokan emlékeznek a „Kovács úr megvette élete második autóját” reklámból: egy Golf III., csenevész 60 lóerővel és kevés extrával, de megkímélten, sőt, az aprólékos felújítás után újszerű állapotban. Szimbolikus negyven forintért vehette át a nyertes (a Golf-sorozat idén negyvenéves), ám ennyi nem volt elég a számok bűvöletéből: az egyik bokszba kitelepült a posta, és a helyszínen megdőlt az egy helyen feladott képeslapok Guiness-rekordja.

A reklám szerint élete első autójából, a Merkúr által is forgalmazott Bogárból váltott orrmotorosra Kovács úr. Így hát az ősi népautó is teljes jogú vendég volt a rendezvényen Fotó: Kismartoni András - Origo

Voltak más érdekességek is a garázsokban, ez egyikben mini-múzeumot nyitottak Bogarakkal és más, farmotoros, léghűtéses Volkswagenekkel, a másikban pedig a benzingőzmentes jövő mutatkozott be elektromos Uppal és Golffal. Eljött a Hungaroringre az 503 lóerős GTI Vision Roadster tanulmány is, és persze gyári alkatrészekből, kabalákból is lehetett válogatni. Egy bokszban még gyorsszervizt is felállítottak, bár Alonso és Vettel szerelőivel azért tempóban aligha tudták volna felvenni a versenyt.

Egyes Golf, kettes Golf, hármas Golf...

A hétvége érdekes attrakciója volt a Belga koncert, amelyen, ki gondolta volna, a Golf-generációkat is megéneklő Gépkocsi című számnak volt a legnagyobb sikere. Nem csak álló autókat és bent ücsörgő embereket lehetett látni, a Bogár-felvonulás után rajokban ellepték az orrmotoros Volkswagenek a pályát. Szórakoztató volt a célegyenes végi kanyarra ráeső Variantok és kabriók csatája, a koromfelhő alapján a felhúzott TDI-ket sem volt nehéz kiszúrni. De azok is megtalálták számításukat, akiket nem hoztak lázba a kerékvetők: lehetett vezetéstechnikai és off-road pályán vezetni vagy gokartozni is.

Sokaknak ez volt életük első lehetősége arra, hogy utcai autójukat kipróbálják versenypályán. Ilyenkor ki tud azért derülni, hogy nem elég a felpiszkált motor és az ültetés, a fékeket is meg kell erősíteni Fotó: Kismartoni András - Origo

Mivel a Golfok mellett más VW-k előtt is megnyitotta kapuit a Hungaroring, az egyik lenti parkoló Passatokkal, egy másik pedig Sciroccókkal és Corradókkal telt meg. A Transporterek kedvelőinek Hippifalu épült, a buszok német nevéből eredő szóvicc-szlogennel: itt van a legjobb Bulli. Ha nem is árasztott Woodstock-, vagy legalábbis Sziget-fesztivál hangulatot, a Doors emlékzenekar koncerttel állítólag este elég jó móka kerekedett, és a szondára is volt ellenszer: lakóautóban vagy sátorban ott lehetett aludni. A rendezvény sztárvendége is itt állt: a legutolsó, brazil gyártású T2 Last Edition busz.

Az osztott szélvédős T1 itt is ritkaságszámba ment, de a T2-esek is jócskán benne van már a korban. Mivel divatba jött, egy modern butikból is könnyű volt hozzáöltözni a hippikorszakhoz, de itt nem voltak bélyegező kommunák Fotó: Kismartoni András - Origo

Bár nyilván nem lehet még egy Wörthersee-partihoz hasonlítani, összességében nagyon jól sikerült az első össznépi találkozó. Csakhogy, nézzék ezt el nekem, vagyok annyira elfogult az egyik típus iránt, hogy hiányérzettel kellett távoznom. Hobbiautóként régóta dédelgetek ugyanis a garázsomban egy 25 éves, anno még a családunkba újonnan érkezett Polót, és örültem volna, hogyha már az összes nagyszériás Volkswagent meghívták, akkor a legkisebbeknek is lett volna egy szeglet. Talán jövőre…