A jövőből jött Renault egyliteres fogyasztással

renault eolab
Vágólapra másolva!
Az Eolab hibrid légellenállása kivételes, aktív aerodinamikai elemek segítik.
Vágólapra másolva!

Eolab néven mutat be új tanulmányt a Renault a Párizsi Autószalonon, az autóba minden új fejlesztését belegyömöszölte a gyártó. A Renault azt állítja, hogy az újdonságban száz olyan új, szériaközeli újítás van, amelyek hamarosan megjelennek az utcai modellekben.

Forrás: Renault

Az Eolab a Renault valaha volt legtakarékosabb autója, amely egyrészt az alaktényezőből (légellenállási együtthatója mindössze 0,235), másrészt a konnektoros hibrid hajtásból és az ehhez kapcsolódó trükkös fogyasztásszámításból jön össze.

Forrás: Renault

A légellenállással kapcsolatban azonban tényleg mindent bevetettek a mérnökök. Az autónak elöl és hátul is aktív aerodinamikai elemei vannak, de még a kerekek is különlegesek: alaphelyzetben zártak, de időnként, kizárólag a fékek hűtésére kinyílnak. A tanulmánynak a felfüggesztése is aktív, amely folyamatosan optimalizálja a hasmagasságot az optimális légellenállás érdekében.

Forrás: Renault

Az aszimmetrikus kialakítású, három oldalajtós Eolab megépítéséhez könnyűsúlyú anyagokat használtak, a tető például magnéziumból készült. A szélvédő hajszálvékony, de ugyanolyan ellenálló, mint a hagyományos üvegek, az utastér teljes egészében könnyűsúlyú anyagokból épült. A módosításoknak köszönhetően az autó 400 kilóval könnyebb egy hasonló Cliónál.

Forrás: Renault

A hibrid hajtás 75 lóerős (95 Nm), egyliteres benzines és 68 lóerős (200 Nm), a kuplung nélküli háromfokozatú váltóval egybeépített villanymotorból áll. Tisztán elektromos hajtással 60 kilométert tud megtenni az autó, ezzel együtt számolva jön ki a kizárólag az első 100 kilométeren érvényes egyliteres átlagfogyasztás.