Izmos nismós – Nissan 370Z Nismo-teszt

Nissan 370Z Nismo
Vágólapra másolva!
A Nissan 370Z Nismo ugyan messze van a tökéletes sportautótól, de a vezetésének mégis minden perce színtiszta élvezet, mert benne még azt érzi az ember, hogy egy gépet irányít, nem pedig egy szimulátort.
Vágólapra másolva!
A Nismo aero-csomag alaposan átalakította a 370Z megjelenését, de a bumeráng lámpák maradtak Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu

Mi ez, és mi az új benne?

A Nissan 350Z utódjának számító 370Z ugyan már 2009 óta létezik, de Európába csak tavaly kezdték el importálni a gyárilag felpaprikázott Nismo változatát, amit Észak-Amerikában és Japánban már a kezdetektől kínálnak. A tavaly óta egyre nagyobb szerepet kapó Nismo (Nissan Motorsport) az a Nissannak, ami az M a BMW-nek, az AMG a Mercedesnek, vagy az OPC az Opelnek: a gyári sportrészleget jelenti, amely tavaly óta az utcai autók fejlesztésénél is egyre nagyobb szerepet kap. Ma már a Juke-ból is lehet venni Nismo változatot, de sokkal érdekesebb, hogy mit tudtak kezdeni a 370Z-vel, ami már eleve sportautónak készült, nem pedig városi terepjárónak. Papíron nincs nagy különbség a sima és a Nismo változat között: 328 helyett 344 lóerős lett a 3,7 literes szívó V6-os az új vezérlő elektronika és a kisebb ellenállású kipufogórendszer miatt, a nyomaték szintén elhanyagolható mértékben, 363-ről 371 Nm-re nőtt meg. A motoron kívül szinte az egész kocsit átdolgozták, de ami igazán fontos lett volna, a súlycsökkentés kimaradt a módosítások közül. Sajnos a Nismo a több extra miatt még nehezebb is az alapváltozatnál, üresen is 1535 kilogrammot nyom, ami 200 kilogrammal több a hasonló méretű Porsche Cayman tömegénél.

Hátsó szány csak a Nismo változathoz jár, akárcsak a megnövelt diffúzor Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu

Hogy néz ki?

Bár a normál 370Z sem nevezhető éppen a rejtőzködő emberek autójának, hozzá képest a Nismo olyan, mintha egy manga képregény számára megrajzolt versenygép. Főleg a hatalmas, fix hátsó szárny és az alaposan kiszélesített kerékjáratok vadították meg a megjelenést, de nem szabad elfeledkezni a sötétszürkére fényezett, nagyon szellős 19 colos Rays felnikről, a szintén sötétszürke, mélyre húzott első szplitterről, küszöbökről és a hátsó diffúzorról sem, és persze a kipufogócsövek is jóval nagyobb átmérőjűek, mint a normál 370Z-n. Nem éppen hétköznapiak az arányok sem: bár nagy autónak tűnik, a 4,4 méteres 370Z valójában rövidebb, mint egy Opel Astra, de 6 centivel szélesebb és 20-szal alacsonyabb. Élőben még drámaibban mutat, mint a képeken, a hófehér Nismóra még azok is odafigyelnek a forgalomban, akik egy mezei 370Z-t észre sem vennének.

A vezető hátrébb ül, mint az autó közepe, ezért lehet jól érezni, mit csinál a hátsó tengely Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu


Műszaki tartalom

A Nissan nem bonyolította túl a 370Z-t, nincs benne üzemmód-választó kapcsoló, turbó, adaptív lengéscsillapítás, aktív kormányzás és még holttér-figyelő sem, csak a lényeghez ragaszkodtak: kétüléses karosszéria, öblös szívómotor, kézi váltó, hátsókerék-meghajtás, önzáró differenciálmű. Az egyetlen technikai különlegesség a gázfröccs automata, ami váltáskor helyettünk hozza szinkronba a motor és a hátsó kerekek forgását, így nem kell tudni az autóversenyzők kedvelt „heel and toe” technikáját (lábfejjel fékezés, közben bokából gázfröccs adás). Így visszaváltáskor elkerülhető a kerekek leblokkolása, ami komoly biztonsági előny tempós vezetésnél, mellesleg a gázfröccsök remek hanghatással is együtt járnak.

Alcantara borítást kapott a kormány, és piros varrást a két ülés, más nem változott Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu

A Nismóba előre és hátra is plusz merevítőket tettek, ami 25 százalékkal javította az amúgy sem rossz karosszériamerevséget: érzésre már olyan masszív ez a 370Z, mintha egy darabból lenne kiöntve. Minden apróságra odafigyeltek a gyári tuning során: a fékcsöveket és a fékfolyadékot például a GT-R-ből vették át, a tárcsák átmérőjét megnövelték, a gumikat szélesebb és lágyabb Bridgestone-okra cserélték, a futóművet pedig alaposan áthangolták: elöl 23, hátul 41 százalékkal lettek keményebbek a lengéscsillapítók, a rugók elöl 14 százalékkal feszesebbek, a hasmagasság pedig 1 centit csökkent. A látványos aero-csomagnak köszöngetően a 370Z Nismo már annyi leszorítóerőt termel, mint a kétszer annyiba kerülő GT-R, de ez a fogyasztásnak nem tesz jót.

Az indirekt befecskendezésű V6-os szívómotor nyers, hangos és sokat fogyaszt, de legalább erős és van karaktere. Masszív a toronymerevítő Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu


Milyen benne utazni?

Nem sokat változott az utazási élmény a normál változathoz képest. A legnagyobb különbséget a felkeményített felfüggesztés jelenti, ami még épp nem billen át azon a határon, hogy igazán kényelmetlen legyen, mert a jó csillapítás miatt soha nem üt fel, de a toldozott-foltozott aszfalton bizony ráz. A Nismo kezelés nem érintette a 370Z legfőbb gyengeségét, a kevéssé kifinomult viselkedést: a széles gumik és a nyers működésű motor zúgása még kis sebességnél is jelen van az utastérben, pörgetéskor pedig még hangosabbá válik a V6-os. Emiatt a hosszú utazásokra nem ajánlható tiszta szívvel a kocsi, és azért sem, mert a motor hője bizony folyamatosan melegíti az utasteret, és akkor még a 15-17 literes fogyasztást nem is említettem. Sajnos az ülések sem tökéletesek: az még hagyján, hogy nem néznek ki túl sportosnak, de a deréktájon a párnázásuk is vékony, ezért az ember néha a gerincével érzi a merevítőket benne. Szerencsére az oldaltartásukat nem érheti kritika, és az elektromos állíthatóság is zseniális: a gombok felfelé néznek, így nem kell kutakodni utánuk. Álló helyzetben is élmény megfogni a háromküllős kormányt, mert 3 és 9 óránál alcantara borítást kapott, még az sem zavaró, hogy nem lehet ki-be állítani. Föl-le viszont igen, és ekkor a három óra együtt mozog vele.

Nagyon mélyen vannak az ülések, de nem néznek ki túl sportosnak. Az oldaltartás azért rendben van Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu


Milyen vezetni?

Alapvetően a motor dominálja a vezetési élményt, beindításakor megremeg a karosszéria és a V6-os zúgás azonnal mosolyt csal a vezető arcára, még akkor is, ha nem ez a legszebb hathengeres hang a világon. A nagy lökettérfogat miatt már nagyon korán, az alapjárat környékén is terhelhető, városban egy-egy fokozat simán kihagyható gyorsításkor. Javítottak a gázreakciókon a Nismónál, ennyire spontán egy turbómotor soha nem fog reagálni. Viszont egy turbós autóval ellentétben itt keményen meg kell dolgozni azért, ha gyorsan akarunk menni, a motort pörgetni kell, mert a legnagyobb teljesítményét 7400-nál adja le. Az utolsó ütést érzésre 5500-es fordulat fölött viszi be, amikor még egy jól érezhető lapáttal rátesz a gyorsulásra.

Igazi élmányautó, a vezetése nagyon különbözik attól, amit a modern autóktól megszoktunk Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu

Csalódni fog, aki jelentős javulást vár a Nismo-tuningtól a menetteljesítményekben, az 5,2 másodperces gyorsulási adat ugyanis csak 0,1 másodperccel jobb, mint a sima 370Z-nél. Ma már egy Volkswagen Golf R is jobbat tud ennél, de a Nissanban mégis sokkal több adrenalin szabadul fel, mert itt birkózni kell a géppel: a kuplung izmos vádlit kíván, a kissé darabos, de nagyon pontos váltó használata közben tényleg elhisszük, hogy komoly vasakat mozgatunk, a pontos visszajelzéseket adó kormányon meg alig érezni a szervorásegítést. Sajnos a kocsi nagy hibája, hogy nagynak és nehéznek érződik, pedig valójában csak az utóbbi igaz rá.

Akkora leszorítóerőt termel, mint a GT-R Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu

Aki azt hiszi, hogy a Nismo a rövid tengelytávjával, önzáró differenciálművével és hátsókerék-meghajtásával egy igazi driftgép, az nagyot téved: a 285-ös hátsó gumik nehezen veszítik el a tapadást, a viszkós sperrdiffi hatását szárazon nem nagyon érezni, a futóművet inkább az íven autózásra lőttek be, mintsem kontrollált farolásra. Provokálva persze elindítható a fara, ha az egyszerű, kétállású menetstabilizálót kikapcsoljuk. A futóműtuning és a nagyobb leszorítóerő határozottan jót tett az úttartásnak, a karosszéria kevésbé dől meg a gyors kanyarokban, mint a sima 370Z-nél, összeszedettebb lett a kocsi mozgása, és a kormánymozdulatokra is közvetlenebbül reagál. Arra azért nem árt figyelni, hogy kemény féktávokon szinte orra ül az autó az erős fékek, a nehéz orrmotor és a rövid tengelytáv miatt. Annyira elkönnyül ilyenkor a 370Z fara, hogy veszélyes táncba kezd, ami még bekapcsolt menetstabilizálóval is feladhatja a leckét a vezetőnek kanyar előtt, pláne, ha szembe is jönnek, és nem tökéletes az aszfalt minősége.

Megéri az árát?

A Nissan 16,62 millió forintot kér a minden extrát alapáron tartalmazó 370Z Nismóért, ami 1,89 millió forinttal több a csúcsfelszereltségű, és 3,48 millió forinttal az alapfelszereltségű 370Z áránál. Ez a különbség elég sok ahhoz képest, hogy a vezetési élmény nem változott meg jelentősen, viszont a kocsi annyival vadabbul néz ki, hogy megértem azt is, aki csak emiatt csengeti ki a nagyobb összeget. Viszont a 370Z Nismo nagy problémája, hogy egymillióval többért már a legerősebb BMW Z4-est, vagy akár egy alap Porsche Caymant is meg lehet kapni: előbbi jóval erősebbnek érződik és lenyitható a teteje, utóbbit pedig még jobb vezetni, és hosszú távon kényelmesebb. Akit csak a vezetési élmény érdekel, az egy 9,44 milliós Toyota GT 86-ossal is jobban járhat, de akkor le kell mondania a látványos külsőről, az izgalmas motorról és a kiugró menetteljesítményekről.

Nemcsak a külseje férfias, a vezetéséhez fizikai erő is kell Fotó: Tóth Eszter Emese - www.fototheszti.hu


A 370Z még a régi iskola terméke: darabos, nyers, és nehézkes, de pont emiatt jelent üde színfoltot a mai, némán suhanó, asszisztens-rendszerekkel teletömött, agyonsterilizált, a világtól elszigetelő átlagautókhoz képest. Ha nem lenne, hiányozna.

Műszaki adatok – Nissan 370Z Nismo

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 3696 cm³. Hengerek/szelepek száma: 6/24. Teljesítmény: 253 kW (344 LE)/7400. Nyomaték: 371 Nm/5200. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: 355 mm átm. hűtött tárcsa/355 mm átm. hűtött tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4410/1870/1315 mm. Tengelytáv: 2550 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1555/1580 mm. Üres tömeg: 1535 kg. Megengedett össztömeg: 1800 kg. Csomagtartó térfogata: 235 l. Üzemanyagtartály térfogata: 72 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 5,2 mp. Végsebesség: 250 km/h. Gyári átlagfogyasztás: 10,6 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 17,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 248 g/km.