Vezércsere a magyar Suzukinál

Vágólapra másolva!
Május végétől Rjoicsi Oura a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója. A jelenlegi vezérigazgató, Takeucsi Hiszasi a japán anyavállalat, a Suzuki Motor Corporation (SMC) terméktervezési vezérigazgatójává lép elő.
Vágólapra másolva!

Takeucsi Hiszasi még 2007 októberében csatlakozott a Magyar Suzuki Zrt. magyarországi menedzsmentjéhez, mint a cég igazgatóságának tagja, vezérigazgató-helyettes, később első számú vezetőnek nevezték ki. Az anyavállalatnál Takeucsi Hiszasi globális terméktervezést irányító vezérigazgatóvá lép elő, hasznosítva az ausztrál, japán és magyar piacon szerzett tapasztalatait.

A május végétől kinevezett új vezérigazgató, Rjoicsi Oura eddig is a Magyar Suzuki Zrt. gyártási területének egyik kulcsszereplője volt. Új feladatkörében kettős pozíciót fog betölteni, mint gyártásért felelős vezető, és mint a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója. Az 1960-ban született, vegyészmérnök végzettségű szakember 1984-ben kezdte karrierjét a Suzukinál, a festőüzemi gyártástervezésért felelt a cég székhelyén. A Magyar Suzuki esztergomi gyárába 2011-ben került gyártásért felelős vezetőként – olvasható a Suzuki szerdán kiadott közleményében.