Egy Golf, ami sportautókat eszik reggelire - VW Golf R 400 bemutató

Volkswagen Golf R 400
Vágólapra másolva!
Az R400-zal a Volkswagen kihozta a maximumot a Golfból. Hamarosan kapható lesz.
Vágólapra másolva!
A „sima” R változathoz képes két centivel szélesebbek a kerékjárati ívek, ezekben 235/35 R19-es gumik találhatóak 19 colos felnikre húzva Forrás: Volkswagen

A jelenleg is zajló Pekingi Autószalonon mutatta be a Volkswagen a Golf R 400 nevű tanulmányát, amelynek neve egyben jelzi a teljesítményét is. A motorháztető alatt azt a 2 literes turbós benzinmotort találni, mint a 300 lóerős R-változatban, ám a plusz 100 lóerő érdekében nagyobb turbófeltöltőt kapott a négyhengeres blokk. A végeredmény 400 lóerő és 450 newtonméteres nyomaték, ami 3,9 másodperces százra gyorsulást tesz lehetővé, ez egyébként kerek egy másodperccel jobb, mint az R változaté. A végsebességet 280 km/órában korlátozták.

Az utastér hangulatát az alcantara huzattal bevont kagylóülések és a szénszálas dekorelemek határozzák meg Forrás: Volkswagen

Ezt a teljesítményt csak az első kerekekkel természetesen nem lehetne élvezetes módon az útra vinni, ezért összkerékhajtást kapott a tanulmány, valamint a VW csoport jól ismert hatfokozatú, duplakuplungos DSG váltóját is. A Car and Drive magazinnak úgy nyilatkozott a VW hajtásláncokért felelős fejlesztési főnöke, Heinz-Jacob Neusser, hogy az R 400 több, mint egy erőfitogtató tanulmány, ugyanis gyártani fogják, de azt hogy mikortól és mennyiért lesz kapható, nem árulta el.

Hátrafelé két 11 centi átmérőjű cső meredezik középen, ezt az elrendezést a 2002-es Golf R32 inspirálta Forrás: Volkswagen