A legkisebb Toyota lesz a legvagányabb

toyota aygo
Vágólapra másolva!
Az új Aygót a március elején kezdődő Genfi Autószalon leplezik le.
Vágólapra másolva!
Az X motívum dominál az Aygo orrán, sajnos eddig csak ez az egy fotó jelent meg róla. Ezt az új stílusirányzatot J-Playful-nak hívja a Toyota Forrás: Origo

Egyelőre csak egy kedvcsináló fotót és videót tett közzé a Toyota az új Aygoról, amit továbbra is a Citroennel és a Peugeot-val közösen fejlesztettek és gyártanak Csehországban. A legkisebb Toyotát a március 4-én kezdődő Genfi Autószalonon leplezik le, ahol ott lesz az egyik testvérmodellje, a Peugeot 108-as is.

Ez utóbbiról már minden kiderült néhány napja, így ebből kiindulva az Aygo paramétereire is következtethetünk, hiszen a műszaki alapok továbbra is közösek: a francia modell 3,47 méter hosszú, 1,6 méter széles és három-, valamint ötajtós változatban is rendelhető, illetve készül egy tolótetős kabrió is belőle. Az alapmotor egy 69 lóerős, egyliteres háromhengeres lesz, aki ezt kevesli, egy szintén háromhengeres, de 1,2 literes 83 lóerős benzinessel kell, hogy beérje. Dízel változat nem lesz.

Kisautókból egyébként igen erős lesz a felhozatal Genfben, ott tartják a farmotoros Renault Twingo és a Suzuki Alto utódjának premierjét is.