Végre modern motorokat kapott a legkisebb Opel

Opel Adam
Vágólapra másolva!
A német minit eddig legfeljebb az elavult motorok miatt lehetett szidni, az új szentgotthárdi turbós háromhengeresekkel azonban ez a probléma is megoldódott.
Vágólapra másolva!
Forrás: Opel

Egy évvel a bemutatója után az Opel Adam formája még mindig nagyon frissnek hat, mostantól azonban nem csak a dizájn, hanem a lemezek alatti technika is méltó lesz a kor színvonalához. Tavasszal bevezetik ugyanis az új egyliteres Ecotec motorcsaládot, amely két, szentgotthárdi gyártású, turbófeltöltésű, háromhengeres benzinmotort tartalmaz. A motorok közvetlen befecskendezésesek, változó szelepvezérlésűek, és teljesen alumíniumból készülnek. A gyengébb 90, az erősebb pedig 115 lóerős, a 1800-as fordulatszámnál leadott 166 Nm-es csúcsnyomatékok megegyeznek.

Forrás: Opel


A gyengébb motor átlagfogyasztása mindössze 4,3 liter. Az Opel azt ígéri, az új motorok olyan csendesen és rezgésmentesen fognak járni, hogy azt sok négyhengeres is megirigyelhetné. Mindkét motorhoz széria a start-stop rendszer és az új fejlesztésű, 30 kilogrammal könnyebb, precízen kapcsolható hatfokozatú kézi váltó. Az új turbómotorokkal párhuzamosan a régi, olcsóbb szívómotorok és a hozzájuk kapcsolt ötfokozatú váltók is a kínálatban maradnak.