Milyen egy Toyota BMW-motorral?

Toyota Verso
Vágólapra másolva!
Franciaországban találták ki a formáját, Törökországban szerelik össze, a motorja Ausztriában készül, de gyártanak hozzá alkatrészeket nálunk is. Kipróbáltuk.
Vágólapra másolva!
A Verso külsejéhez nem nyúltak az új motor kedvéért, de hogy legyen némi elfoglaltságuk a nizzai formatervező közponban senyvedő dizájerneiknek, csináltak hozzá két új felnigarnitúrát és kikevertek egy Avantgarde Bronze nevű színt is Forrás: Origo

Mi ez, és mi az újdonság benne?

Pont egy éve mutatták be a Verso felfrissített változatát, most mégis újra összetereltek egy rakás újságírót a családbarát modell kedvéért. Az ok: a japánok ebbe a modellbe rakták be elsőként a BMW-től átvett és némileg átdolgozott dízelmotort. Ez azért érdekes, mert nem is olyan régen még a Toyota adta az 1,4 literes dízelét a Minikbe, most viszont pont fordítva van: a Minikből érkezik a BMW 1,6 literes motorja, amit nem mellesleg még az 1-es sorozatba is beleraknak, de ilyen fog dolgozni a hamarosan megjelenő elsőkerekes BMW-kben is.

„Egy teljesen új dízelmotor kifejlesztése elképesztő sokba kerül, és az a helyzet, hogy erre csak Európában van igény, ezért jobban megérte egy már kész és bevált konstrukció átvétele” – mondta kertelés nélkül Fabio Capano, a Toyota európai kommunikációs főnöke a nizzai bemutatón. Azt is elárulta, hogy a nem csak az egyhatos dízelt veszik át a BMW-től, hanem nagyobb motorok is érkeznek majd a közeljövőben. Itt nem tért ki részletekre, de mivel négyhengeres dízelek átvételéről szól a megállapodásuk, borítékolható, hogy a nemrég felfrissített kétliteres BMW-dízel is fel fog tűnni néhány Toyotában. A motorcserebere egyébként csak egy része a 2011-ben kötött Toyota-BMW együttműködésnek: egyebek mellett közösen dolgoznak egy sportautón, együtt kutatják, hogy miként lehet hatékonyabbá tenni az üzemanyagcellát, de közösen kísérleteznek elektromos- és hibridhajtáson is.

Hiába vettek át egy kész motort, a Toyota mérnökeinek így is rengeteg dolga volt, egy sereg dolgot át kellett rakni és alakítani, hogy beférjen a Versóba. 112 lóerő, 270 Nm-es nyomaték már 1750-es fordulattól, 12,7 másodperc kell a 100 km/órás tempóhoz Forrás: Origo

Műszaki tartalom

Nem kell sokáig keresgélni BMW-logók után a Verso motorterében, sok alkatrészen feltűnik a propeller, de látni Mini feliratot is az amúgy Ausztriában készülő blokkon, amihez magyar beszállítóktól is érkezik alkatrész, például a hengerfej. Természetesen a Toyota mérnökei alaposan kezelésbe vették a 2010-ben megjelent BMW-motort, közel két évig reszeltek rajta, hogy tökéletesen passzoljon a Versohoz. A motorelektronika nagy része például saját fejlesztés, akárcsak a start/stop rendszer, de házon belül oldották meg a hatsebességes kéziváltót, ugyanezt használják a kétliteres dízelükhöz is. Automata egyébként nincs és nem is lesz ehhez a motorhoz, ne kérdezzék, hogy miért, én sem kaptam rá választ a bemutatón. Nyilván nem éri meg a fejlesztése.

Gerald Killmannak hívják a Toyota Belgiumban működő kutatási és fejlesztési részlegének alelnökét. Erről az osztrák mérnökemberről annyit érdemes tudni, hogy a szakmájának, valamint a fura mintájú nyakkendők elkötelezett híve, és – sok autóiparban dolgozó kollégájával ellentétben – nagy kedvvel mesél a fejlesztések kevésbé publikus részéről. Így derült ki, hogy nagyon komoly tesztelési folyamat után döntöttek a BMW négy éve kapható dízelmotorjának átvételéről. Azon túl, hogy jó néhányat ízekre szedtek, vettek sokat futott példányokat is, sőt feltúrták a neten a BMW-s, Minis fórumokat is, hogy milyenek a tulajdonosok tapasztalatai. Ügyes.

4,46 méteres hosszával, csak 20 centivel hosszabb egy ötajtós Aurisnál, de majdnem ennyivel magasabb is nála Forrás: Origo

Milyen vezetni?

Egy családi egyterű és egy kisköbcentis dízelmotor egyesülése pont olyan, mint amikor egy öregedő producer házasságot köt egy fiatal modellel. Mind a két frigy jól körülírható észérvekről és előnyökről szól, érzelmek maximum az anyagiak kapcsán lángolhatnak fel. A dízel Verso esetében ez azt jelenti, hogy a vezetési élmény kifejezés valahol az elvárások legvégén bukkan fel, hiszen sokkal lényegesebb, hogy mennyit fogyaszt, milyen fenntartási költségekkel lehet számolni és persze mennyire megbízható. Pláne manapság, amikor a söröskriglik fölött rémtörténetek keringnek az elfüstölt turbókról, elfáradt kettős tömegű lendkerekekről, injektorokról és egyéb ismerős nevű, de valójában homályos funkciójú, viszont méregdrágán beszerezhető dolgokról.

Aki bekászálódik a Verso nagyméretű kormánya mögé, azt nem érdekli, pontosabban fel sem tűnik neki, hogy mennyire élettelen a kormányzás és steril a futómű, hiszen ő csak arra koncentrál, hogy a lehető legkényelmesebb, legbiztonságosabb és leggazdaságosabb módon jusson el A-pontból B-be. Ezt onnan tudom, hogy apám közel nyolc éve boldog az ezüstmetál (mi más) dízel Versójával, és nála a vezetési élmény leginkább abban merül ki, hogy elégedetten figyeli a fogyasztásjelző ötössel kezdődő értékeit. Örömmel jelentem, hogy nőtt a Verso élményfaktora az új dízelmotorral, mert most már nem kell különösebben spórolósan vezetni, hogy négyessel kezdődjön az átlagfogyasztás.
Hálás lenne ugyan, de azon rugózni, hogy miért nincs bugi ebben az autóban, pont olyan felesleges, mint egy nyugdíj előtt álló revizorban keresni az X-faktort. Vicces volt látni, hogy minket is milyen gyorsan bedarált. Amikor beültünk, még lelkiismeretesen próbáltuk gyűjteni az ingereket, tekergettük a kormányt, nyomogattuk a gombokat, hümmögtünk a váltások után, aztán minden átmenet nélkül, egyszer csak elkezdtünk utazni, zenét hallgatni és sztorizgatni, csak az egyikünk történetesen ott ült a kormány mögött, és időnként tekert rajta egy kicsit.

És hogy megy 112 lőerővel, valamint 270 newtonméternyi nyomatékkal? Érzésre még kicsit jobban is, mint a fater régi kétliteresre, élénkebben veszi a lapot, alig van turbólyuk és négyezer felett sem kezd el alibizni, de ekkor a váltásjelző már nem győz villogni a műszerfalon, hogy térjünk vissza a kétezernél elvált és hátradől stílushoz, ami tényleg jobban áll a Versónak.

Kíváncsian várom, hogy a Toyota mikor hagy már fel ezzel a átlátszó búra-ezüst lámpatest trükkel. Ez pont tíz éve volt menő Forrás: Origo

Milyen benne utazni?

Biztos velem van a baj, de én valahogy nem bírtam megszokni a kormány mögül eltolt műszereket, pláne, hogy maradtak a hagyományos mutatós kijelzőknél, talán egy digitális jobban mutatna középen. Egyébként sem értem, miért erőltetik ezt a fajta megoldást ennyire a családi egyterűekben, ilyennel operál a Citroën a C4 Picassoban, és a Renault a Scénicben is. Csak azt tudom elképzelni, hogy egy fókuszcsoportos kutatáson valahogy kiderült, hogy a sokgyerekes családapák a középre rakott műszereket szeretik. A külvilág és a motor zaját sikerült jól kizárni, ha fülelünk a motorra, akkor leginkább a turbó fütyülését hallani ki, bántó kerregésnek, kelepelésnek nyoma sincs.

Az ergonómia rendben van, de azért vannak érdekes megoldások. Ilyen például az első utas térdéhez rakott USB ajzat, ami azt jelenti, hogy a vezetőülésből csak aktívan jógázók tudnak bedugni egy pendrive-ot. Az anyaghasználatnál érezhetően inkább a strapabíróságra mentek rá, amivel nincs is baj, egy átlagos felhasználó úgy sem azzal tölti az idejét, hogy a műanyagokat kopogtatja, arra viszont figyelhettek volna, hogy az ajtónyitó kar, amihez kiszálláskor minimum egyszer hozzá kell nyúlni, ne keltsen olyan érzetet, mintha bármikor kész lenne letörni egy erősebb húzástól.

A kisebb, mintegy 40 kilóval könnyebb motor miatt egy kicsit áthangolták a futóművet. Kemény rugókat használtak, hogy ne dülöngéljen a magas karosszéira, viszont a csillapítók lágyak, ami igen érdekes elegyet alkot, a VW-konszern operál hasonló megoldással a legtöbb autójában Forrás: Toyota


Megéri az árát?

Ezzel a motorral áprilistól lesz elérhető a Verso, az ár egyelőre ismeretlen, de az importőr bevallása szerint valamivel olcsóbb lesz, mint a kétliteres dízellel, amivel 6,3 milliótól indul az árlistája. Ebből kiindulva olyan 6 mikulás környékén lehet majd az indulóár, feltéve, ha addig nem hasal el tartósan a forint árfolyama. Ezzel a motorral egyébként rengeteget javul a Verso versenyképessége, ugyanis a legnagyobb konkurensei (Scénic, C-Max, Touran, C4 Picasso, Zafira) mind kaphatóak kétliteresnél kisebb dízelmotorral ugyancsak 6 millió forint környékén. Persze mire az ember tisztességesen felszereli, már 7 misi környékén jár, de manapság sehol sem mérik olcsóbban az egész családot elnyelő minőségi egyterűeket. Igen, tudom, van a Dacia Lodgy bagóért, de az pont annyival tud kevesebbet, mint amennyivel barátibb az ára.

Két új kárpitot és egy továbbfejlesztett érintőképernyős navigációt kapott az új motor mellé. Az utas térde mellé rakott USB ajzat egy rossz vicc, viszont van mellette egy praktikus mobiltartó zseb Forrás: Origo

Műszaki adatok - Toyota Verso 1.6 D-4D

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1598 cm3. Furat/löket: 78,0/83,6 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 82 kW (112 LE)/4000. Nyomaték: 270 Nm/1750-2250. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4460/1791/1620 mm. Tengelytáv: 2780 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1535/1545 mm. Tömeg: 1520-1620 kg. Terhelhetőség: 565 kg. Csomagtartó térfogata: 155-440-982 l. Üzemanyagtartály térfogata: 55 l (benzines változatok: 60 l).
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 12,7 mp. Végsebesség: 185 km/óra. Átlagfogyasztás: 4,5 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 119 g/km.