Vágólapra másolva!
Főleg fejben kell felkészülni a téli vezetésre, aki nem teszi, pillanatok alatt az árokban találhatja magát. Néhány alapfogást begyakorolva megúszhatjuk a rázós helyzeteket, összeszedtük ezeket.
Vágólapra másolva!

Most úgy tűnik ugyan, hogy ezen a télen már nem lesz komolyabb havazás, a helyzet akár néhány nap múlva drámai fordulatot vehet. Tavaly sem februárban, hanem márciusban bénította meg az országot a hó, a téli vezetéstechnikai fogásokat néhány hétig még nem árt ismételgetni. Főleg azért, mert hó nélkül is bármikor bele lehet futni lefagyott útszakaszokba.

A csúszós aszfalt legnagyobb veszélye éppen az, hogy az autóból sokszor nem látszik, az út csak vizes vagy tényleg lefagyott. A sebesség helyes megválasztása után az egyik legfontosabb teendő, hogy eltérő kinézetű burkolathoz érkezve csökkentsük a sebességet, majd egyenes szakaszon tegyünk óvatos fékpróbákat, akár többet is. Kanyarban már vizsga lesz, addig kell kiismerni a tapadási viszonyokat.

Alul- és túlkormányozottság

Csúszós felületen legfontosabb a higgadtság, kerülni kell a hirtelen mozdulatokat. A túlzott pedálkezelés (például satufék) szinte minden esetben tapadásvesztéssel jár, de a túl nagy kormánymozdulat hatására is elkezdhet orral csúszni az autó. Ez az alulkormányozottság, amelyre a sofőrök általában rosszul reagálnak: amikor azt érzik, hogy az autó nem fordul, csak egyenesen csúszik, akkor még inkább rákormányoznak, pedig ezzel tovább rontják a dolgot. Ilyenkor a kormányzás szögén ne változtassunk vagy kicsit vegyünk is vissza belőle, ezzel hamarabb helyreállítható a tapadás.

Kanyarodás közben futhatunk bele olyan helyzetbe, hogy az autó fara kezd el csúszni, ez a túlkormányozottság. Az ilyen megcsúszás veszélyesebb, mert nagyon pontosan kell megfogni az autót ahhoz, hogy ne csapódjon át a másik irányba. Ilyenkor a csúszásnak megfelelő irányba kell ellenkormányozni, de csak addig, míg az autó meg nem áll a csúszásban. Amint megvan, gyorsan vissza kell tekerni a kormányt egyenesbe, így elkerülhető, hogy a másik irányba még nagyobb lendülettel csapódjon ki az autó.

Tippek vészfékezéshez

Elsőkerék-hajtású autó túl nagy gázra tolni kezdi az orrát csúszós útburkolaton, ilyenkor mérsékelni kell a gázadást, és az autó jó eséllyel ismét fordul. Hátsókerekesnél ugyanez a túlzott gáz az autó farának kitörésével jár, de itt is a gáz visszavétele a megoldás.

Ha megcsúszott az autó, akkor is próbáljunk nyugodtak maradni, a kapkodás nem segít Forrás: Volkswagen

Ha fékezés közben ki kell kerülni valamit, akkor nagyon fontos a kormányzás és a fékezés összhangja, mert a rossz pillanatban benyomott fékkel mindent elronthatunk. A tapadás akkor maximális, ha az autó kerekei egyenesen állnak, vagyis határozott lassítás után fel kell engedni a féket, és így próbálkozni a kikerüléssel. A féken állva jó eséllyel hiába tekerjük majd a kormányt: a blokkolásgátlós autók segítenek ugyan valamennyit, de tükörjégen az ABS sem csodaszer.

A téli autózás tízparancsolata

1. Csak téli gumival induljunk el!
2. A jobban tapadó (kevésbé kopott) abroncsok mindig a hátsó tengelyen legyenek!
3. Bátran gyakoroljunk, akár egy üres parkolóban vagy egy vezetéstechnikai centrumban.
4. Menet közben érdemes fékpróbával felmérni a tapadást, természetesen akkor, ha nem jönnek mögöttünk, és nem balesetveszélyes a helyszín.
5. Ha elindulásnál az autó megcsúszik, akkor nem nagyobb gáz, hanem finomabb pedálkezelés segít. A legjobban egyenes kormányállásnál tud elindulni az autó.
6. Ha kanyarban alulkormányzott az autó (az eleje hagyja el a kanyarodási ívet), akkor sose tekerjünk még a kormányon! Tartott kormány és egy kis fékezés hamarabb megoldja a problémát.
7. Ha kanyarban túlkormányzott az autó (kicsúszik a fara), akkor a csúszás irányába történő gyors ellenkormányzás szükséges. A fékezés általában ront a helyzeten.
8. A vészfékezést mindig egyenes irányba próbáljuk meg! Ha tekerünk a kormányon, azzal tapadást veszít az autó.
9. Ha nincs blokkolásgátló az autóban, akkor pumpálva fékezzünk, különben irányíthatlan lesz az autó - bármilyen irányban áll a kerék, az autó csúszni fog.

10. Minél kisebb a tapadás, annál finomabb mozdulatokra van szükség.

Havas utakon gyakran előforduló jelenség, hogy két sáv között összegyűlt, nagy mennyiségű hóra kell ráhajtani. Ilyenkor az autó egyenesfutása bizonytalanná válik, ezért az ilyen hórétegre érdemes egy bizonyos szögben, egyenes kormánnyal rávezetni az autót, és kerülni a kormánymozdulatokat. Nagyon finom korrekció lehetséges, de a nagy mozdulatoktól óvakodjunk, mert a hórétegen átérve ismét helyreállhat a tapadás, ami hirtelen megránthatja az autót.