Ebből népautó lesz – Skoda Fabia-menetpróba

Skoda Fabia
Vágólapra másolva!
Az új Skoda Fabia nem csak tágasabb és mutatósabb, mint elődje, de vezetési élményben is sokkal többet ad. Csak egy kis egyéniség hiányzik belőle.
Vágólapra másolva!
A harmadik generációs Fabia alacsonyabb, szélesebb és rövidebb a réginél Forrás: Skoda

A B-szegmens, a klasszikus kisautók kategóriája Európában kiemelten fontos a gyártóknak, mivel az alsó-középkategória után ez a második legnagyobb, ráadásul ebben a legnagyobb a magánvásárlók aránya, akik huszonkétszer is meggondolják, hogy mire adják ki nehezen összespórolt pénzüket. A Fabia mindig a racionális választást jelentette, lényegében a Volkswagen Polo technikáját kínálta olcsóbban, jobb helykínálattal. Nem is maradt el a siker: 15 év alatt 3,5 millió fogyott az első két nemzedékéből, amivel az Octavia mellett a Skoda eladásainak alappillérévé vált. Az új Fabiának azonban kemény konkurenciával kell szembenéznie, mivel nem csak a testvérmodell, a Volkswagen Polo kapott nemrég alapos modellfrissítést, de az Opel Corsából és a Hyundai i20-asból is megjelent a vadonatúj modell, és akkor még ott van a sportos vezetési élményt kínáló Ford Fiesta, a különleges műszerfalú Peugeot 208-as és a hatalmasra felfújt Renault Clio is.

A tetőt, a tükröket és a felniket sokféle színben lehet kérni Forrás: Skoda

Sok pozítív tulajdonsága volt az előző Fabiának, de a formaterv nem igazán tartozott közéjük, még akkor sem, ha a Miniről és a Suzuki Swiftről lemásolták a fekete A-oszlop és az eltérő színű tető ötletét. Alapvetően az arányokkal volt probléma: keskeny volt és magas, amire a Skodánál is rájöttek, ezért az új Fabiát nem kevesebb mint 9 centivel szélesítették ki, a magasságából 3 centit faragtak le, miközben a 4 méter alatti hossz lényegében változatlan maradt. Olyan magabiztosan terpeszt az úton, mintha egy kis hot hatch lenne, pedig pont ez lesz az első Fabia, amelyből nem készítik el a sportos RS változatot – állítólag az érdeklődés hiánya miatt. Látszik, hogy olyan formát próbáltak alkotni, amely a lakosság 99 százalékának kiszolgálja az ízlését, de emiatt a játékosság háttérbe szorult, nehéz lenne olyan részletet mondani, ami érzelmi húrokat próbálna megpendíteni. Valahogy túl hideg és racionális, még szerencse, hogy a tetőt, a tükröket és a kerekeket megint sokféle színkombinációban lehet rendelni, mert így azért szorul bele némi egyéniség.

Csak semmi mókázás! - ez lehetett a jelszó a műszerfal tervezésekor. Minden a helyén van, de a műanyagok kőkemények. A kormány négy irányban állítható, a nagy ablakokon jó a kilátás minden irányba Fotó: Gulyás Péter

Aki azt hinné, hogy a VW-konszern minden új autója már az szabadon alakítható MQB építőkészletre épül, nagyot téved: az új Fabiát is arra a jó öreg PQ26-os padlólemezre építették, amely lényegében már a legelső Fabiában is ott volt. Viszont a komplett elektronikai rendszer, az elektromos szervokormány és a motorkínálat már a legfrissebb fejlesztésű MQB családba tartozik. Fél centivel előrébb tolták az első tengelyt, a karosszéria szélesítése miatt a nyomtávot elöl-hátul 3 centivel megnövelték. Mivel a korábbinál jóval nagyobb arányban használtak fel nagyszilárdságú acélokat a karosszériához, az új Fabia tömege akár 65 kilogrammal is kisebb lehet, mint az elődé, az egyliteres motorral szerelt alapváltozat csak 980 kilogrammot nyom.

Nagyon és puhák az első ülések, elöl nem csökkent a fejtér a kisebb magasság dacára Fotó: Gulyás Péter

Beülve nagyon lehet érezni, hogy szélesebb lett a kocsi, a helykínálat már-már az egy kategóriával nagyobb autókét idézi, pedig az ülések mélyebben vannak, mint az előző Fabiában. Hátul a Polóhoz hasonlóan erősen megdöntötték a pad ülőlapját, amitől jóval kényelmesebb lett itt ülni, mert az ülés jobban megtámasztja a combot. Nem kell sokáig keresni, hogy hol spórolják meg azt a pénzt, amivel a Fabia olcsóbb lesz a Polónál: a műszerfal a jól felszerelt változatokban is kőkemény műanyagból készül, bár a különleges textúrája miatt egészen addig puhának hisszük, amíg meg nem érintjük. Le kell mondani a csillapítottan visszahajló tető kapaszkodókról és az ízléses króm díszekről is, de legalább a kapcsolók finoman kattannak egyik állásból a másikba, a műszerfal logikusan felépített, és az összeszerelés is a bizalmat keltő. Kategóriaelsőnek mondja a Skoda a 330 literes, szabályos alakú csomagtartót, amely alatt normál pótkerék lapul.

Ilyen a kategória legnagyobb csomagtere Fotó: Gulyás Péter

Mivel az előző Fabia vásárlóinak csak 1 százaléka vásárolta meg a gyári navigációs rendszert, az újhoz ilyet már nem kínálnak, helyette a több autógyártó összefogásával készített MirrorLink rendszer érhető el. Ennek az a lényege, hogy a navigációt és több más applikációt az okostelefonunk képernyőjéről tehetünk ki a kocsi érintőképernyőjére. Jó az elv, hiszen így nem kell drága, gyári navigációt vásárolni, és a térképfrissítés sem probléma. Azonban gyanús volt, amikor a menetpróba előtti eligazításon felhívták a figyelmünket, hogy a szoftver még nem végleges, ezért legyünk türelmesek vele. Valóban érezhető volt, hogy a MirrorLink még csak az 1.1-es verziónál tart: olykor eltűnt az a virtuális gomb, amivel vissza lehetett menni a térképről a főmenübe, Gizike néha későn mondta, hogy merre kell kanyarodni, a térkép grafikája sem volt a legszebb, egyszerre nem lehetett navigálni és bluetooth-on zenét streamelni, ha pedig a MirrorLink applikációjával hallgattunk zenét, akkor a kormányról nem lehetett léptetni a számokat.

A MirrorLink a telefon képét jelentíi meg a kocsi érintőképernyőjén, de még nem túl kiforrott a rendszer Forrás: Skoda

Amikor beültünk a Fabiába, a nem túl elegáns kábelsaláta alatt két telefont találtunk: egy androidosat, amelyről a navigáció és a zene ment, és egy iPhone-t, amelyen a SmartGate technológiának köszönhetően olyan, egy polgári Skodában létfontosságú telemetriai adatokat lehetett megnézni, mint a kanyarokban elért oldalgyorsulás, a fékezéssel töltött idő, vagy a gázpedálállás alakulása. Egy másik alkalmazás a térképre berajzolja, hogy merre autóztunk, amit rögtön ki is posztolhatunk a közösségi oldalakra. Persze valóban hasznos funkciók is vannak: kibővített fedélzeti számítógépet használhatunk sokféle grafikonnal és adattal, vagy ellenőrizhetjük, hogy a vezetési stílusunk mennyire volt fogyasztásbarát a többi Fabia tulajdonoséval összehasonlítva.

A hátsó üléseken is elfér két felnőtt úgy 185 centiméteres magasságig Fotó: Gulyás Péter

Elsőként a 75 lóerős, egyliteres motort próbáltam ki, ami nem az alapmotor, mert létezik egy 60 lóerős változata is. Egy biztos: az erősebbhez is nagy türelem kell városon kívül, mert tömegcsökkentés ide, rövid áttételezésű váltó oda, a kis háromhengeres alaposan megszenved még az enyhe emelkedőkkel is, amire a mindössze 95 Nm-es nyomaték a magyarázat. Előzni csak akkor érdemes, ha van rá elég időnk, inkább a lassú csordogálás és az egyszerű helyváltoztatás az, amire a Citigóból ismert motor alkalmas, Pörögni sem szeret, magas fordulatszámon hamar kifogy a szuszból. Viszont alighanem ez a legkulturáltabb háromhengeres benzines a piacon: a kiegyensúlyozó tengely miatt közel olyan simán jár, mint egy négyhengeres, és még 4000-es fordulatszám felett is alig lehet hallani a hangját az utastérben. Ráadásul alig kér enni, a tesztút végén kevéssel öt liter feletti átlagot mutatott a fedélzeti számítógép.

Sokat pepecseltek a hátsó lámpák megtervezésével, melyek burája állítólag a cseh üveggyártó hagyományokra is utal Forrás: Skoda

Sokkal magabiztosabban mozgatja a Fabiát az alaposan áttervezett, közvetlen befecskendezésű és változó szelepvezérlésű 1,2-es benzines turbómotor, amely 90 és 110 lóerős változatban létezik. Csak az erősebbikhez adnak hatfokozatú kézi váltót (vagy felárért hétfokozatú DSG-t), a többi motorhoz ötfokozatú jár. Az 1,2-es TSI-k 1400-as fordulatszámnál leadják a maximális nyomatékukat, ezért kevés váltással, könnyen vezethetők, már a gyengébb is sokkal jobban mozgatja a Fabiát, mint amire a mindössze 15 lóerővel nagyobb teljesítményből gondolna az ember. Az igazi adu ász azonban az új fejlesztésű, 1,4-es, háromhengeres TDI, amely 75, 90 és 105 lóerővel kapható. Nekem a legerősebbhez volt szerencsém, amely a 250 Nm-es nyomatékával szinte repítette a Fabiát, miközben közel olyan csendes volt, mint a benzinmotorok. Egy pillanatra sem juttatta eszembe az első Fabia traktormotorra emlékeztető, kerepelő 1,4-es TDI-jét. Ha alaposan kihasználjuk a képességeit, nehéz tartani a gyár által megadott 3,5 literes átlagfogyasztást, de dinamikus vezetési stílussal is 5 liter környékén lehet maradni.

A Fabia zajszigetelése és futóműve akár egy prémium kisautóban is megállná a helyét Forrás: Skoda

Szerencsére a futómű tudása bőven elegendő az izmosabb motorok erejéhez is. Alapvetően kényelmesre hangolták a rugózást – nagyon helyesen, így a peres gumik ellenére is szépen semlegesítette az úthibákat és a macskaköves burkolat ütéseit, de a széles nyomtáv miatt a Fabia a kanyarokban is stabilnak bizonyult. Ugyan a karosszériadőlés nagyobb volt a vártnál, a cseh kisautót mégis meglepően élvezetesen lehetett vezetni, amiben a szériafelszerelésként adott XDS+ elektromos differenciálzárnak is szerepe lehetett (kanyarban enyhén megfékezi az ívbelső kerekeket, így segítve a befordulást). A zseniális futómű még szándékos provokációra sem okoz kellemetlen meglepetést, ahhoz is veszélyesen nagy tempóval kell beesni a kanyarba, hogy egy kis alulkormányzottságot kicsikarjunk. Jó partnere a futóműnek az új, immár teljesen elektromos rásegítésű szervokormány, amely 10 százalékkal közvetlenebb, mint a régi Fabiában, kellemes súlyozású és elég kommunikatív is.

Fehér fényezéssel jobban érvényesülnek a fekete betétes fényszórók Fotó: Gulyás Péter

Az új Fabia hamarosan megérkezik a kereskedésekbe, az első példányokat már januárban átvehetik az első vásárlók. Sajnos az árakat még nem tudta megmondani az importőr, egyelőre csak annyi biztos, hogy a Volkswagen Polónál valamivel olcsóbb lesz. Diszkont árakra azért ne számítson senki, arra ott van a jóval egyszerűbb kivitelű Rapid Spaceback a márka kínálatán belül. A Fabia nagyon közel került ahhoz, hogy a kategória legjobb kisautója legyen, aki nem igényli a latinos formatervezést, a puha műanyagokat és a beépített navigációs rendszert, biztosan elégedett lesz vele.

Műszaki adatok - Skoda Fabia 1.0 MPI (75 LE)

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 998 cm3. Hengerek/szelepek száma: 3/12. Teljesítmény: 55 kW (75 LE)/6200. Nyomaték: 95 Nm/3000. Erőátvitel: elsőkerék-hajtás, ötfokozatú kézi váltó. Fékrendszer elöl/hátul: belső hűtésű tárcsa/dob.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3992/1732/1467 mm. Tengelytáv: 2470 mm. Saját tömeg: 980 kg. Össztömeg: 1510 kg. Csomagtartó térfogata: 330-1150 l. Üzemanyagtartály térfogata: 45 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 14,7 s. Végsebesség: 172 km/h. Szabványos átlagfogyasztás: 4,8 l/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 108 g/km.