Adásvételiket hamisítanak az autónepperek

Vágólapra másolva!
Behozzák a külföldi autót, a vevő papíron a korábbi kinti tulajjal szerződik.
Vágólapra másolva!

Milliárdokat bukik a költségvetés azzal, hogy a behozott használt autók adásvételi szerződését sok nepper egyszerűen meghamisítja - mondta a Napi Gazdaságnak Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke.

A használt autók piacán általános gyakorlattá vált, hogy a kereskedők nem cégként importálják az autót, hanem egyszerűen behozzák az országba, kiállítják a telephelyen, majd amikor elkel, hamisítanak hozzá egy adásvételi szerződést a külföldi eladó és a magyar vevő között. Így nem fizetik meg a környezetvédelmi termékdíjat, az áfát, a nyereségadót és az iparűzési adót. Ez autónként átlagosan 100-300 ezer forint kiesést jelent az államnak - mondta Fojt. Emiatt pedig nemcsak az állam, hanem a vásárlók is buknak: mégpedig az egy év kötelező szavatosságot.

A fekete-szürke kereskedelem térnyerésének egyik oka a különbözeti áfa szabályozása. Ha a kereskedő egymillió forintért vásárol fel egy járművet, s azon kétszázezer forint értékű javítási munkát végeztet, majd másfél millióért adja el, az adóalapból nem vonhatja le a javításra költött összeget. Nem a 300 ezres haszon után, hanem a vételi és eladási ár közötti különbség után kell adóznia. Az MGOE a szabályozás megváltoztatását szorgalmazza a piaci és a költségvetési károk miatt - írja a Napi Gazdaság.