Michelisz: Verhető lett volna Loeb

Michelisz Norbert
Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport versenyzője a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi versenye előtti tesztfutamon a mogyoródi Hungaroringen 2014. május 2-án.
Vágólapra másolva!
A WTCC magyar versenyzője úgy érzi, a műszaki hiba nélkül a leglassabb Citroent és az összes Hondát is meg tudta volna verni a hungaroringi időmérőn.
Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert Forrás: MTI/Kovács Tamás

„Valami elgörbült a felfüggesztésben. Átmentem a négyes kanyarban a rázókövön a bal kerékkel, és ott valamelyik alkatrész felmondta a szolgálatot a terhelés alatt lévő jobb első futóműben. Ez egy balkanyar, de amint a hiba bekövetkezett, a kormányom jobbra elfordult 30 fokos szögben. Meglepődtem, mert itt alacsony a rázókő, nem kellene, hogy hibát okozzon" - nyilatkozta csalódottan Michelisz az időmérő után.

"Vélhetően ez az alkatrész eljutott az életciklusa végére, de sajnos épp most ment tönkre teljesen, nem tudom, hogy mit mondjak."

"Örülök, hogy legalább nem tört össze az autó, mert ettől kezdve irányíthatatlan volt. Szerencsére könnyen meg tudjuk javítani, ez rutinművelet lesz a szerelők száméra, de ez sokat már nem segít rajtunk."

"Az a nagyon fájó, hogy még éreztem, hol tudnék javulni, mivel a Q1-ben sosem az a legfontosabb, hogy a lehető leggyorsabb kört tegyük meg, de ennek ellenére az a köröm arra is elég volt, hogy a Citroenek közé beékelődjek. Kis szerencsével talán meg lehetett volna a 3. hely az időmérő végén az autó teljesítménye alapján, úgy érzem, a Hondákkal és Loebbel fel tudtam volna venni a harcot" - tette hozzá.

"Nagyon csalódott lennék egy átlagos versenyhétvégén is egy ilyen hibától, de így, hogy hazai pályán történt meg, különösen frusztráló. Most legalább nem kell gondolkodni a stratégán a holnapi versenyre, mert nem lesz vesztenivalóm, és ennek megfelelően fogok menni."

"Nyilván lényeges, hogy pontokat gyűjtsünk, de összességében most már a csodára is szükségünk lenne, hogy az első öt környékére odaérjünk. Nyilván eshet az eső, sok minden történhet a futamon, de nekem csak arra kell majd koncentrálnom, hogy elcsípjem azt a néhány pontot, ami az év végi összesítésnél majd a különbséget jelenti."

"Nagyon csalódott vagyok, és ez enyhe kifejezés. A pályafutásom első éveiben sok balszerencsés pillanatom volt, akkor megedződtem, de azért annyira nem, hogy ezt a mai esetet szó nélkül hagyjam."

"A szabadedzéseken nem akartam magamra nyomást helyezni, az volt a lényeg, hogy pont annyira menjek gyorsan, hogy egy érzést ki tudjak alakítani az autóról, és azt közvetíteni tudjam a mérnökök felé. Minden szabadedzésen az a taktikánk, hogy az autó lehetőleg maradjon egyben, és szépen fejlődjön az időmérőre. Nagyon büszke vagyok arra, ahogyan ezt a hétvégét felépítettük" - fejezte be a többszörös futamgyőztes.