Felzümmögtek a varrógépek a Hungexpón

Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show 2014 hosztesz
Hosztesz a Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Shown
Vágólapra másolva!
A guruló fonottkosártól a repülő csészealjra hasonlító Skodán át a megvadított Ferrarikig terjed a kínálat a vasárnapig nyitva tartó Autó Motor és Tuning Show-n.
Vágólapra másolva!

„Szokás szerint az utolsó pillanatban lettünk kész mindennel, de ez mindig így van, a kiállítás előtti éjszakákon általában még javában dolgozunk az autókon, amelyek soha nem készülnek el, mindig van rajtuk mit csinálni, alakítani, de ez egy ilyen hobbi” - árulja el a felismerhetetlenségig átalakított kisárúszállítója mellett ácsorgó Bara László, aki amúgy kárpitos és már a sokadik éven van kint az Opel Devils nevű klubjával az Autó Motor és Tuning Shown.

A vasárnapig nyitva tartó rendezvény, nevéből fakadóan, több kiállítást jelent egyszerre, az átépített tuningautók között ott vannak a legújabb, szériamodellek is, de a rendezvény erőfitogtató jellegéhez igazodva, inkább a sportosabb modelljeiket vitték ki a Hungexpóra a hazai márkaimportőrök. A Volkswagen standjának középpontjában például a rali-világbajnokságon szereplő Polo R ácsorog, az Alfánál egy csodaszép 4C piroslik szívfájdítóan, a Peugeot-nál egy buboréktetős RCZ a főszereplő, de még a luxusautóiról ismert Jaguar is ledobta a zakót egy F-Type kabrióval.

A szervezők mintegy 50 ezer látogatóra számítanak a péntektől vasárnapig nyitva tartó rendezvényen, ahol 11 országból mintegy 250 kiállító mutatkozik be Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Külön pavilonba kaptak helyet a veterán autók, amelyek szomszédságában látható a Magyarok a világ járműgyártásában nevű kiállítás. Nem véletlenül ácsorog itt egy morcos tekintetű fehér járgány egy Peugeot versenyautó társaságában, ugyanis mindkettőt egy-egy honfitársunk tervezte, előbbit Tárnok Zsolt, akinek a Hungexpón leleplezett TM concept30 nevű munkáját már részletesebben is bemutattuk, utóbbit pedig Bocsi Attila, aki 2001-óta dolgozik formatervezőként a francia márkánál.

Szintén egy külön pavilonba kell fáradni a motorokért, ahol nem csupán a legújabb modelleket, hanem a motorozáshoz szükséges felszereléseket és kiegészítőket is be lehet szerezni némi kiállítási kedvezménnyel, bár a legeredményesebben alkudozni nyilván vasárnap délután lehet majd. A pavilonok között nem kell sokat keresgélni, hogy hol zajlik autós ügyességi verseny, elég csak követni a motorbömbölést, hogy bóják és hordók között pörgő-forgó BMW-ket, Ladákat és egyéb hátsókerekes autókat láthassunk amortizálódni.

Természetesen idén is nekivetkőzött hoszteszlányok falkáival keltik a feltűnést. Az esetek többségében sikerrel Fotó: Tuba Zoltán - Origo


Autó, Motor- és Tuning Show a Hungexpón március 21-től 23-ig. Nyitva tartás reggel 9-től este 7 óráig, vasárnap 6 óráig. Egy felnőtt belépőjegy 3500 forintba kerül.