Rémálom egy izzócsere

izzócsere
Vágólapra másolva!
Régen egy mozdulat volt az autók izzócseréje, manapság még az aktív nőgyógyászok is vért izzadhatnak, mert a túlzsúfolt motortérben alig lehet hozzáférni a lámpákhoz.
Vágólapra másolva!

A régebbi autók szellős motorteréhez képest a mai autók úgy tele vannak pakolva, hogy egy kiégett izzó cseréje is komoly kihívás lehet. Vannak típusok, ahol az egyik oldalon még csak-csak be lehet szenvedni az izzót, míg a másik lámpánál már ki kell szedni ezt-azt, hogy hozzáférjünk a foglalathoz, de olyan is akad, amit csak szervizben tudnak megoldani, mert komolyabban meg kell bontani az autót, vagy csak alulról, tehát emeléssel oldható meg a csere.

A kiégett izzó cseréjén túl egyébként még sokat tudunk tenni azért, hogy jobban lássunk a sötétben, az adott izzótípuson belül is vannak lehetőségek utólagos "tuningra", de a legtöbbet azzal érhetjük el, hogy felpolíroztatjuk a bemattult burát, és felújíttatjuk az elöregedett foncsort. Ezekről a tippekről és trükkökről itt lehet többet megtudni.