Eladó Ringo Starr autója

ringo starr facel vega
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Beatles dobosa, Ringo Starr 1964-ben vásárolt magának egy Facel Vega II-t, amely a maga idejében a világ leggyorsabb négyülésese volt 240 km/h-s végsebességgel. A ritkaságot december 1-jén árverezi el a Bonhams, az eredeti ár sokszorosát jelentő 350 ezer fontos (123 millió forintos) leütési árat várva.

Forrás: Bonhams

A Facel Vega II-ből 1962 és 1964 között mindössze 182 példány készült, Ringo Starré azonban még ennél is különlegesebb. Mindössze két olyan autót szereltek ugyanis össze, amelybe a 6,3 literes V8-as helyett 6,7 literes V8-as került.