Szinte már jogsi sem kell hozzá

Mercedes E 250
Vágólapra másolva!
Kiszúrja a sötétben bóklászó gyalogost, figyeli a közlekedési táblákat, megakadályozza az akaratlan sávváltást, nemcsak parkol, de helyet is keres helyettünk. A legújabb vezetéstámogató rendszerek sokat segítenek a sofőrnek, de ki lesz a felelős, ha két robotpilóta karambolozik?
Vágólapra másolva!
A Mercedes E-osztályhoz minden vezetéstámogató rendszer elérhető, ami a nagyobb S-osztályhoz Forrás: Gulyás Péter

Bár az önmagukat vezető autók bevezetéséig még legalább tíz évet kell várni, már ma is kaphatók olyan típusok, amelyek részben megvalósítják az automatizált vezetést. Jelenleg nincs olyan autó, amelybe a biztonságot és kényelmet szolgáló asszisztens rendszerekből többféle lenne rendelhető, mint a Mercedes-Benz nagyobb modelljeihez. Ha minden vezetéstámogató rendszert megvásárolunk, csak előrefelé hat ultrahangos érzékelő, két rövid (30 méterig) és egy hosszú (200 méterig) hatótávolságú radar, egy lökhárítóba beépített és két szélvédőbe beépített kamera pásztázza az előttünk húzódó teret 3D-s képet alkotva, de hátul is van három radar és négy ultrahangos érzékelő, a külső tükrökben pedig még egy-egy kamera. A Mercedes tehát minden irányban lát és hall, érzékelői a kocsi körül 360 fokban folyamatosan analizálják a környezetet.

Nézze meg, hogy a gyakorlatban milyen hatékonyan működnek a sofőrt támogató rendszerek!

Ezek miatt az érzékelők miatt képes az autó arra, hogy ha irányjelző használata nélkül rámegyünk a vonalra, vagy sávváltás közben egy gyorsabb autó közeledik a másik sávban, vagy előzés közben szembejönnek, akkor a megfelelő oldali fékek működtetésével visszairányítsa magát az eredeti sávba. 50 km/óráig képes megállni a gyalogosok és a kerékpárosok előtt akkor is, ha nem lépünk a fékre, de természetesen a ráfutásos baleseteket is elkerüli ekkora sebességégig. Autópályán magától gyorsít és lassít, helyettünk kormányozva tartja a sávot, lassabb tempónál (60 km/h alatt) pedig az előtte haladó autó irányát képes követni akkor is, ha nincsenek felfestések az úton. A közlekedési táblákat a műszerfalon is mutatja, figyelmeztet, ha fárad a vezető, vagy ha behajtani tilosba hajt be, de akkor is, ha a keresztirányú forgalom balesetveszélyt jelent. Magától be- és kiparkol párhuzamosan és merőlegesen is, az éjjellátó rendszerrel sötétben a gyalogosokra külön hang- és fényjelzéssel figyelmeztet, a reflektorát soha nem kell lekapcsolni, mert a fényt úgy irányítja, hogy az ne vakítsa el a szembejövőt (az asszisztens rendszerekről részletesen itt olvashat).

A Mercedes asszisztens rendszereit a menürendszerben lehet bekapcsolni Fotó: Gulyás Péter

Persze azért akadnak olyan vezetéstámogató rendszerek, amelyek a Mercedesnél még nem kaphatók, a konkurenciánál viszont igen: a Lexus LS kamerával figyeli, hogy a vezető szeme az útra szegeződik-e, és ha nem, akkor figyelmeztet. A BMW 7-es éjszaka egy szúrófénnyel világítja meg az út mellett kódorgó gyalogosokat, és ezt a szélvédőre kivetítve is megjeleníti (head up display), a ráncfelvarrás utáni Audi A8 pedig már az útra kifutó állatokat is felismeri, és vészfékezésbe kezd. Hamarosan újabb asszisztens rendszerek jelennek meg az extralistákon: az Audi és a Volvo legújabb fejlesztése például az, hogy a kocsit elhagyhatjuk a parkolóház bejáratánál, és az maga keres parkolóhelyet, kommunikálva a parkolóház számítógépes rendszerével. Természetesen az autó be is áll a helyre, amikor pedig visszajövünk, értünk jön a kijárathoz.

A Volvo az autóvonatban látja a jövőt. Aki beáll, annak nincs gondja a vezetéssel autópályán Forrás: Volvo

Alighanem nem túlzás kijelenteni, hogy az automatizált autók bevezetése - a még nem száz százalékig kiforrott technika mellett - a hiányzó jogi szabályozás miatt is késlekedik. Nehéz lesz megállapítani, ki a hibás egy olyan közlekedési balesetben, ahol automatizált autók ütköznek össze, vagy ahol a robotpilóta gázol. A teljesen automata autók előtt a közeljövőben először alighanem a Volvo által évek óta tesztelt autóvonatok jelenhetnek meg az utakon. Ezt úgy kell elképzelni, hogy autópályán egy profi sofőr által vezetett járművet követ automatikusan a többi, ami nemcsak plusz szabadidőt jelent a vezetőnek, de a balesetveszélyt és az üzemanyag-fogyasztást is jelentősen csökkenti.