90 literes fogyasztással a homokdűnék között

ford ranger dakar
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A 2014-es Dakaron a Ford Racing is elindul két Rangerrel. A pickupokat Dél-Afrikában, a Neil Woolridge Motorsport építi, az egyik már elkészült, a másikat október végére fejezik be.

Forrás: Ford

A pickupok ötliteres V8-as motort kapnak 350 lóerős teljesítménnyel és 560 Nm-es csúcsnyomatékkal, a váltó hatfokozatú szekvenciális. Az autók üzemanyagtartálya egyenként 500 literes, mert a V8-as blokk a homokdűnék között, versenytempóban 90 litert fogyaszt 100 kilométerenként. Országúton 28 literre esik vissza a fogyasztás.

Forrás: Ford

A Ford Racing két pilótája a dél-afrikai Chris Vasser, illetve az argentin Lucio Alvarez lesz a dél-amerikai versenyen, amely először érinti Bolíviát.