Szokni kell az első elektromos BMW formáját

bmw i3
Vágólapra másolva!
A szabadalmi ábrák után megjelentek a BMW i3 első hivatalos fotói is.
Vágólapra másolva!

A BMW ugyan csak július 29-én szerette volna leleplezni első villanyautóját, az i3-ast, Hollandiából már most kiszivárogtatták az újdonság első fotóit.

Forrás: BMW

Furcsa mód ezek semmilyen újdonságot nem mutatnak a korábban előkerült szabadalmi ábrákhoz képest - szokni kell az új BMW formáját.

Forrás: BMW

A hátsó ajtók sokkal kisebbek az elsőknél, a könnyebb beszállás végett ellentétes irányba is nyílnak. Valószínűleg ezért törik meg látványosan az övvonal is, ami finoman szólva sem a legelegánsabb megoldás.

Forrás: BMW

Az i3-as 170 lóerős villanymotorja 130-160 kilométert tesz meg egy feltöltéssel.

Forrás: BMW