Puhányabb lesz az új Mini

mini kémfotó
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Felbukkantak az első kémfotók az "új Mini" harmadik generációjáról. Az autó gyakorlatilag álcázás nélkül látható az Autocar képein, amelyek elárulják, hogy komoly változás jön. A front rész például karakteresebb, de sokkal lágyabb lesz, nem véletlen, ha a Rocketman tanulmány ugrik be róla.

Forrás: Autocar

A Minit is utoléri a végzet, a karosszéria és a tengelytáv is megnyúlik, egyre kevésbé marad kisautó. Hátul csak finomítanak a dizájnon, radikális változás nem lesz. Az utastérbe hagyományosabb műszerek kerülnek, illetve megjelenik az anyacég BMW megoldására emlékeztető iDrive-szerű kapcsoló. Az új Miniben jön a BMW új motorgenerációja, háromhengeres, 1,5 literes benzines és dízelmotorok is lesznek a kínálatban.