Hat litert fogyaszt a diétás Maserati

Maserati Ghibli
Vágólapra másolva!
Az olasz elitmárka első dízelmotorját a Ferrarinál hangszerelik. Megvannak az első sarokszámai, ezek alapján aligha lesz mozgó útakadály a Ghibli.
Vágólapra másolva!

Évtizedeken át tabutémának számított a gázolaj az európai sportautó-gyártóknál, de a Porsche után most a Maseratinál is megtört a jég: az ősszel debütáló Ghibliben bemutatkozik a márka első dízelmotorja. A Quattroporte kisöccsének számító új limuzint korábbi cikkünkben már bemutattuk, most azonban végre a sarokszámait is nyilvánosságra hozták: a háromliteres dízel 275 lóerős teljesítményre és 570 Nm-es nyomatékra képes, ami rövid időre túltöltéssel 600 Nm-re emelkedhet. Hasonló lökettérfogattal ennél erősebb blokkokat is gyártanak ugyan a német konkurensek, de azokat két vagy három turbófeltöltő lélegezteti, míg a Maseratinál beérik eggyel. A menetteljesítményei így is kiválóak, 6,3 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig eléri a 250 km/h-t. Városban 7,8, országúton 4,9, vegyes átlagban pedig 6 litert fogyaszt, a szén-dioxid-kibocsátása pedig 158 g/km.

Forrás: Maserati

Nem verik ugyan nagydobra, de a műszaki alapokat lényegében a VM Motori hathengeres blokkja adja, amelyet a Lancia Themából ismerhettünk. A Maseratinál azonban modern, nyolcsebességes automata váltót kapcsolnak hozzá, és magát a motort is az utolsó csavarjáig átdolgozzák. Giulio Pastore, a márka európai ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta az Auto Express tudósítójának, hogy gázolajon élve is megmarad a "klasszikus Maserati karakter", vagyis pörgős lesz, és szépen szól. Az új motort a Ferrarinál gyártják (bár az nem derül ki a nyilatkozatból, hogy ez csak a végszerelésre vonatkozik-e), és ott csiholták ki a Lanciához képest közel 40 lóerős többletteljesítményt. A legfontosabb munkát azonban az akusztikai részlegen végezték: egy elektronikus vezérlésű szeleppel módosítják a kipufogóba áramló gázok frekvenciáját, így - főleg 3000-es fordulat felett - különleges, a benzinesekére hasonlító dalolásra képes. Csak ritkább bokszkiállások mellett.