Júliustól lejárt műszakival sem veszik el a forgalmit

műszaki vizsga
Vágólapra másolva!
Számos, közlekedéssel kapcsolatos eljárás egyszerűsödik az idén, egyebek közt a járművek forgalomba helyezéséhez, vizsgáztatásához és honosításához is kevesebb adminisztrációra és ügyintézésre lesz szükség. Ezen kívül nem veszik el a helyszínen a lejárt műszakival közlekedő jármű forgalmi engedélyét, továbbá a kötelező biztosítás meglétét elektronikus úton ellenőrzik majd a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program részeként egyszerűsítette a közlekedési igazgatási eljárásokat. A közúti járművek forgalomba helyezési eljárásainak megkönnyítése érdekében a hatóság típus-adatbázist hoz létre, és ennek felhasználásával közli a nyilvántartóval az adott járművekhez tartozó aktuális műszaki adatokat. Az informatikai rendszerek összeköttetésével javul az adatbiztonság, és jelentősen rövidül a forgalomba helyezési eljárás ügyintézési ideje.

Az október 1-jén életbe lépő módosítás érinti a külföldön megvásárolt járművek honosítását is, ezáltal egyszerűsödik az uniós tagállamokban megvásárolt járművek hazai forgalomba helyezése. A jövőben az ügyintézéshez elegendő lesz a külföldön kiadott járműokmányok és az adásvételi szerződés bemutatása, a vevőnek tehát nem kell már külföldön a nevére íratnia az autót.

Az év közepén lép életbe az a változás, hogy a járművek időszakos műszaki vizsgálatánál külön okirat kiállítása nélkül is az üzembentartó képviselőjének tekintendő a szerviz dolgozója vagy az a személy, akinek a tulajdonos a járművet és annak okmányait átadta. Az egyszerűsítést az indokolja, hogy a vizsgázó járművek közel négyötödénél a vizsgáztató szervezet készíti fel a járművet, végzi el a karbantartást és a szükséges javításokat, a jármű tulajdonosa pedig a műszaki vizsga ideje alatt többnyire nem tartózkodik a helyszínen.

Forrás: AFP/Armin Weigel

Július 1-jétől megszűnik a rendszámtáblán elhelyezett környezetvédelmi plakett indokolatlan cseréje azokban az esetekben, amelyekben a meglévő sértetlen plakett helyett kellene megegyező színű újat felragasztani. A viszonylag ritka piros plakettet sem alkalmazzák a továbbiakban a hatóságok. Az Euro-II. előírást nem teljesítő autók rendszámán fekete színű jelzi majd, hogy a jármű fokozottan környezetszennyező.

Ugyancsak július 1-jétől a lejárt műszaki vizsgával közlekedő jármű esetén nem vonják be a forgalmi engedélyt. A hatóság elsődleges célja ugyanis - a szabálysértés büntetésének fenntartása mellett -, hogy vizsgára vigyék az érintett járművet. Ezért nem célszerű, ha az ellenőr a forgalmi engedélyt a helyszínen elveszi, mivel így a jóhiszemű autósok sem tudják levizsgáztatni gépkocsijukat, amíg vissza nem kapják a papírjaikat.

A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is egyszerűbbé válik az idei év második felére. A biztosítói igazolást a továbbiakban nem kell majd a forgalmi engedély mellett tartani, a biztosítási kötelezettség teljesítését, a szerződés érvényességét a hatóságok elektronikus úton ellenőrizhetik majd a kötvénynyilvántartásban a jármű műszaki vizsgájakor és tulajdonosváltáskor is.

Október 1-jétől a vezetői engedély kiadásakor már nem kell bemutatni a vizsgaigazolást, a vizsgaadatokat az ügyfél természetes személyazonosító adatai alapján kérdezik le. Az ügyintézés elektronizálásával több eljárásban mellőzhető lesz az ügyfél személyes megjelenése, az ügyeket az Ügyfélkapun keresztül lehet elindítani. Így lehet majd intézni például a gépjármű forgalomból kivonását, az elveszett forgalmi engedély vagy rendszámtábla pótlását, vagy a törzskönyv adatváltozás miatti cseréjét, továbbá tulajdonosváltásnál az eladó elektronikusan is bejelentheti a jármű eladását.

A mozgáskorlátozottak októbertől egyszerűbben és gyorsabban pótolhatják parkolási igazolványukat. Az okmány cseréjekor, pótlásakor a hatóság felhasználhatja a korábbi igazolvány kiállításakor rögzített, vagy a személyi- és lakcímnyilvántartásban tárolt fényképet és aláírást.