A Google hadserege

Google Street View hómobil, Street View autókm
Vágólapra másolva!
A néhány hete indult Google Street View nevű szolgáltatásával szinte egész Magyarországot be lehet barangolni virtuálisan. Utánajártunk, hogy milyen autókkal és eszközökkel térképezte fel a keresőóriás a világot, köztünk Magyarországot is, ahol május közepétől újra feltűnnek a kamerás autók.
Vágólapra másolva!

"Amikor kísérleti projektként útjára indítottuk a Street View szolgáltatását, telepakoltuk számítógépekkel egy terepjáró csomagtartóját, a tetejére kamerákat, lézereket és egy GPS-eszközt helyeztünk, és megkezdtük az első képek begyűjtését. Ezután rövid ideig egy mikrobuszt használtunk, mielőtt átváltottunk volna egy egész flottányi autóra, amelyek segítségével feltérképeztük az Egyesült Államokat és később más országokat is. Kezdetben számítógéphegyeket használtunk, ám ma már csak egy-egy apró számítógép található autónként." - mondta el Schuster Richárd, a Google kommunikációs menedzsere arra a kérdésünkre, hogy milyen szempontok alapján választott autókat a Google a kamerás flottájába, illetve ezeket a járműveket meg is vásárolják, vagy csak bérlik őket. A fenti válaszból azért kiderül, hogy a Google nem szívesen oszt meg részleteket, műhelytitkokat a projektjeivel kapcsolatban, ezért nekiálltunk nyomozni, hogy milyen járműveket és trükköket vetett be a cég a világ megörökítésére.

Forrás: flickr.com/Charlotte90T (CC BY 2.0)
Magyarországon ilyen J Astrával fotózták le az utcákat néhány éve, de hamarosan újra feltűnnek

Európában a legtöbbet használt autók az Opel Astra H és J ötajtósai, míg Amerikában a Subaru Impreza és a Toyota Prius a leggyakoribb, de a környezettudatosság nevében a Prius mellett Honda Insight is látható a flottában. A németek kedvéért bevetettek Volkswagen Beetle-ket és Jettákat, de Belgiumban Toyota IQ is szaladgált kamerákkal a tetején és világszerte találkozhatunk Lexus CT 200h Street View autókkal is. Dél-Amerikában Fiat Stilo is rója az utakat, míg az északi félteként gyakori látvány volt az amerikai népautó, a Chevrolet Cobalt, és ebből azért már látszik, hogy egységes géppark helyett az adott ország, kontinens gyakori autó közül válogat a Google. Ahogy a géppark, úgy a Google autók dekorációjaa sem egységes. Van, ahol teljes márkaarculat borítja a fotós autót, van ahol, csupán pár kisméretű Google-felirat jelzi, hogy nem egy kandi kamerás, vagy titkosszolgálati autót látunk éppen.

Triciklivel, szánon és hátizsákban is utazik a kamera

Autókkal sok helyre lehetetlen eljutni, ezért használ tricikliket is a keresőóriás. Az ötlet Dan Ratner, a Google egyik gépészmérnökétől származik, aki kerékpározás közben rájött, hogy kedvenc hobbiját összekapcsolva olyan helyek is elérhetőek lesznek a Street View szolgáltatásban, amelyek autóval megközelíthetetlenek. Ezzel nem ér véget a világ lefotózásához használt járművek és eszközök sora, hiszen az erősen havas helyeken motorosszánon utazik a kamera, míg a múzeumokban kézikocsival rögzítik a műalkotásokat. Trekker névre hallgat a hátizsákként felvehető kamerarendszer, ami az igazán szűk vagy szinte megközelíthetetlen helyeken is készíthet fotókat.

http://www.youtube.com/embed/H0_lTKDu0IY


Idővel az autókon használt technikai rendszerek egyre kisebbek lettek, ma már egyetlen számítógép dolgozza fel az adatokat járművenként. Az autók tetején 15 lencse rögzíti, 360 fokban a látványt a Google saját fejlesztésű kameráiban. A rendszer adatokat gyűjt a jármű navigációs rendszeréből éppúgy, mint a különböző érzékelőkből, amelyek a sebességet és a pozíciót rögzítik. Háromdimenziós adatokat is be kell gyűjteni, amiben egy lézerrendszer játssza a főszerepet. Ennek köszönhető, hogy a Street View képein élethűek a távolságok, amikor az egeret mozgatjuk. Erre a sok érzékelőre azért van szükség, hogy minél pontosabb információ alapján kerüljenek a rendszerbe a képek, mert a GPS alapú helymeghatározás három métert is csalhat és időközönként kitakarhatja a jelet egy-egy magasabb épület is. A 360 fokban rögzítő kamerák egymást átfedő képeket készítenek, amelyet a kamerák pontos elhelyezkedésének ismeretében könnyedén összeilleszt és algoritmusok segítségével megfelelő átmenettel ragaszt egymáshoz a háttérrendszer, így semmiről sem maradhatunk le.

Forrás: flickr.com/Trevor Pritchard (CC BY 2.0)
A bonyolult és szupertitkos kamerarendszernek köszönhetőek a 360 fokos képek

Általában egy város központja felől halad a feltérképezés a külsőbb területek felé, de a peremeket elnézve az az érzése támadhat az embernek, hogy ott ér véget a fotózás, ahol a vezető elunta magát, legalábbis egy utca felénél abbahagyott munka kevés logikai felépítésben állja meg a helyét, márpedig számtalan ilyet találhatunk, akár Pest megyében is. A képeket egyébként csak megfelelő időjárási viszonyok között rögzítik, ezért esőben, hóban a garázsban maradnak a Google autói.

Május közepétől újra megjelennek a magyarországi utakon

A Magyarországot is lefedő Street View szolgáltatást április 23-ától tette elérhetővé a Google, amely 2011-ből és 2012 tavaszáról származó felvételeket tartalmaz. Május 13-tól azonban újra megjelennek a magyar utakon a Google kamerás autói, és új fotókat készítenek a tavaszi városokról - közölte Heal Edina, a cég magyarországi képviseletének vezetője. A cég előre jelzi, hogy az autók milyen útvonalakat fognak bejárni, ezek listáját a Google.hu/streetviewoldalon lehet majd megtekinteni. Az információ birtokában mindenki eldöntheti, hogy kint hagyja-e az autót a ház előtt, lenyírja-e a füvet a kertben, vagy készít-e valami meglepetést a kamerás autónak

Forrás: flickr.com/mihimaru (CC BY 2.0)
Több szálon is kötődik a céghez a Toyota hibridautója, amely az önjáró technológia fejlesztésében
is kulcsszerepet játszik