Vágólapra másolva!
Budapesten a helyzet változatlan - szűk egy évvel ezelőtti villanyautós túránk óta nem sok minden történt a magyar fővárosban. Csak a szerencsén múlik, hogy összejön-e a töltés, vagy nem, a hetekkel ezelőtt beharangozott új töltőpont kiépítése sem kezdődött még el. De még mindig ingyen van az utcai áram. Teszteltünk egy Nissan Leafet, és körbeautóztunk mindent, amit lehetett.
Vágólapra másolva!

"A Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri épülete elé elektromosautó-töltőállomást telepít az Elmű. Erről írt alá együttműködési megállapodást Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Hans-Günter Hogg, az Elmű Zrt. igazgatósági tagja. Fazekas Sándor hangsúlyozta: a tárca elkötelezett a környezetbarát megoldások mellett, és könnyíteni kívánja az elektromos autók alkalmazását. Hozzátette: arra buzdítja a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy keressenek környezetbarát megoldást a közlekedésük során. Hans-Günter Hogg jelezte, hogy megállapodásuk a környezetvédelemmel foglalkozó tárcával egy már korábban elindított együttműködés folytatása." (MTI, 2013. február 27.)

Új töltőpont, minisztériumi épület, igazi ziccerhelyzet. Vajon ingyenes parkolóhelyként szolgál az államtitkári Skoda Superbek számára, vagy tényleg lehet tölteni is? Nagyon kíváncsiak voltunk erre, ezért megismételtük tavaly nyári villanyautós túránkat, amelynek során kevés jót tapasztaltunk a fővárosban.

Messzire ezzel sem jutsz

A Nissan Leafet a város egyetlen gyorstöltőjét üzemeltető ABB-től kaptuk kölcsön, még éppen időben, mielőtt megérkeznek az országba az első frissített példányok. Ezt a szériát nem forgalmazta Magyarországon a Nissan, a ráncfelvarrás utáni modell viszont rendelhető lesz, ha minden igaz, tízmillió forint alatti alapáron. Kár, hogy egy villanyautónál már ennek is örülni kell.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Szépnek nehezen lehet nevezni a Leafet, a töltőnyílást az embléma alatt rejtették el
(A képre kattintva galéria nyílik!)

Teljesen feltöltött akkumulátorral 170-175 kilométeres elméleti hatótávolságot ígér a Leaf (a faceliftes modell állítólag 225-öt tud majd), ez jónak tűnik egy munkanapra, de elég kétszer keményebben odalépni a gázpedálra vagy véletlenül bekapcsolni a fűtést (még csak nem is a klímát!), és máris több tíz kilométerrel zuhan a hatótávolság. Az autópálya-tempó szintén hatótávgyilkos, tehát a többi elektromoshoz hasonlóan a Leaf sem az izgulósok autója.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Csíkszerűek a hátsó lámpák, a fedél kicsi csomagtartót rejt

Kár, mert a 109 lóerős, 280 Nm csúcsnyomatékú villanymotornak amúgy minden adottsága megvan, hogy jól érezzük magunkat vele. Keményen odalépve veszettül meglódítja a Leafet, csak győzzük megállítani, ami nem is olyan egyszerű feladat a furcsa fékpedál miatt. A szokatlan adagolhatóságra magyarázat, hogy a rendszer először a visszatáplált energiát használja a lassításhoz, és ha ez nem elég, akkor lép működésbe a hagyományos fékkör. Nagyon odafigyelve érezhető is a váltás, meg kell szokni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Csak óvatosan a klímával, egy bekapcsolás mínusz 17 kilométer a hatótávolságból

Az akkumulátor miatt a Leafben kakasülő jellegű a hátsó üléspad, aki azt hiszi, hogy ide csak úgy behuppan, mint más autókban, odaveri a fejét a tetőlemezhez. Egyébként a helykínálat rendben van, de az átlagosnál valamivel szűkebb kompakt autó benyomását kelti a Leaf. A futóművet - nem meglepő módon - kényelmesre és nem sportosra hangolták, de azért nem kell végrendeletet írni egy bevállalósabb kanyar előtt, ijesztően nagy billenésektől fölösleges tartani. Meglepő, hogy a futómű felől hallatszik egy kis dobolás, de lehet, hogy ez csak azért feltűnő, mert a motorhang nem nyomja el.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A futómű inkább kényelmes, mint sportos, padlógázra nagyot tol a villanymotor

A kormány túlszervózott, a váltó előválasztóját talán nem kellett volna joystickké bonyolítani, de mindezektől függetlenül könnyen össze lehet barátkozni a Leaffel. Az első frissített Leafek elvileg április végén érkeznek az országba, a nagyobb hatótávolság mellett nagyobb csomagtartóval, elektromos helyett mechanikus kézifékkel, hatékonyabb fűtéssel és egy helyett háromféle felszereltséggel.




Forrás: Koncz Dávid [origo]
Ebből lesz az elektromos töltőpont, majd egyszer

Töltőpontból szerencsére kevesebb sem lett, ezekről a tavalyi cikkünkben térképes listát is készítettünk. Sajnos továbbra is érvényes, hogy a budapesti töltőpontok többségébe nem lehet csak úgy beledugni az autóhoz kapott töltőt, be kell ruházni egy több tízezer forintos Mennekes Type 2 szabványú átalakítóba is. Az Elmű oszlopai ennek hiányában használhatatlanok, az ABB-től kölcsönkapott Nissan Leaf csomagtartójában sem találtunk ilyen adaptert. Mondjuk, nem is számítottunk rá.


A Magyar Autóklub újpesti székházának parkolójában ugyanúgy elfoglalták a töltőpont körüli parkolóhelyeket, mint háromnegyed éve, nagyon úgy tűnik, hogy nem sok villanyautós jár erre. A Margitszigeten, az Árpád hídnál kialakított fizetős parkolóban nyugodtan tölthettünk volna, ha van átalakítónk, és a hatótávolsággal is hadilábon állunk, de egy gyors ellenőrzés után inkább továbbmentünk. Úgy volt amúgy, hogy a parkolóban változik a forgalmi rend, a félórás ingyenességet állandó be- és kihajtással kicselező autósok miatt tíz percre viszik le a fizetés nélküli bent tartózkodás maximális időtartamát. Amikor ott jártunk, még a félórás szabály volt érvényben, a fizetőkapunál sem tudták megmondani, mikortól lép hatályba az új előírás. Amelytől egyébként nagy felháborodást várnak, főleg az első napokban.

Nem kell a villanyautó a vevőknek

Egy Japánban végzett kutatás szerint háromból egy villanyautó-tulajdonos nem venne többet ilyen meghajtású kocsit. A tulajdonosokat elcsábította az új technológia varázsa, az adókedvezmény lehetősége és a kedvező üzemeltetési költségek, és vásárlás előtt jó benyomást tett rájuk az autóval végzett tesztút is. Amikor azonban elkezdték naponta használni új autójukat, csalódottan tapasztalták, hogy még Japánban is kevés a töltőpont, és a villanyszámlájuk is nagyobb mértékben növekedett, mint várták.

Az egész világon hasonló problémák miatt nem tudnak elterjedni az elektromos autók, ráadásul sok helyen még adókedvezmények sem segítik ezt, így sokkal drágábbak a belső égésű motorral felszerelt társaiknál. A villanyautók 46 százaléka az Egyesült Államokban talál gazdára, tavaly itt megháromszorozódtak az eladások, de így is csak ötvenezret adtak el. A világ legjobban fogyó elektromos autója tavaly az Év autójának is megválasztottChevrolet Volt/Opel Ampera volt 30 ezres eladással, a második helyre a Toyota Prius Plug-in került 27 ezerrel, harmadikként a Nissan Leaf végzett 25 ezerrel. A felsoroltak közül egyedül a Leaf igazi villanyautó, az első két helyezettben belső égésű motor veszi át a hajtást az akkumulátor lemerülése után.

Japánban éppen a napokban tartottak egy találkozót a Leaf-tulajok, a rendezvényen a Renault-Nissan csoport elnöke, Carlos Ghosn is tiszteletét tette. A tulajdonosok alapvetően elégedettek az autóval, de a hatótávolságot kicsinek tartják: arra kérték a cégvezetőt, tegyen meg mindent az egy feltöltéssel megtehető kilométerek számának növelése érdekében.


A Váci út 72-74. szám, vagyis az Elmű-székház előtt kialakított töltőpontnál tavaly nyáron nevetségesen hosszú ideig tartott, amíg bekapcsolták nekünk az oszlopot, valószínűleg tanultak ebből az illetékesek (újságírókon kívül úgyis csak kevesen használják ezeket az oszlopokat). Ez az egyetlen töltőpont, ahol adaptert is adnak a töltéshez, ehhez a recepción kell adatlapot kitölteni.

Forrás: Koncz Dávid [origo]
A Leaf a Váci úti oszlop mögött bujkál

Sikerült is hülyét csinálni magunkból, amikor csak úgy megszokásból telefonon próbáltuk bekapcsoltatni az oszlopot, a felkészült ügyintéző ugyanis közölte, hogy ezt nem kell külön aktiválni, a töltő csatlakoztatása után automatikusan működnie kellene. Mivel nem ment, megnéztük jobban a portán kapott adaptert, és ezután világossá vált az is, hogy miért fityeg rajta egy kulcs. Az átalakítóhoz hozzátoldott doboz "Be" és "Ki" állását lehet kapcsolni vele, a kulcs elfordítása után tényleg azonnal indul a töltés. Nem nagy előrelépés, de az ilyen kicsiknek is örülünk.

Forrás: Koncz Dávid [origo]
Egy ügyes adapter - és nem kell telefonálgatni a töltéshez

Az Oktogonnál tavaly tölthettünk volna, ha van adapterünk, idén csak egy kis küszködéssel, mert közvetlenül a töltőpont mellett egy Kia foglalta el a kijelölt helyet. Kicsivel arrébb, a bazilikával szemben tavaly beadtuk az egyik kávézó dolgozójának, hogy ellenőrök vagyunk, és ha a kijelölt elektromos parkolóhelyeken legközelebb nem villanyautót találunk, büntetünk. Lehet, hogy gyorsan körbeszaladt a hír a környéken, mert gyanúsan üres volt mindkét hely. Sőt még egy Skoda is úgy állt meg vészvillogóval a külső sávban, hogy ha véletlenül jön egy villanyautó, be tudjon tolatni a neki kijelölt helyre.

Forrás: Koncz Dávid [origo]
Szegény még tanuló. Nem tudja, hogy ide nem parkolhat

Az Erzsébet téren, a Kempinskinél nem elműs, hanem E.ON-féle töltőpont van, ebbe átalakító nélkül is be lehet dugni a gyári töltőt. Valami felújítás van most a hotelnél, de ha nagyon akarjuk, oda tudtuk volna dugni a Leaf orrát az egyik oszlophoz, igaz, ezzel a gyalogosoknak okoztunk volna egy kis kellemetlenséget. Nem sok, de egy szabad hely azért volt a Clark Ádám tér melletti parkolóban felállított töltőpontnál, az Istenhegyi út legelejénél, a Kékgolyó utca sarkán kialakított oszlopnál pedig ezúttal sem zavartak volna minket a töltögetésben. Lezárások miatt egy helyre, a Fő utca 52. előtt található oszlophoz most nem jutottunk el, de ott tavaly sem akadályozta senki és semmi a töltést, vegyük úgy, hogy ez továbbra is így van.

Forrás: Koncz Dávid [origo]
A város egyetlen gyorstöltője, és pont volt egy hely (az Astra nem villanyos)

Ismét a végére maradt a város egyetlen gyorstöltője a napelemfás, Istenhegyi úti Mol-kútnál, ahol 500 volttal és 120 amperrel szívhatják magukba az energiát az elektromos autók. Az ABB oszlopa egy üres akkut is 80 százalékosra tölt fél óra alatt, ennyit nem maradtunk, de ismét gyorsan ugrált felfelé a töltést jelző mutató. A kis Peugeot iOn hűtőventillátorai tavaly azonnal bekapcsoltak a töltő csatlakoztatása után, a Leaf viszont ugyanolyan csendben szívta magába az áramot, mint az itthoni konnektorból. A töltés a többi ponthoz hasonlóan a gyorstöltőnél is ingyenes, az Elmű a saját oszlopainál az év végéig ígéri biztosra a díjmentes időszak kitolását.

Forrás: Koncz Dávid [origo]
Néma csendben tölt, nem zúgnak a ventilátorok