Bemutatkozott az új magyar autó

audi a3 sedan szedán
Vágólapra másolva!
Első ízben készül négyajtós, lépcsős hátú Audi A3-as, az új karosszériaváltozatot Győrben gyártják majd.
Vágólapra másolva!

Forrás: Audi
Kattintson a képre a galériához!

Egyre több autó jelenik meg a kompakt méretű prémium szedánok piacán, a szintén nagyon friss Mercedes-Benz CLA után most bemutatkozott az Audi A3 Sedan is. Érdekesség, hogy mindkettő Magyarországon készül, előbbi Kecskeméten, utóbbi Győrben. Állítólag a BMW is dolgozik már az 1-es sorozat négyajtós változatán, de az 2015-ben mutatkozik csak be, és biztosan nem nálunk készül majd. A négyajtós limuzinok azért élik reneszánszukat, mert a világ legnagyobb autópiacain, Kínában, az Egyesült Államokban és Ororszországban nagyon népszerűnek számítanak, de Dél- és Kelet-Európában is kedvelik őket.

Az A3 Sedan nem olyan karcsú, mint a Mercedes CLA, sokkal robusztusabb, mackósabb benyomást kelt. 2,64 méteres tengelytávja megegyezik az ötajtós A3 Sportback értékével, de a 4,46 méteres hosszúsága 22 centiméterrel nagyobb, emellett egy centivel szélesebb és eggyel alacsonyabb is. A négyajtós 425 literes csomagtartója a kategóriában kicsinek számít, a Mercedes CLA-tól 45 literrel elmarad, igaz, az A3 Sportbackre így is ráver ugyanennyit.

Forrás: Audi

Bár a kocsi orrát is átdolgozták (új lökhárító, módosított motorháztető és hűtőmaszk), azért elsősorban hátulról nézve lehet majd megkülönböztetni a ferde hátú A3-asoktól, a felár ellenében LED-es hátsó lámpák szakasztott úgy néznek ki, mintha a Maserati Quattroportéról csavarozták volna le őket. Sok nagyszilárdságú, melegen formált acélt használtak fel a karosszériához, ezért a kocsi tömege az alapmotorral és alapfelszereltséggel mindössze 1250 kilogramm. Motortól függően az első tengelyre a tömegnek körülbelül a 60 százaléka jut.

A szedán műszerfala ugyanaz, mint a többi A3-asban, ebben is megjelent a tapipaddal ellátott MMI vezérlőtárcsa, amelynek felületére betűket és egyéb karaktereket lehet rajzolni. Felárért 7 colos, háromdimenziós képet megjelenítő színes képernyő, Google Earth navigáció, 64 GB-s merevlemez, DVD-lejátszó, negyedik generációs mobilinternet, wifi hotspot és 14 hangszórós Bang & Olufsen hangrendszer is rendelhető.

Forrás: Audi

Egyelőre nem érhetőek el a szedánhoz az A3-as gyengébb motorjai, így az 1,2-es TFSI, az 1,4-es TFSI gyengébb változatai, és az 1,6 literes TDI sem. A legolcsóbb A3 Sedanba az 1,4-es TFSI kerül 140 lóerővel, a friss fejlesztésű motor érdekessége, hogy részterhelésnél két hengere kikapcsol. Ezzel a motorral az Audi 8,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, átlagfogyasztása csupán 4,7 liter. A másik benzines az 1,8 literes TFSI 180 lóerővel, 7,3 másodperces gyorsulási idővel és 6,9 literes átlagfogyasztással. Egyetlen dízelként az új kétliteres TDI választható 150 lóerővel és 4,1 literes átlagfogyasztással. Minden motorhoz hatfokozatú kézi váltót kapcsolnak, felárért hat- vagy hétfokozatú duplakuplungos automata váltó is kérhető.

Nem sokkal a forgalmazás kezdete után bemutatkozik majd az S3 Sedan is, a sportváltozat kétliteres, 300 lóerős turbómotort, ültetett sportfutóművet, 18 colos kerekeket és összkerékhajtás kap. Duplakuplungos S-tronic váltóval 4,9, kézi váltóval 5,3 másodperc alatt teljesíti majd a százas sprintet, a végsebességet elektronika korlátozza 250 km/h-ra.

Forrás: Audi

Az A3 Sedanhoz szinte minden vezetéstámogató rendszer elérhető lesz, mint a nagyobb Audikhoz. Rendelhető radaros, távolságtartó tempomat, holttérfigyelő, táblafelismerő, parkolóasszisztens, ráfutásra figyelmeztető és automatikusan fékező rendszer, és még aktív sávtartó is, amely a kormányzásba is képes belenyúlni, ha a vezető indexelés nélkül elhagyja a sávját. Az A3 próbagyártása már elkezdődött a győri Audi-gyárban, ahol hamarosan átállnak a szériagyártásra is. Az A3 szedán mellett TT, TT Roadster és A3 kabriók is készülnek.