Vágólapra másolva!
Végre kutatás igazolja, ami nyilvánvaló volt: a fejhallgatóval rontják túlélési esélyeiket a biciklisek és a gyalogosok.
Vágólapra másolva!

Nemrég nagy port kavart Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter javaslata, miszerint büntetni kellene a hangos zenehallgatást az autókban, tőlünk nyugatra azonban a döntéshozók más kérdésekkel vannak elfoglalva. A német közlekedési miniszter, Peter Ramsauer már tavaly ilyenkor felhívta a figyelmet arra, milyen veszélyesek a közlekedésben a fej- vagy fülhallgatót viselő gyalogosok (a kerékpárosoknak, motorosoknak és autósoknak eleve tilos), hiszen "a zenét bömböltető kamaszok csak szédelegnek az utakon és a síneken". Ramsauer mindenkit arra kért, hogy forgalomban hagyja szabadon a füleit, az általánost tiltást azonban néhány politikustársától eltérően nem vetette fel - így most csak abban az esetben kell bírságot fizetni, ha valaki bizonyíthatóan emiatt okoz balesetet vagy anyagi kárt.

Forrás: Motörheadphones

Ramsauer logikusnak tűnő állítását a rengeteg baleseti jegyzőkönyv mellett immár egy kutatás is alátámasztja, amelynek eredményét most hozta nyilvánosságra a német Munka- és Egészségügyi Intézet (IAG). Húsz nő és férfi részvételével hat különböző közlekedési szituációt modelleztek, különböző közlekedési zajforrásokkal, hanghordozókkal és zenefajtákkal. Bár a fülhallgatók már halk zeneszóval is vészesen elterelték a figyelmet az érkező autókról, csengető biciklisekről vagy elinduló teherautókról, a legveszélyesebbnek a mostanában egyre divatosabb párnázott fejhallgatók bizonyultak. Ezeken keresztül stúdióminőségben élvezhető ugyan a zene, és intenzívek a basszusok, de még egy szirénázva érkező mentőautó zaját is el tudják nyomni, amikor mondjuk zöld jelzésre lelépnénk velük a zebrára. Ezért használatuktól az IAG minden közlekedőt eltanácsol, és hasonló eredményre jutott az amerikai Marylandi Egyetem kutatója is. Richard Lichtenstein a kerékpárosokra vonatkozó tiltást jogosnak tartja, de lehetetlennek minősíti a fej- vagy fülhallgatóval sétáló gyalogosok megbüntetését. "Mindenkinek be kell azonban látnia, hogy a zsúfolt utcán zenét hallgatni nem ugyanolyan veszélytelen, mint a fitneszteremben" - mondja, és szövetségi támogatással átfogó kutatássorozatot ígér a témában.