Ezzel nyomná le a Golf GTI-t a Kia

kia ceed gt
Vágólapra másolva!
A 204 lóerős Pro_cee'd GT ugyan gyengébb, mint a VW Golf GTI vagy az Opel Astra OPC, viszont 6,75 millió forintos árával jóval olcsóbb is náluk.
Vágólapra másolva!

Forrás: Kia

A háromajtós Kia Pro_cee'd GT az ötajtós Cee'd GT-vel együtt a márciusi Genfi Autószalonon fog debütálni, az első képek azonban már felkerültek az internetre. Hatalmas légbeömlőkkel és méhsejt mintázatú hűtőráccsal felvértezett első lökhárítókról és fekete tetejéről lehet legkönnyebben felismerni a GT-t, amelynek a LED-es nappali fényei oldalanként négy-négy csomóba vannak rendezve az agresszívebb megjelenés érdekében.

Forrás: Kia

Mélyre húzott küszöböket, 18 colos könnyűfém felniket és dupla kipufogóvéget is kapott a GT, de a lényeg a motorháztető alatt van. A kocsi meghajtásáról a Hyundai-Kia konszern 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű benzinmotorja gondoskodik, melynek lélegeztetését egy kettős megfúvású (Twin Scroll) turbófeltöltőre bízták. Ez a motor a Hyundai Veloster Turbo motorjának tuningolt változata, abban 186 lóerős, de a GT-ben már 204 lóerőt préseltek ki belőle.

Forrás: Kia

A 265 Nm-es nyomaték változatlan marad, mint ahogy valószínűleg az is, hogy a hatfokozatú kézi mellett hatfokozatú automatikus váltóval is rendelhető lesz a csúcsmodell. Egyelőre csak a gyorsulást ismerjük a menetteljesítmények közül, ami 7,9 másodpercig tart 0-100 km/h-ra. Ez ugyan 1-2 másodperccel elmarad az erősebb motorú vetélytársak idejétől, de abszolút érelemben azért lassúnak sem nevezhető. Természetesen a futómű feszesebb hangolású lett, a megállásról elöl 300, hátul 262 mm átmérőjű tárcsafékek gondoskodnak, amelyeken a féknyerget pirosra fényezték. Belül sportkormányt, alumíniumpedálokat és bőrkárpitozású Recaro sportüléseket kap a GT.

Forrás: Kia

Idén május közepén kezdik gyártani a zsolnai Kia-gyárban a legizmosabb Cee'deket, az értékesítés nyáron kezdődhet meg. A tavaly májusi hazai menetpróbán megtudtuk, hogy a Cee'd GT ötajtós karosszériával, bevezető áron 6,75 millió forintba kerül majd, persze a forint árfolyamváltozásai miatt ez az összeg még változhat a piaci bevezetésig. Akárhogy lesz is, az ára jóval kedvezőbb lesz, mint a 7,99 milliós Hyundai Veloster Turbóé.