Elektronikusan is bejelenthető a jármű eladása

Vágólapra másolva!
A járművekkel kapcsolatos hatósági ügyek februártól elektronikusan is intézhetők, a nagyobb járművekre kiadott jogosítványokat pedig külföldön csak a 21. illetve a 24. éves életkor betöltése után lehet használni - erről is szól a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet.
Vágólapra másolva!

A 2013. január 18-a után kiadott C-kategóriás (teherautóra szóló) jogosítvány a 21., a buszvezetői, D-kategóriás engedély pedig a 24. életév után használható külföldön. A B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők továbbra is a 18. életévük betöltése után vezethetnek Magyarországon kívül.

2013. február 1-től a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal kizárólagos feladata lesz, hogy az elektronikus úton indított közlekedési igazgatási ügyekben első fokon eljárjon. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet kimondja, hogy a jármű eladását a volt tulajdonos elektronikusan is bejelentheti. A bejelentési idő továbbra is az eladástól számított nyolc nap.

A nemzetközi vezetői engedély is igényelhető elektronikusan, amelyet a hivatal tizenöt napon belül kézbesít. Ezen kívül a forgalomból való ideiglenes kivonás, majd visszahelyezés, a törzskönyv, illetve az elveszett rendszám vagy forgalmi engedély pótlása is elektronikus intézhető.

Az elektronikusan igényelt, utángyártott rendszámtáblát tizenöt napon belül postázzák, vagy az ügyfél az általa megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál átveheti. A hátsó rendszámtábla azonban postai úton nem kézbesíthető, azt csak az ügyfél által megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál lehet átvenni. Feltehetően ennek az az oka, hogy a hátsó rendszámra kerülő érvényesítő címke pótlása is kérhető elektronikusan, és a kettő együtt vehető át a hatóságnál.