Pehelykönnyű és méregerős az új Corvette

Vágólapra másolva!
Az amerikai sportautóikon hetedik generációjánál visszatért az utoljára 1976-ban használt Stingray elnevezés. Újdonság a hétfokozatú kézi váltó, az üzemmódkapcsoló és az alumíniumváz, de megtartották az ósdi laprugót.
Vágólapra másolva!

Forrás: Chevrolet
Kattintson a képre a galériáért!

A hétfőn kezdődő Detroiti Autószalon legjobban várt autóbemutatója a Corvette hetedik generációjáé. A C7-ről már rengeteg ízelítő videót és rajzot láthattunk az elmúlt hetekben, teljes pompájában azonban most először lehet látni. Így kiderült az is, hogy sok megoldást átvettek a 2009-es Stingray tanulmányautóból, amelyet annak idején a Transformers mozifilm számára készítettek.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=9LhthhoVygb3IxdI

A szériaautó 4495 mm hosszúságához és 1877 mm-es szélességéhez mindössze 1235 mm-es magasság tartozik, orra az előzőt Corvette-re, fara a Camaróra hasonlít. Lekerekített vonalak helyett élekkel dolgoztak a formatervezők, a legfeltűnőbb részlet a tüske alakú küszöb, és az egymás mellé tett négy kipufogóvég a kocsi hátulján, de említhetnénk az első sárvédő bumeráng alakú hűtőnyílásait és a kivehető targatető kétoldali magasítását is.

Forrás: Chevrolet

Ahogy várható volt, a Stingray könnyebb, mint elődje, mert a karosszéria váza már alumíniumból, külső elemei pedig szénszálas anyagból készülnek. Maga az aluváz 45 kilogrammal könnyebb, és 57 százalékkal merevebb, mint az előd acélváza, a szénszálas elemekkel (motorháztető, tető, sárvédő, ajtó stb.) még további 17 kilogramm tömegcsökkentést jelent. Bár hivatalos adatok még nincsenek a tömegről, becslések szerint 1,4 tonna alá sikerült bemenni, ami azt jelenti, hogy a Stingraynek jobb lehet a súly-lóerő aránya, mint az alap 911-es Porschénak vagy R8-as Audinak. Egyelőre annyi biztos, hogy 0-96 km/h-ra négy másodpercnél hamarabb gyorsul a kocsi, és a gyár szerint száraz időben 1 g-nél nagyobb oldalgyorsulásra képes.

Forrás: Chevrolet

Már az alapverzió 6,2 literes V8-as motorja is 450 lóerős, nyomatéka 610 Nm, ennél erősebb és takarékosabb alapmotor még sosem volt a típus történetében. Az erőforrás a régi motor teljesen átdolgozott verziója változó szelepvezérléssel, hatékonyabb égéssel, alumíniumblokkal és közvetlen befecskendezéssel. Nyomatéka már 1000-es fordulatszámnál annyi, mint a régi Z06 hétliteres V8-asának. Hatfokozatú automatával vagy hétfokozatú kézi váltóval lehet megvásárolni a C7-es Corvette-et, utóbbi csak a második hétfokozatú váltó a Porsche 911 után, és ahhoz hasonlóan ez is képes arra, hogy visszaváltásnál automatikus gázfröccsökkel igazítsa a fordulatszámot az adott áttételekhez.

Forrás: Chevrolet

Megjelent a Corvette-ben még soha nem használt üzemmódválasztó kapcsoló, a kocsi öt állást (Weather, Eco,Tour, Sport, Track) ismer. A kapcsoló az autó 12 különböző paraméterét állítja, köztük a gázpedál-érzékenységet, a kormányzás rásegítését, a kipörgésgátló és a menetstabilizáló engedékenységét. A gyár szerint hatalmas a javulás a kormányzásban, a változó áttételű, elektromos rásegítésű kormánymű állítólag ötször merevebb, mint a korábbi C6-osé, ezért sokkal jobb visszajelzéseket ad majd az útról.

A minden keréknél megtalálható kettős keresztlengőkaros futóművet és a talán csak a hagyományőrzés miatt megtartott, kompozitanyagból készített keresztlaprugókat ugyan átvették az elődből, de minden alkatrészt átdolgoztak, hogy csökkentsék a tömegüket. 25 mm-rel nőtt a tengelytáv, és nőttek a nyomtávok is, a súlyelosztás tökéletesen egyenlő az első és a hátsó tengelyen, ezért a Chevrolet szerint jelentősen nőtt a kocsi stabilitása nagy tempónál.

Forrás: Chevrolet

Aki szeret versenypályán vezetni, megrendelheti a Z51 Performance csomagot is, amely mágneses elven működő, állítható lengéscsillapítókat, száraz karteres kenést, elektronikusan vezérelt önzáró differenciálművet és hatékonyabb hűtést tartalmaz a nagy sebességre optimalizált aerocsomag mellett.

Sokat javítottak a belső tér minőségén, bőr, alumínium és szénszál borít szinte minden felületet, a középkonzolba pedig 8 hüvelykes érintőképernyőt tettek. Az ülések váza magnézium, ezzel is csökkentették a tömeget.