Ez már tényleg dízelalternatíva - Toyota Yaris Hybrid-teszt

Toyota Yaris hibrid hybrid
Vágólapra másolva!
Kicsi, de praktikus, állítólag takarékos is tud lenni, és az ára még ott mozog, hogy ne mondjon kapásból nemet rá az ember, ha egy hasonló méretű dízelben gondolkozik. Kipróbáltuk a legolcsóbb és legtakarékosabb hibridet.
Vágólapra másolva!

Fotó: Mudra László [origo]
A hatalmas légbeömlőjével és LED-es lámpáival sokkal vagányabbul néz ki

Mi ez, és mi az újdonság benne?

A Toyota nem viccelt, amikor néhány éve bejelentette, hogy 2020-ra mindegyik modelljéből lesz hibrid változat is. Ha az eleve hibridnek készült Priust nem számoljuk, akkor a sort az Auris kezdte az európai kínálatban, legutóbb pedig a Yaris hibrid futott be. Amíg azonban az Aurisba csak utólag építették a hibrid technikát, a Yarist már eleve úgy tervezték, hogy a lehető legkevesebb kompromisszum árán legyen képes elnyelni a hibrid hajtáslánc helyigényes tartozékait, ami jelen esetben egy elektromos motort, néhány méter kábelt és egy sporttáskányi akkumulátort jelent. Az előrelátó tervezésnek köszönhető, hogy az akkuk nem a csomagtartóból vesznek el értékes helyet, hanem észrevétlenül lapulnak a hátsó ülések alatt, aminek az az előnye is megvan, hogy alacsonyabbra került a súlypont.

Hogy néz ki?

Ahhoz képest, hogy diétára fogták, a hibrid Yaris sokkal dögösebben néz ki egy pusztán benzint vagy gázolajat faló rokonánál. Nem történt sok változtatás, mégis az új, LED-ekkel megszórt fényszórók és lökhárítók pont annyit javítottak az összképen, mint némi photoshopos utómunka egy Liptai Claudia címlapfotón - sokkal kívánatosabb lett a végeredmény. Bár a Yaris hazai bemutatóján nem győzték hangsúlyozni, hogy ez az új forma már határozottan unisex, és a férfiakat is célba vették, reprezentatívnak egyáltalán nem nevezhető felmérésem szerint az új Yaris továbbra is elsősorban a nőknek jön be, nekik viszont nagyon, különösen ezzel a körömlak-bordó színnel.

Fotó: Mudra László [origo]
Yaris Hybrid legolcsóbb változata is jól felszerelt, szériafelszereltségébe olyan tételek tartoznak, mint a kétzónás automata légkondicionáló, az automata váltó, a kormányról vezérelhető hifi, a start-stop rendszer, a két elektromos ablak, az elektromos, fűthető tükrök, a központi zár vagy a hét légzsák

Műszaki tartalom

Hogy alacsonyan tudja tartani a hibrid Yaris árát, a Toyota körbenézett a raktárában, és előkotort néhány jól bevált darabot. Így kerülhetett a hibrid Yaris elejébe a második generációs Prius 1,5 literes benzinmotorjának egy tovább csiszolt változata 75 lóerővel és 111 newtonméteres nyomatékkal. Még mielőtt valaki megijedne ezektől a számoktól, ez a motor Atkinson-ciklus szerint működik, tehát nem a csúcsteljesítményre, hanem az alacsony fogyasztásra hangolták. A hiányzó kakaót egy 61 lóerős villanymotor kompenzálja szép kövér nyomatékkal (169 Nm), amit már az elindulás pillanatától le tud adni. Mint minden Toyota-hibrid, ez is automata váltót kapott, egy fokozatmentes CVT-t, amely viccesen hergeli a kis benzinmotort, de erről egy kicsit később.

Fotó: Mudra László [origo]
Két centit kellett nyújtani a Yaris elején, hogy a benzinmotor mellé beférjen az elektromos is, az akkumulátorok a hátsó ülések alatt lapulnak. Fékezésnél és gázelvételnél a generátorként is működő villanymotor nyeri vissza a mozgási energiát elektromos áram formájában

Milyen benne utazni?

Akárcsak a külső, az utastér esetében is csak néhány apróság hívja fel a figyelmet a hibridségre, nincs semmilyen priusos űrhajós érzés, még a váltókar is hagyományos kulisszában mozog. A hibridséget érdekes módon nem zöld, hanem kék színnel kötötte össze a Toyota, ennek szellemében lett kék a start gomb, a váltókar vége, a műszerfal mutatói, de kék cérnával varrták a kormány bőrborítását és az ülések szegélyeit is. Első blikkre hagyományos műszerfalat kapott a Yaris, de fordulatszámmérő helyett, a töltés állapotát követhetjük nyomon: ha nyomjuk neki, akkor a power tartományban jelzi a kis mutató, hogy most benzint égetünk, míg fékezésnél vagy motorfék üzemmódban elégedetten nyugtázhatjuk az értékes mozgási energia elraktározását az akkukba. Ezeket leszámítva, úgy érezhetjük magunkat, mint egy közönséges Yarisban, a helykínálat - az autó méreteihez képest - meglepően jó, a műanyagok kemények, szürkék, de mindenhol megmenti a helyzetet valami jópofa ötlet, amely lehet szálcsiszolt minta, vagy egy klassz formai megoldás, így a minőségérzet rendben van.

Fotó: Mudra László [origo]
Már az alapváltozatban is benne van a kétzónás automata klíma, a bőrkormány és a középső kijelző viszont csak a gazdagabb felszereltséghez jár. Bár kisautóval van dolgunk, mégis nagyon jó a térérzet, a középkonzol szerencsére nem nyúlik be az utastérbe, így nem nyomorgatja a sofőr térdét

Milyen vezetni?

Papíron 12 másodperc alatt gyorsul a hibrid Yaris 100 km/h-ra, ami nem egy vérpezsdítő adat (ennyi idő kell egy az 1,3 literes benzines változatnak is), viszont az elektromos motor nyomatékának köszönhetően mindössze 4 másodperc kell az 50 km/h-s tempóhoz. Ez azt jelenti, hogy városban kifejezetten virgoncként viselkedik, országúton és autópályán viszont már érezni, hogy nincs elemében, elfogy a lendület és a motor hangja is zavaróan megnő. A fokozatmentes váltó működését szokni kell, mert a gázpedál állása és a motor fordulatszáma között nincs olyan egyenes összefüggés, mint egy normál autó esetében. A Yaris hibridben, jól hallhatóan vért izzad az elektronika, hogy a lehető legtakarékosabban ossza be a benzin- és az elektromos motor teljesítményét a legkülönfélébb vezetési szituációkban. Erre az igyekezetre a kézifék mellett található ECO Mode feliratú gombbal tehetünk rá még egy lapáttal, ekkor a gázpedál érzéketlenebbé válik, de a klíma is visszafogja magát.

Fotó: Mudra László [origo]
A váltókar mellett kapcsolhatjuk be az elektromos üzemmódot, ekkor nagyjából két kilométert lehet megtenni károsanyag-kibocsátás nélkül, ilyenkor csak a villanymotor dodzsemszerű surrogását hallani, nem mellesleg a légellenállási együtthatója csak 0,286, ami kategóriaelső érték

A Toyota 3,5 literes átlagfogyasztást ígér, a valóságban azonban majdnem 6 lett a vége, ami nagy különbség, és még a nemzetközi menetpróbán elért 4,3 litertől is messze van, de mentségére legyen mondva, hogy a teszthét alatt nem ment nulla fok fölé a mutató, és spórolni valahogy senki se próbált vele. Ennek oka, hogy városi tempónál tényleg jól szimulálja a fürgeséget a Yaris, kellemesen feszes a futómű, és a GT 86 után ebben a Toyotában van a legjobb kormány, kicsi, jó fogása van, és kellően közvetlen ahhoz, hogy ne rontsa el a vezetési élményt. Sok hibridben zavaró a túlságosan erős motorfék, a Yaris esetében ez nincs így, van viszont a váltókaron egy B állás, ez kiválasztva erősebbé válik a motorfékhatás - és az energia-visszanyerés - gázelvételre. Természetesen a fék se olyan, mint egy rendes autóban, egy ideig csak motorfékkel lassítunk a pedál lenyomására, majd szinte észrevétlenül bekapcsolódnak a tárcsák is. Ez így leírva elég furának tűnhet, pedig szinte észrevehetetlen jelenséggel van dolgunk, és megvan az az előnye, hogy a féktárcsákat csak jóval később kell cserélni.

Fotó: Mudra László [origo]
Az alapváltozathoz képest egy kicsit feszesebbre hangolták a futóművet, még pont nem rázza ki a fogtömést, de egész jókat lehet vele kanyarodni. A kormány kicsit túl van szervózva, de kellően közvetlen: ütközéstől ütközésig alig hármat fordul

Megéri az árát?

A legolcsóbb hibrid Yaris jelenleg 4,6 millió forintba kerül, ami azt jelenti, hogy messze ez a legolcsóbb a nálunk kapható hibridek között: az ugyanekkora hibrid Honda Jazz 6,25 milliós árcédulával riogatja a vevőket, míg az egy számmal nagyobb hibrid Auris listaára is 6,76 millió. Ha a többi Yarisszal hasonlítjuk össze, akkor nincs sok választás: az alap hibrid áráért vagy a legjobban felszerelt (Executive) 99 lóerős benzinest vihetjük haza automata váltóval, vagy egy hibridhez hasonlóan felszerelt 90 lovas dízelt, ugyancsak automatával. Innentől kezdve mindenki eldöntheti, hogy a gázolajjal vagy a hibrid megoldással próbál spórolni, a hibrid mellett szól, hogy sokkal jobban néz ki kívülről, és kevesebb hibaforrással (és ezzel együtt fenntartási költséggel) számolhatunk hosszabb távon, nagy kérdés viszont, hogy mekkora lesz az értékvesztése használtan. Szóval a lényeg: aki a lehető legkevesebből akarja megúszni az autózást, és a Yaris a mindene, az vegyen továbbra is egy lényegesen olcsóbb benzinest, aki meg ki tudja fizetni a dízel felárát, a vétel előtt legalább egy próbakörnyi esélyt adjon a hibridnek. Jól össze fog zavarodni.

Műszaki adatok
Motor,
erőátvitel, fékek. Benzinmotor: Hengerűrtartalom: 1497 cm3. Furat/löket: 75/84,7 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 55 kW (74 LE)/4800. Nyomaték: 111 Nm/3600-4400.Villanymotor: 45 kW(60 LE), Nyomaték: 169 Nm. Hibrid rendszer kombinált teljesítménye: 74 kW (100 LE). Sebességváltó: fokozatmentes e-CVT automata váltó. Fékrendszer: elöl 275 mm átm. hűtött tárcsa/hátul: 278 mm átm. tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3905/1695/1510 mm. Tengelytáv: 2510 mm. Tömeg: 1086 kg. Terhelhetőség: 480 kg. Csomagtartó térfogata: 286 liter. Üzemanyagtartály térfogata: 35 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 11,8 mp. Végsebesség: 165 km/h. Átlagfogyasztás: 3,5 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 5,9 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 79 g/km.