Új Audi TT, fronthajtású BMW, terepjáró Fiat 500 X - 2014 autós újdonságai, 1. rész

BMW Active Tourer Concept
Vágólapra másolva!
2014-ben a német prémiummárkák mutatják majd be a legtöbb új modellt, lassan már minden piaci rést betömnek egy új modellel, még azt is, amelyről korábban nem is tudtuk, hogy létezik. Magyar szempontból az immár teljes egészében győri gyártású, harmadik generációs Audi TT lesz fontos modell, a flottavásárlók viszont az új Ford Mondeónak, a sportos sofőrök pedig a turbós Honda Civic Type R-nek és a Lamborghini Gallardo utódának örülhetnek majd. Megjelenik a BMW elsőkerekes, családi egyterűje és a Fiat 500 modellcsalád kis terepjárója is. Újdonságokat bemutató cikksorozatunk első részében az Alfa Romeótól a Land Roverig jutunk el. 
Vágólapra másolva!

Alfa Romeo

A nyitott Alfa Romeo 4C 2014-ben érkezik Fotó: Gulyás Péter

A Fiat sportos prémiummárkája 2014-ban bemutatja a targatetős 4C-t. Sok merevítést várhatóan nem kell beépíteni az eleve igen merev karbon váz miatt, ezért a nyitott verzió tömege sem lesz sokkal több a kupé 925 kilogrammjánál. Mivel a Mito és a Giulietta 2013 végén kapott egy enyhe modellfrissítést, jövő évben várhatóan változatlanul maradnak gyártásban ezek a típusok, esetleg a QV sportváltozatok jelenthetnek újdonságot. Az Alfa Romeo nagy dobása 2014-ben az új Spider lehet (de elképzelhető, hogy a bemutatója 2015-re csúszik), amelyet közösen fejleszt a cég a Mazdával, ugyanis az új MX-5-össel szoros rokonságban áll majd az olasz roadster. Bár az alapok közösek lesznek, mindkét gyártó a saját motorjait építi majd be a saját autójába, így a Spidert vélhetően a 4C-ből ismert 1,75 literes, 240 lóerős turbómotor fogja mozgatni. Az új hátsókerék-meghajtásos platform, amelyre a 159-es, a 166-os utódja, és a közepes méretű szabadidő-autó épül majd, még mindig fejlesztés alatt áll, így az erre épülő első modell 2014-ben legfeljebb csak tanulmányként lesz látható.

Audi

A győri gyártású, 300 lóerős Audi S3 szedán tavasztól lesz kapható Forrás: Audi

2014-ben ráncfelvarráson esik át a Volkswagen Polo alapokra épített A1 kisautó, és a frissítéssel együtt megékezik az S1 jelzésű sportváltozata is. Ebben valószínűleg egy kétliteres, 220 lóerős turbómotor dolgozik majd, melynek ereje mind a négy kerékhez eljut majd az Quattro hajtás segítségével. Az A3-as Győrben készülő kabriója már tavasszal piacra kerül, a 300 lóerős S3 kabrióra nyárig kell majd várni. Ősszel modellfrissítést kap az A7/S7/RS7 sorozat, és a vele közös műszaki alapokat használó A6/S6/RS6 sorozat is. Mindkét típus motorjai takarékosabbak lesznek, új vezetéstámogató rendszerek jelennek majd meg az extralistákon és rendelhető lesz az A8-asból már ismert lencsementes, csupa LED-ből álló matrix fényszóró is. Magyar szempontból a TT szintén ősszel érkező harmadik generációja lesz érdekes, ez már az A3-ashoz hasonlóan az keresztmotoros építőkészletre (MQB) épül majd. Fontos tudni, hogy elődeivel ellentétben immár teljes egészében győri gyártású lesz, mivel karosszériaelemeit helyben préselik, hegesztik, fényezik és győri turbómotorokat szerelnek bele. Talán már 2014-ben bemutatkozik a B9 kódnéven fejlesztett új A4 nemzedék is, amely közel 100 kilogrammal lesz könnyebb a jelenleginél, emellett a vezethetősége, helykínálata és kényelme is javul majd. Lesz konnektoros hibrid és E-Quattro változata is, utóbbiban a hátsó kereket kardán nélkül, villanymotor fogja meghajtani, hasonlóan a Peugeot és a Citroën hibrid rendszeréhez. Év vége felé bemutatkozik a második generációs Q7, amely a következő VW Touareggel, Porsche Cayenne-nel és a Bentley SUV-val közös padlólemezt használ, és 3-400 kilogrammal könnyebb elődjénél.

BMW

Az Active Tourer nem lesz tipikus BMW, mivel fronthajtású és egyterű Forrás: BMW

Mozgalmas év elé néz a BMW. 2014 első negyedévében megkezdődik a 2-es kupé és a 4-es kabrió értékesítése, és az X3-ason is ráncfelvarrást hajtanak végre. Nyártól lesz megvásárolható a négyajtós M3 és a kétajtós M4 sportmodell, melyek első ízben kapnak turbófeltöltős motort. A háromliteres, soros hathengeres erőforrás 431 lóerős, legnagyobb nyomatéka 550 Nm. Mivel az erősebb motornak az elődnél 80 kilogrammal könnyebb karosszériát kell majd mozgatnia, így javulnak a menetteljesítmények: a duplakuplungos váltóval a kupé mindössze 4,1 másodperc alatt gyorsul majd fel 100 km/h-ra. Szintén nyáron érkezik az Audi A5 Sportback közvetlen ellenfele, a négyajtós 4-es Gran Coupé, és a tanulmányként már 2013-ban megmutatott X4-es, amely az X3 technikáját sportosabb, kupészerű karosszériában tálalja. Ősszel mutatkozik be a márka egyetlen elsőkerék-meghajtású modellje, az Active Tourernek nevezett kompakt családi buszlimuzin, amely biztosan megosztja majd a BMW lelkes rajongótáborát. Év végétől lesz kapható a kabrió M4 és a második generációs X6-os, utóbbi természetesen a harmadik generációs X5-ös technikájára épül.

Citroën

A 2013 őszén bemutatott Citroën Cactus tanulmány már nagyon közel állt a végleges szériaautóhoz Forrás: Citroën

A francia márka 2014 első felében mutatja be az új Jumpert, a Berlingo elektromos hajtású változatát, és a C1 miniautó második nemzedékét. Utóbbi a Peugeot 107-essel és az új Toyota Aygóval együtt továbbra is Csehországban készül majd. A tengelytáv hosszabb, az utastér tágasabb, az egyliteres, háromhengeres benzinmotor erősebb és takarékosabb lesz a mainál. Szintén 2014-ben rántják majd le a leplet a C4 Cactus-ről, amely a 2013 őszén bemutatott kompakt szabadidő-autó tanulmány szériaváltozata, egyben az új Cactus sorozat első modellje. Ez egy hasonló almárka lesz, mint a Picasso, de itt nem egyterűt takar majd az elnevezés, hanem egy olyan városi szabadidő-autót, amelynél a hangsúlyt az egyszerűségre és az eleganciára helyezik, nem elfeledkezve az innovatív megoldásokról. Év vége felé ráncfelvarráson esik át a sikeres DS3 prémium kisautó.

Ferrari

Minden idők legerősebb Ferrarija, a hibrid Laferrari 2014-ben jut el a vevőkhöz Forrás: Ferrari

Az év első felében állítólag már tényleg megkapják az első LaFerrarikat a tulajdonosok. Jó eséllyel ez lesz a világ leggyorsabb és legdrágább szériaautója, a hibrid hajtású hipersportkocsi 963 lóerejére mindössze 1255 kilogrammos tömeg jut. A 499 példányban készülő, 360 millió forintba kerülő LaFerrari karosszéria teljes egészében szénszálas anyagból készül. Azonban nem is egy-, hanem rögtön négyféléből, mindet a Forma-1-es csapat kemencéjében sütik készre. A leendő tulajdonosokról méret szerinti ülést készítenek, amelyet aztán fixen építenek be. Különleges vezérlő elektronikája révén a LaFerrari nemcsak lassuláskor és gázelvételkor tölti az akkumulátorait, hanem akkor is, amikor a benzinmotor nyomatéka nem vihető át teljes egészében az aszfaltra, például kanyarban. A Ferrari másik 2014-es újdonságáról, az új Californiáról jóval kevesebbet tudni. Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy erősebb és takarékosabb lesz elődjénél, amit úgy oldanak meg, hogy a régi 4,3 literes szívó V8-as helyett a Maserati Quattroporte 3,8 literes biturbó V8-asát teszik majd bele. Ehhez jön még a hibrid KERS rendszer közel 100 lóerős teljesítménytöbblete, amit csak bizonyos ideig lehet majd kiaknázni, akárcsak a Forma-1-ben.

Fiat

A Fiat 500 X szabadidő-autó műszakilag azonos lesz az új, kis Jeep modellel Forrás: Fiat

Nyáron mutatkozik be az 500-as család legújabb tagja, az 500 X szabadidő-autó. A Nissan Juke és az Opel Mokka ellenfelének szánt kis SUV adja majd a Jeep új kis terepjárójának a műszaki alapjait is, ezért szinte biztos, hogy a drágább változatok összkerék-meghajtással gördülnek le majd az olaszországi Melfiben található gyár szerelőszalagjáról. Az 500 X motorterében az 500 L-ből ismert két- és négyhengeres benzineseket és az 1,6 literes négyhengeres dízelmotort találjuk majd.

Ford

Az új Ford Mustang 2,3 literes, négyhengeres turbómotorral is kapható lesz Európában is Forrás: Ford

Meglepően sok újdonsággal készül 2014-re a Ford, a Focuson kívül szinte minden modellel történik majd valami. Az új Kát már bemutatták Brazíliában, szériaközeli változatban. Nem jelentett meglepetést, hogy a már nem a Fiat 500 technikáját használó miniautó orra nagyon hasonlított a Fiestáéra. Minden bizonnyal az egyliteres, háromhengeres motorcsalád tagjaival lesz rendelhető, a 100 és 125 lóerős turbós verziók megjelenése nem valószínű. Év közepén érkezik a szintén Brazíliában fejlesztett, 4,24 méter hosszú EcoSport, amely a Fiesta padlólemezére épülő kis szabadidő-autó. A One Ford stratégia jegyében az Edge nevű nagy szabadidő-autó ősszel érkező új nemzedéke már nem csak Észak-Amerikában, hanem Európában is kapható lesz, akárcsak a 2013 végén bemutatott, független hátsó futóművel rendelkező, négyhengeres turbómotoros Mustang. Leváltják a nagy egyterűeket is, a sportos S-Maxot már bemutattuk az Origón, a kevéssel később érkező, azonos alapokra érkező Galaxy-ról még nincsenek fényképek. A gyártás átköltöztetése miatt két éves csúszással, csak 2014 őszétől lesz kapható a Ford legfontosabb 2014-es újdonsága, a Mondeo negyedik nemzedéke, amely rögtön kombiként és szedánként is érkezik, de ötajtós nem lesz belőle. Az európai változat alig különbözik majd az Észak-Amerikában Fusion néven már egy éve kapható autótól, azt leszámítva, hogy az egyliteres, 125 lóerős benzinmotorral csak az öreg kontinensen kínálják majd a flottavásárlók egyik kedvencét. Viszont hibrid Európában is lesz, az Origón már olvashattak is róla menetpróbát.

Honda

A Honda Vezel a Nissan Juke vetélytársa lesz Forrás: Honda

A Honda tavasztól kezdi meg a Civic kombi változatának, a Tourernek az értékesítését. A 624 literes csomagterével még a Skoda Octavia Combit is megelőző japán kocsi Angliában készül, és mindössze kétféle motorral, az 1,8-as, 140 lóerős benzinessel és az 1,6-os, 120 lóerős dízellel lesz kapható. 2014-ben Észak-Amerikában már kapható lesz a Vezel, amely egy Nissan Juke méretű kis szabadidő-autó, tanulmányautóként a 2013-as Detroiti Autószalonon mutatkozott be. Év végén várhatóan lerántják majd a leplet az aktuális Civicből készített Type-R változatról is, a várva várt hot hatch-ről egyelőre annyit lehet tudni, hogy kétliteres, legalább 280 lóerős turbómotor hajtja majd az első kerekeit. A legizmosabb Civichez nem lesz duplakuplungos váltó, marad a hatfokozatú kézi, mert a gyár szerint ez ad hozzá legtöbbet a vezetési élményhez. A gyár célja, hogy a Type-R legyen a leggyorsabb elsőkerék-meghajtású szériaautó a Nürburgringen.

Hyundai

A hátsókerék-meghajtású, új Hyundai Genesis a BMW 5-ös konkurense lesz Forrás: Hyundai

A koreaiak az őszi Párizsi Autószalonon mutatják be az új i20-ast, amelynek a Volkswagen Polo és a Ford Fiesta ellen kell majd bizonyítania. Koreában már bemutatták november végén az új Genesist, amely 2014-től válik megvásárolhatóvá, az első generációval ellentétben Európa egyes országaiban és a Közel-Keleten is. Az 5-ös BMW ellenfelének szánt felső-középkategóriás modell egy centiméter híján 5 méter hosszú, nem csoda, hogy a gyár szerint a legtágasabb autó lesz a kategóriájában. Motorpalettája egyelőre V6-os és V8-as benzinmotorokból áll, a csúcsot az ötliteres V8-as jelenti 425 lóerővel, amely 5,4 másodperc alatt gyorsítja majd fel 100 km/h-ra az autót. Alaphelyzetben hátul hajt a Genesis, de felárért összkerékhajtás is választható lesz hozzá, a nyolcfokozatú automataváltó viszont a szériafelszereltség része.

Infiniti

Az Infiniti az európai eladások fellendülését várja a kompakt, Mercedes-technikára épülő Q30-astól Forrás: Infiniti

A Nissan prémiummárkája folytatja európai terjeszkedését, amelyben a Q30 nevű, 2014-ben érkező új kompakt modell kapja majd a kulcsszerepet. A Mercedes A-osztály padlólemezére épülő, négyhengeres Mercedes és Renault motorokkal hajtott ferdehátú modell hossza nem éri majd el a 4,5 métert. Mivel a magassága közel négy centivel több lesz, mint az A-osztálynak, a Q30 a Nissan Qashqaihoz hasonlóan a normál kompaktok és a szabadidő-autók között egyensúlyozó crossovernek ígérkezik, a formaterve állítólag 95 százalékban megegyezik a 2013 őszén, Frankfurtban bemutatott tanulmányautóéval. Ráncfelvarráson esik majd át a QX50 és a QX70 is.

Jaguar

A legszebb és a legsportosabb modell lesz a Jaguar kínálatában az acéltetős F-Type Forrás: Jaguar

A hagyományos sorrendet némiképp felrúgva a kabriót mutatta be először legújabb modelljéből, az F-Type-ból a Jaguar. A 2013 végén leleplezett, és 2014-től megvásárolható kupé szinte ugyanolyan, mint a kabrió, csak van teteje, ezért könnyebb és sokkal merevebb a vászontetősnél, ráadásul olcsóbb is. Az alapmodell kompresszoros, háromliteres V6-osa 340 lóerős, az S jelű változatban 380 lóerőt tud ugyanez a motor. Míg a roadsterben egy 495 lóerős V8-as jelenti a csúcsot, addig a kupéból R jelű sportmodell készült, amelyben az ötliteres, kompresszoros V8-as 550 lóerőt ad le. 60 mérföldes (96 km/h) tempóra kerek négy másodperc alatt gyorsul az autó, a hatalmas erőt új fejlesztésű elektronikusan vezérelt önzáró differenciálmű segít az útra juttatni. Minden motorhoz nyolcfokozatú ZF automataváltó kapcsolódik.

Jeep

Az új Jeep Cherokee formája senkit sem hagy hidegen Forrás: Jeep

A Fiathoz tartozó terepes márka 2014 őszén mutatja be, és kezdi el árusítani világszerte a kiskategóriás szabadidő-autóját, amely műszakilag alig különbözik majd egy Fiat 500 X-től. Ahhoz hasonlóan ez a modell is Olaszországban készül majd, a motorkínálat az ismert Fiat-motorokból (0,9 és 1,4 literes benzines turbók és 1,6 literes dízel) áll majd. Év közepén érkezik majd Európába a Cherokee új nemzedéke, amelynek formája nagyon megosztóra sikeredett. A közepes méretű szabadidő-autó különlegessége a kilencfokozatú ZF automataváltó. Mivel a váltóval gondok akadtak az előszériás modelleknél, az amerikai értékesítés hónapokat csúszott. A tengerentúlon 2,4 literes négyhengeres és 3,2 literes V6-os benzinmotorral árulják a Cherokee-t, Európában egy kétliteres Fiat-dízelmotor is bekerül majd a kínálatba. Az elöl-hátul független felfüggesztésű, háromféle összkerékhajtással kapható terepjáró drágább változataiban felező és központi differenciálzár is van.

Kia

A második generációs Kia Soul már a Cee'd technikájára épül Forrás: Kia

A 2014 elején a szalonokba érkező új Soul kívülről akár ráncfelvarrásnak is tűnhet, mivel nagyon hasonlít a régihez. Mivel az aktuális Cee’d új padlólemezére épül, hosszabb, szélesebb és merevebb a réginél, a tengelytávja több mint két centimétert bővült. Keskenyebbre vették a feketére fújt A-oszlopot, hogy javítsák a kilátást, és a beülést is könnyebbé tették azzal, hogy alacsonyabbra tették az üléseket, mint korábban. Minden irányban jóval tágasabb lett a kabin a gyár szerint, a több hangszigetelő anyagnak hála az utastér zajszintjét is 3 decibellel csökkentették. Az előd kőkemény műanyagjai helyett végre puha tapintású anyagokból áll a műszerfal, a felárért rendelhető, 8 colos kapacitív színes érintőképernyőn egy Android alapú menürendszer fut. A Soult a Cee’dből ismert 1,6 literes benzin- és dízelmotorokkal lehet majd megvenni.

Lamborghini

Győri gyártású 5,2 literes V10-es motor mozgatja a Gallardo-utód Huracánt Forrás: Lamborghini

Év közepétől lehet megvásárolni a Gallardo régóta várt utódját, a Huracánt, amely a márciusi Genfi Autószalonon fog bemutatkozni a nagyközönségnek. Nem lesz könnyű dolga, mert elődjéből annyit adtak el 10 év alatt, amennyit az összes többi Lamborghiniből fél évszázad alatt. A középmotoros sportkocsi váza alumínium és karbonszálas anyag keverékéből készült, ennek ellenére a Huracán üres tömege 1410-ről 1422 kilogrammra nőtt, ami a több extrával magyarázható. Győri gyártású motorja továbbra is egy 5,2 literes V10-es szívó, de sokat változtattak rajta, közvetlen befecskendezést is kapott. Teljesítménye 610 lóerő (a modell utóneve LP610-4, jelezve az összkerékhajtást is), legnagyobb nyomatéka 560 Nm. Ez 50 lóerős növekedést jelent az elődhöz képest, amely gond nélkül ellensúlyozza a plusz 12 kilós tömeget. Százas tempóra 3,2, 200-ra 9,9 másodperc alatt gyorsul a Huracán, a 0-100-as adat fél másodperces javulás a Gallardóhoz képest. A váltó hétfokozatú duplakuplungos, amelyet a motorral és a vázzal együtt a következő Audi R8 is megkap majd.

Land Rover

Az első hibrid Range Rover dízel-hibrid hajtásláncot kapott Forrás: Land Rover

A Land Rover 2014 végén mutatja majd be a Freelander harmadik nemzedékét, amely valószínűleg új nevet kap. A baby-Discovery az előd padlólemezének módosított változatára épül (amelyikre a Range Rover Evoque is), a tengelytávja állítólag 15 centimétert nyúlik majd meg, így az sem elképzelhetetlen, hogy lesz belőle hétüléses verzió is. Nagyobb gázlómélységével, igényesebb utasterével, tágasabb csomagtartójával jócskán túltesz majd az elődön, a motorválasztéka a Land Rover újgenerációs, takarékos Hotfire motorcsaládjának tagjaiból áll majd. Az olcsóbb változatok csak elöl hajtanak majd, de természetesen lesz igényes összkerékhajtás is, a terepjáró képességek várhatóan a legjobbak lesznek a kategóriában. Megjelenik az extralistán a ZF új kilencfokozatú automataváltója, amely elérhető lesz a Range Rover Evoque-hoz is. Fontos újdonság, hogy a Range Rover Sportból és a nagy Range Roverből megjelenik a szupertakarékos dízel-hibrid változat. A háromliteres, duplaturbós dízelmotorból és egy 35 kW-os villanymotorból álló hajtáslánc 17 százalékkal takarékosabb a sima duplaturbós dízelnél, az összteljesítménye eléri a 340 lóerőt. A hibridesítés ára a drágulás, a bonyolult, komplex technika és a 120 kilogrammal nagyobb tömeg.