Így lop autót egy igazi amatőr

Vágólapra másolva!
A tulajdonos szomszédjától elkért csavarhúzóval bénázott, majd házfalnak tolta a Fiestát, végül pedig menekülés helyett becsületes megtalálónak adta ki magát. Nem hitték el a meséjét a rendőrök. 
Vágólapra másolva!

Tatabányán hazafelé tartott az ötvenéves Sz. Zoltán, amikor nagyon megtetszett neki az út szélén parkoló piros Ford Fiesta. Be tudott ugyan jutni a kocsiba, de a beindítással nem boldogult, ezért becsöngetett egy közeli házba és kölcsönkért egy csavarhúzót. Az autótulaj szomszédja nem kérdezte, mire kell a szerszám, de a tolvaj ezzel sem járt sikerrel, ezért úgy döntött, eltolja a Fordot. Ez a kísérlet is meghiúsult a kormányzár miatt, nekitolta egy ház falának, amire már a kocsi tulajdonosa is az utcára szaladt.

Haza akarta tolni a tolvaj a Fiestát, de néhány méter után jött a házfal Forrás: Police.hu

Sz. Zoltán nem menekült el a helyszínről, hanem azt állította, hogy csak segíteni akart és ő zavarta el a tolvajokat, a helyszínre érkező rendőrök azonban nem hittek neki. Bevitték a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a tettét, és jármű önkényes elvétele miatt nyomozás indult ellene. Az augusztus 4-én történt esetről csak most, a nyomozás lezárultával adott tájékoztatást a rendőrség, miután jármű önkényes elvétele miatt megküldte vádemelési javaslatát a Tatabányai Járási Ügyészségnek. A becsületes jótevőből gyanúsítottá lett férfi szabadlábon védekezhetett.