Az autóipar legnagyobb buktái

bugatti
Vágólapra másolva!
Az autóipar történetének legnagyobb buktája a Mercedesé, a Smart Fortwo elkészítésének talán soha nem kellett volna nekiállni. Darabonként a Bugatti Veyron termelte a legnagyobb mínuszt - még szerencse, hogy csak háromszáz darab készült belőle.
Vágólapra másolva!

Az autóiparban ugyan viszonylag ritkák az olyan beruházások, amelyek katasztrofálisan rosszul sülnek el, azért akad néhány hatalmas mellényúlás. Az autóipari elemzésekkel foglalkozó BersteinResearch hosszú kutatómunka után előállt egy listával, amelyen meglepetésre kizárólag európai gyártók szerepelnek.

Egy vadonatúj modell kifejlesztése annál drágább, minél korszakalkotóbbnak szánják tervezői. A Mercedes-Benz, illetve anyacége, a Daimler nagyon bátor volt például a Smart Fortwo kifejlesztésével, de mintha nem számolt volna azzal a kockázattal, hogy a méregdrágán elkészített, drágán is árult miniautóra lasszóval kell majd fogdosni a vevőket.

A végeredmény nem lehetett más, mint az autóipar történetének valaha volt legnagyobb buktája. A Mercedes annak idején a Swatch óragyártó alapítója, Nicholas Hayeck projektjét vette át, és rögtön technológiai ki mit tuddá változtatta az egészet. A Smart vadonatúj padlólemezt, vadonatúj háromhengeres motorokat, sőt még egy frissen felhúzott üzemet is kapott a francia-német határ közelében, Hambachban.

A Bugatti Veyronnal tudatosan vállalták be a nagy buktát, a Smarttal viszont egy egész koncepció bukott Forrás: BersteinResearch

A Berstein elemzői szerint a Mercedes durván 1100 milliárd forintot költött arra, hogy a nulláról felépítse a Smart márkát, amelyet ekkora befektetés mellett természetesen megpróbált prémiumként eladni. Ez volt az igazán nagy hiba, negyven százalékkal túlkalulálták a tényleges vevőszámot. A Mercedes szerencséje, hogy a Smart a teljes cégcsoportnak nem okozott veszteséget, a többi modell profitja fedezte a feleslegesen elszórt százmilliárdokat.

A Fiat Stilo, a Renault Laguna, a Peugeot 1007 és a Jaguar X-Type is olyan modellek, amelyek nem találták meg a közönségüket, és durván elszámolták a várható eladásaikat. A Stilónál 70, a tolóajtós 1007-esnél 88, míg az X-Type-nál 74 százalékkal becsülték túl a vevők számát a marketingesek.

Az első tízben van a Bugatti Veyron és a Volkswagen Phaeton is, de ezek esetében a Volkswagen konszern vezetősége tudatosan kockáztatott. A Veyron, amelynek minden egyes darabján 1,4 milliárd forint volt a mínusz, a Volkswagen technológiai nagyságát hivatott demonstrálni, míg a kezdetektől fogva buktának tűnő Phaeton luxusautóhoz a Volkswagen-elnök Ferdinand Piech ragaszkodott, kerül, amibe kerül alapon.

Bukunk az autókon mi, vagyis a vevők is, az egyes modellek értékvesztésében azonban hatalmas különbségek lehetnek. Ebből a cikkünkből kiderül, hogy melyek azok az autók, amelyeken a legtöbb pénzt veszítjük.

A legnagyobb veszteségek az autóiparban (milliárd forintban):
1. Smart Fortwo (1997-2006): 1006
2. Fiat Stilo (2001-2009): 631
3. Volkswagen Phaeton (2001-): 599
4. Peugeot 1007 (2004-2009): 567
5. Mercedes A osztály (1997-2004): 514
6. Bugatti Veyron (2005-2013): 510
7. Jaguar X-Type (2001-2009): 510
8. Renault Laguna (2006-2012): 464
9. Audi A2 (2000-2005): 428
10. Renault Vel Satis (2001-2009): 357

A legnagyobb veszteség legyártott autónként:
1. Bugatti Veyron (2005-2013): 1,4 milliárd forint
2. Volkswagen Phaeton (2001-): 8,4 millió forint
3. Renault Vel Satis (2001-2009): 5,6 millió forint
4. Peugeot 1007 (2004-2009): 4,6 millió forint
5. Audi A2 (2000-2005): 2,2 millió forint
6. Jaguar X-Type (2001-2009): 1,4 millió forint
7. Smart Fortwo (1997-2006): 1,3 millió forint
8. Renault Laguna (2006-2012): 1,1 millió forint
9. Fiat Stilo (2001-2009): 820 ezer forint
10. Mercedes A osztály (1997-2004): 433 ezer forint