Így vezetsz, ha durván be vagy szívva

Vágólapra másolva!
Amerikában több helyen is legális az orvosi marihuána fogyasztása, erre tekintettel törvényben rögzítették, hogy maximum mennyi bódítószer lehet a vérében annak, aki szívás után autóba ül. Egy vizsgálat arra volt kíváncsi, hogy a határérték nem lett-e túl alacsony, és noha az önkénteseken, zárt területen végzett próbát nem lehet teljesen komolyan venni, az tény, hogy a megengedett mennyiség sokszorosát elszívott alanyok nem szerepeltek botrányosan rosszul a tesztpályán. Hülye arcokat vágtak, néha durván rángatták a kormányt, de végig tudatában voltak annak, mit csinálnak. Az autóban ülő instruktor és a külső megfigyelők is egyetértettek abban, hogy a betépett önkéntesek simán elboldogultak volna a forgalomban is, ami komoly ütőkártya lehet a marihuána teljes legalizálásáért küzdő mozgalmak számára.
Vágólapra másolva!