Kilenc új modellel támad fel az Alfa Romeo

alfa giulia
Vágólapra másolva!
Egy Fiattól kiszivárgott dokumentum szerint 2016-ig kilenc új modellt mutat be az Alfa Romeo.
Vágólapra másolva!

Nem hagyja csendben kimúlni az Alfa Romeót a Fiat. Egy befektetők számára rendezett konferencián nemrégiben még csak a 2014-ig szóló terveiről beszélt a márka, azt sejtetve, hogy azon túl nem lesz folytatás, egy frissen kiszivárgott dokumentum azonban 2016-ig tartalmazza az alfás újdonságokat.

Jövőre jön az ötajtós Mito a típus modellfrissítésével egyszerre, ezt követően 2014-ben a kompakt Giulietta modellfrissítésére lehet számítani. A középkategóriába a Giulia érkezik a 159-es utódjaként szintén 2014-ben, a kombi mellett készül belőle egy SUV-verzió is. A Giulietta-alapú kisebb SUV már 2013-ban megérkezik.

A Mercedes-Benz E osztály és az Audi A6 ellen a felső-középkategóriában az új Maserati Ghibli szedán alapjaira épülő autót küld az Alfa Romeo. Lesznek egyedi modellek is, elsőként a pillekönnyű 4C kupé szériaváltozata érkezik, elvileg már a 2013 márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozik. Nem sokkal később jön a nyitott tetős Spider is, majd a Mazdával közösen fejlesztett MX5-testvérmodell, a Duetto debütál 2014-ben.