Használt külföldi abroncsok nyomják le az új gumik árát

gumiabroncs
Vágólapra másolva!
Átrendeződés várható a hazai gumiabroncspiacon tavasszal. Ennek oka, hogy egyrészt rengeteg abroncs maradt a raktárakban, másrészt a kereskedők kénytelenek reagálni arra, hogy ezerszámra érkezik az országba a külföldi használt gumi.
Vágólapra másolva!

Átrendeződésre számít a hazai piacon a Magyar Gumiabroncs-szövetség tavasszal kezdődően. Rábai Dániel, a szervezet elnöke ezt egyrészt az idei nyáriabroncs-készlet 20-25 százalékának beragadásával magyarázza, ami szükségszerűen - akciós ajánlatok formájában - árcsökkenést is hozhat. Néhány százalékkal kedvezőbb árakkal lehet számolni annak köszönhetően is, hogy az elmúlt hetekben, az új készletek megrendelésének idején kedvezőbb volt a forint-euró árfolyam.

A hazai piacra jelenleg nagy hatást gyakorol, hogy folyamatosan érkezik a külföldi használt gumi. "Csak becsléseink vannak azzal kapcsolatban, hogy mekkora ez a piac" - mondta Rábai Dániel az [origo]-nak. "10-15 százalék is lehet a használt gumik részesedése a piacon, főleg Németországból érkeznek közép- és felsőkategóriás gumik. Ezeknek az abroncsoknak az állapota erősen hullámzó lehet, ugyanis ránézésre nem minden esetben látszik, hogy milyen körülmények között használták azokat korábban. Például padkázták-e őket, illetve nincs-e szálszakadásos vagy egyéb sérülésük."

Rábai szerint egyfajta kényszer, hogy a kereskedők kínálatában is megjelentek ezek az abroncsok. "Sajnos az autókra kerülő gumik minőségét erősen meghatározza a vevők pénztárcájának vastagsága. A külföldi használt gumik népszerűsége annak köszönhető, hogy sokan nem tudják megvenni az új abroncsot, az autót viszont nem tudják letenni. De erre a folyamatra a kereskedők is próbálnak reagálni: a kínálatban egyre több, gyakorlatilag névtelen, de mégis új gumi jelenik meg. Sok esetben ezek az új, de nem annyira márkás gumik is jobbak, mint az ellenőrizetlen minőségű használtak, amelyek fokozott igénybevétel esetén, például egy-egy nagysebességű autópályás használat során okozhatnak meglepetést. Mellesleg kárt okoznak a gazdaságnak is, mert nem fizetik meg utánuk az adókat és a kötelező környezetvédelmi járulékokat sem."

Rábai szerint várható az új gumik árának csökkenése, de ez csak a kínálat egészére, átlagosan lesz igaz. "Mivel teret nyernek az alsó kategória legolcsóbb abroncsai, ez valamelyest leszorítja az átlagárat. De arra kár várni, hogy a kereskedők a használt gumiabroncsok beáramlása miatt csökkentsék a közép- és felsőkategóriás gumik árát, utóbbira maximum akciók keretében kerülhet sor."

A szövetség elnöke úgy véli, hogy az autósok számára kedvező átrendeződés súlyos következményekkel járhat a kereskedőknek, s ha nem pörög fel a forgalom, a 3500 vállalkozást megtizedelheti a 2013-as év.