Örökös tagság - Porsche 911 SC Targa (1978) veterán teszt

Porsche 911
Vágólapra másolva!
Amerikai előírásokra reagálva első gyártóként a Porsche fejlesztette ki a borulásnál is biztonságos targatetőt. Bár a konstrukció végül alulmaradt a kabriókkal szemben, a veterángyűjtők körében mára megbecsült darab egy-egy 911 Targa. Főleg olyan állapotban, mint ahogy ez a restauráltalan példány is előkerült egy kanadai gyűjtő garázsából.    
Vágólapra másolva!

Még aki nem rajong a német autóiparért, az is elismeri: a Porsche klasszikussá vált 911-es modellje az autógyártás egyik ikonikus alakja, ami soha nem megy ki a divatból. Az 1963-as bemutatás óta állandó a forma, csak az éppen aktuális divatirányzatnak megfelelően szabják át generációról generációra. Veteránként a Mercedes típusaival együtt örök kedvenc, itthon is sok fut belőle. A bemutatott modellre mégsem lehet mondani, hogy "12 egy tucat". Első ránézésre amerikai variánsnak tűnik, pedig nem az: Kanadából hozták ide. A vaskos lökhárítók árulkodóak, és a hátsó irányjelző is vörös színnel világít, mint az amerikaiakon, de a sebességmérő km/órás skálázású.

1978-ból származik, ebben az évben dobták piacra az SC, azaz Super Carrera típust. Teljesen eredeti állapotú, sosem újították még fel. Ebben nemcsak első tulajdonosának volt oroszlánrésze (a kanadai gyűjtő használaton kívül felbakolva tartotta, minden karbantartást elvégeztetett, 5000 km-enként olajat cserélt, s alig több mint 100 000 kilométert ment vele a harminc év alatt), de annak is, hogy e modellnél már galvanizált a karosszéria, azaz esélye sem volt a rozsdának. Ráadásul ez a példány egy, a kanadai piacra gyártott könnyített változat, amiből kihagyták az elektromos ablakemelőt, a központi zárat és a klímaberendezést is, így a több mint 1,1 tonnás önsúly 1040 kg-ra csökkent. Az SC újdonsága volt még, hogy a feltöltő nélküli 911-eseknél korábban használt magnéziumból készített blokkot strapabíróbb, alumínium váltotta, ugyanaz, ami a néhány évvel korábbi Turbo alapjául is szolgált.

Fotó: Karner Miklós/Retro Mobil
Arrow blue-nek hívják ezt a kék színt, nagyon kevés 911-est fújtak ilyenre. Gyárilag az ATS által gyártott, öt ágú csillagra emlékeztető, 15 colos "Cookie cutter" felnikkel szerelték. Gyári extra a lámpamosó és a ködlámpa

A háromliteres léghűtéses, hathengeres boxerből gyárilag 180 lóerőt és 237 Nm nyomatékot hoztak ki, ami 220 km/órás végsebességhez segíti az autót. Eredetileg még katalizátor is volt benne, de azt - a legtöbb Porsche tulajdonoshoz hasonlóan - az első gazda kicserélte a gyártól rendelt, pont oda illő úgynevezett "test pipe"-ra, így némi erőtöbbletet nyert. A Targa kivitelnél az első ülések feletti lemezt cserélik vászonra. Két kallantyúval lehet rögzíteni, s egy ötletes, szétnyitható rudazat tartja feszesen; az eredeti, sértetlen szövet most is kiválóan tömít, beázástól nem kell tartani.

Fotó: Karner Miklós/Retro Mobil
Az 1973-as Carrera RS hordott ilyen "Duck tail", azaz kacsa szárny fantázianevű hátsó spoilerrel egybeépített géptetőt; az első tulajdonos vette rá, megvan az eredeti elem is

Gyönyörű hangja van a boxermotornak, öblösen hörög az egyetlen csőben végződő kipufogó. Mélyre kell beülni, de nincs helyhiány: 190 cm-es vezető sem szorong, ha teljesen hátratolja az ülést. A külsőhöz hasonlóan minden gyári állapotú, a műanyagokon és a bőrkárpiton sem látszik a három évtized. A volán karimája kicsit beletakar a műszerekbe, ezen kívül nincs baj az ergonómiával. Kellően precíz az ötgangos váltó, a kapcsolás sem nehézkes, a kuplung férfiasan kemény. Nincs szervokormány, álló helyzetben tekeréskor markolni kell a volánt, menet közben viszont nincs szükség extra erőkifejtésre. Nagy élmény, ahogy gázadásra nekilendül a 911-es, a gyári 6,5 mp-es 100 km/órás sprintidőt most is tudja; nem sok veterán képes erre.

Fotó: Karner Miklós/Retro Mobil
Ma is nagyon hasonló a 911-esek műszerfala. Tank-, és olajszintjelző, olajhőmérő, olajnyomásmérő, főműszerként fordulatszámmérő, sebességmérő és időóra tájékoztat. Jelzés figyelmeztet a be nem kapcsolt övre, a kazettás rádió eredeti és tökéletesen működik. A pedálok a padlóból nőnek ki (mint a VW Bogárnál), a gyújtáskulcs a baloldalon van, ahogy a mai szériáknál is

A magyar utakhoz nem ideális a kemény a rugózás, az úttartás viszont hibátlan, a kormánymozdulatokra közvetlen válasz jön a kerekek felől. Bizsergető érzés, ahogy a tempó növelésével egyre kezesebbé, közvetlenebbé válik az autó, minden dicséretet megérdemelnek az aerodinamikai szakemberek. A híresen strapabíró Porsche fék itt is elemében van: hatásos, jól lehet adagolni, mai autóban is megállná a helyét. Nyitott tetővel kis tempónál teljesen szélmentes a kabin, a huzat csak akkor kezdi borzolni a hajunkat, ha 100-120 km/óra fölé kergetjük az SC-t; olyankor inkább érdemes visszatenni a vásznat, és kiélvezni a Porsche lehengerlő képességeit.

Műszaki adatok
Motor:
hathengeres, léghűtéses, négyütemű, hengerenként kétszelepes, boxer elrendezésű, benzinmotor, hátul hosszában beépítve. K-Jetronic benzinbefecskendezés. Alumínium blokk. Hengerűrtartalom:2994 cm3. Teljesítmény: 180 LE, 5500/perc fordulaton
Nyomaték: 237 Nm, 4200/perc fordulaton. Végsebesség: 220 km/óra. Gyorsulás 0-100 km/óra: 6,5 s. Átlagfogyasztás: 9-16 l/100 km
Erőátvitel: ötfokozatú, szinkroniált kéziváltó, hátsókerékhajtás
Felfüggesztés: Elöl-hátul független, alsó háromszöglengőkaros, torziós rudas felfüggesztés. Elöl-hátul kanyarstabilizátor. Elöl-hátul tárcsafék. Fogasléces kormánymű
Felépítmény: Önhordó acélkarosszéria, vászontetővel. Hosszúság x szélesség x magasság: 4291 x 1652 x 1320 mm. Tengelytávolság: 2272 mm. Saját tömeg: 1040 kg.