A Hondának is lesz kompakt szabadidő-autója

honda urban suv
Vágólapra másolva!
Tanulmányként mutatkozik be a Detroiti Autószalonon a Honda kis SUV-ja. Két éven belül piacra kerül.
Vágólapra másolva!

Egy néhány szavas közlemény kíséretében a Honda nyilvánosságra hozta az első képet a januári Detroiti Autószalonon bemutatkozó szabadidőautó-tanulmányáról. Az Urban SUV tanulmánnyal a Honda is jelzi belépési szándékát a kis szabadidő-autók szegmensébe, a modell az egész világon kapható lesz.

A Honda már korábban jelezte, hogy tervezi egy kis szabadidő-autó piacra dobását a Jazz alapjain, a tanulmány ezt a modellt vezeti fel. Az új Jazz jövőre debütál, a premiertől számított két éven belül az SUV értékesítése is elkezdődik.