A Volkswagen Jettát is lenyomná az új kínai szedán

qoros
Vágólapra másolva!
Új grafikákat tett közzé a Genfi Autószalonon debütáló szedánjáról a kínai Qoros.
Vágólapra másolva!

Nagyon készül az európai piac meghódítására a jórészt német mérnökökkel dolgozó kínai Qoros. A gyártó a Genfi Autószalonon mutatja be első modelljét, egy szedánt, amelyet a Mini egykori formatervezési igazgatója, Gert Hildebrand álmodott meg. A viszonylag nagy tengelytávolsággal és rövid túlnyúlásokkal operáló újdonságot a Volkswagen Jetta méltó riválisának tartják a kínaiak.

Az utastérben a lehető legkevesebb a gomb és a kapcsoló, a középkonzol nagy részét egy 20 centiméter átmérőjű érintőképernyős kijelző foglalja el. A Qoros reményei szerint az egyelőre névtelen szedán lesz az első kínai autó, amely öt csillagot kap az Euro NCAP töréstesztjén.