Már megint etalon - Volkswagen Golf VII-menetpróba

Volkswagen Golf VII nemzetközi menetpróba
Vágólapra másolva!
Kicsit hálátlan feladat az új Golfról menetpróbát írni. Harmincmillió darabot adtak el belőle eddig, majd pont a hetedik generációt rontják el, mi? Hát, nem. De lehetne kicsivel olcsóbb.
Vágólapra másolva!

Forrás: Koncz Dávid [origo]
Kicsit szögletesebb, kicsit frissebb, de majdnem ugyanolyan, mint a hatodik generáció
(A képre kattintva galéria nyílik!)

A Golf a Volkswagenek Volkswagene. Ezzel a frappáns felütéssel adták meg a hetedik generáció szardíniai fejtágítójának alaphangját, és hát ezzel a megállapítással bizony nehéz vitatkozni. A kompakt bemutatkozása óta eltelt közel negyven évben mintegy harminc, na jó, 29 millió példány kelt el az autóból, ilyen számokkal pedig bőven kijár neki, hogy az egész kategória névadója legyen. A Golfot akkor is eladja a neve, amikor már modellciklusa végén jár, nézzük csak például az idei első három negyedév adatait: világszerte 4,21 millió Volkswagen (az előző év azonos időszakához képest 10,6 százalékkal több) kelt el, ebből globálisan 12,4 százalék volt a 6-os Golf részesedése, Európában pedig minden negyedik eladott autó Golf volt.

A hetedik generáció újdonságait korábban hosszú cikkben elemeztük, lássuk ezek közül a legfontosabb tételeket. Az immár a moduláris MQB padlólemezre épülő hetes hossza 56, tengelytávolsága 59, szélessége 13 milliméterrel nőtt, a csomagtartót 30-as bővítéssel 380 literesre öblösítették. A magasságból 28 millimétert csíptek le, az üres tömeg akár egy mázsával is alacsonyabb lehet, modellváltozattól függően. A karosszéria légellenállási együtthatója tíz százalékkal, 0,274-re javult, nem csoda, hogy a teljes paletta átlagfogyasztása 0,3 literrel csökkent.

Fotó: Koncz Dávid [origo]
Hosszabb, alacsonyabb és szélesebb, mint elődje, mégsem igazán látszik a végeredményen

A volkswageneseket amúgy nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen számot csak úgy beledurrantsanak a levegőbe. 0,3 liter mínusz, szorozva a tavaly eladott 700 ezer Golffal, és ki is jön, hogy ez évi 31,5 millió literes üzemanyag-megtakarítást jelent. Nesze neked, Greenpeace, hát ez sem elég? Mintha ezt akarták volna mondani ezzel.

Aki a Golfon dolgozik, annak egy dolgot kell elfogadnia: nincs játszadozás a formával, a dizájnerek főhadiszállásán biztosan ki is plakátolták a "csak a biztosra megyünk" mottót. A Golfot még az autókatalógusokat lelkesen lapozgató óvodások is hangos indiánkiáltások kíséretében ismerik fel, és így lesz ez a hetedik generációval is. Noha a méretek alapján akár teljesen más jellegű autó is születhetett volna, nem történt forradalom, az új kicsit szögletesebb, kicsit frissebb, de kívülről majdnem ugyanolyan, mint a 6-os Golf. Lehet elemezni az új köd- és hátsó lámpák, esetleg a fényszórók vagy a kerekített paralelogramma-tanksapka formáját, de nem érdemes: a Golfot arányairól és a jellegzetesen vaskos C oszlopokról ezentúl is a másodperc törtrésze alatt fel lehet ismerni.

Forrás: Koncz Dávid [origo]
Egy egységet képez a fényszórókkal a hűtőrács, a ködlámpák négyzetessé váltak

A dizájnercsapatból az egyébként roppant jópofa Frank Brüsét tolták a tűzvonalba a prezentáción, de hiába beszélt szegény perceken keresztül, igazi nóvumként csak a szerinte merész éleket és az alig látható illesztési hézagokat tudta emlegetni. Amikor a túlnyúlások emlegetésekor lebiccent néhány fej, Brüse gyorsan váltott, és a hátsó lökhárítóról kezdett mesélni. Mert hurrá, sikerült kijjebb húzni, így koccanásnál nem feltétlenül sérül a csomagérajtó, örülnek a biztosítók - és nem mellesleg az ő szülei. Köszönjük, Frank, ebben minden benne volt.

Fotó: Koncz Dávid [origo]
Majdnem hat centivel hosszabb a tengelytávolság, az első tengely előrébb került

A Golf belül sem okoz meglepetést, pont olyan, amilyennek a kategória eminensének 2012-ben lennie kell. Csak képeken látványos, hogy a középkonzol a sofőr felé fordul, a kormány mögött ülve semmi rendkívüli nem tűnik fel, minden természetes. Leírni is unalmas, de nagyon jó minőségűek az anyagok, amerre a kéz nyúlkál, ott minden finom és igényes tapintású. A tükörállító pöcök több autóban is szokatlanul nehézkesen működött, plusz az ajtókárpitokra és a középkonzol környékére azért jutott a kemény műanyagból is. Előbbi elhelyezése kicsit sem, utóbbi viszont zavaró.

A középkonzol nagyjából feléig nyújtózik le a műszerfal tetejét párnázó puha anyag, a keményre váltás a lehető legrosszabb ponton történik. Mert minden méretnövekedés ellenére térdben szűk egy kicsit a Golf a bal egyben, a térd neki-nekiütközik a középkonzolnak, és pont abban a magasságban, ami már a kemény műanyag birodalmának számít. A hátsó lábtéren érezni viszont a pár centis növekedést, valamivel nagyobb a térérzet, amúgy meg valószínűleg csak egy Golf tud olyan pofátlanul hatásvadász újítással sokkolni, hogy még az áttervezett ajtókárpitok palacktartó zsebeit is jobb minőségűnek tűnő kárpittal tapétázzák ki. Ettől is az a Golf, ami.

Forrás: Volkswagen
Kár, hogy a klímapanelnél vágták el a puha borítást, mert így a térdek kemény műanyagnak koccannak

Az alapfelszereltség a generációváltással jelentősen kibővült: minden változat legalább hét légzsákkal, az ESP-hez kapcsolódó, az ívbelső kerekek tapadásvesztése esetén automatikusan beavatkozó XDS elektronikus differenciálművel, start-stop rendszerrel, másodlagosütközés-védelemmel (baleset után a fék automatikusan működésbe lép, megakadályozva egy másik járműnek vagy akadálynak való ütközést), elektromos, visszagurulásgátlós rögzítőfékkel, guminyomás-ellenőrző rendszerrel és 5 colos érintőképernyővel készül. A bemutatóra, persze, mindennel kitömött Highline verziókat állított csatasorba a Volkswagen, ezekben 8 colos az érintőképernyő, amely az ujj közeledésére is reagál.

Fotó: Koncz Dávid [origo]
Minden változathoz jár a visszagurulásgátlós elektromos rögzítőfék

Boszorkányság nincs a történetben: a kijelző alatt helyeztek el egy dekorbetétnek álcázott, valójában mozgásérzékelőket tartalmazó csíkot, ebből tudja a rendszer, hogy éppen matatni szeretnénk a képernyőn. Az érzékelő pozíciójából következik, hogy felülről benyúlkálva zavarba hozható a rendszer - de ki az a hülye, aki vezetés közben ilyesmivel szórakozik? A hagyományos mozdulatokat hibátlanul leköveti, de nem minden szép és jó: az új menü egyrészt kicsit bonyolult, megszokást igényel a kezelése, másrészt a képernyőn való scrollozás szinte lehetetlen, ha egy oldalon nem férnek el a megjelenítendő funkciók. Kilencven százalékban garantált egy-két félrebökés, a Golfé nem egy iPhone-szintű kezelőfelület. A navigáció grafikája is lehetne részletgazdagabb.

Ha kíváncsi, milyen vezetni az új Golfot és mennyibe kerül, lapozzon a következő oldalra!