Maradt 200 lóerős, de turbómotort kapott a Renault Clio RS

renault clio rs
Vágólapra másolva!
A Clio korábban lebukott kombiváltozata mellett az új RS-t is kiállította a Renault Párizsban. 1,6 literes turbóra cserélték a kétliteres motort.
Vágólapra másolva!

Mivel az új Clio kombiváltozatáról már korábban felkerült az internetre egy fotó, a párizsi leleplezéssel nem sok újat tudott mutatni a Renault. Az előzőnél kétségkívül jobban sikerült az új családi modell, tengelytávja azonos az ötajtóséval, a puttony miatt azonban 201-ről 823 milliméterre nőtt a hátsó túlnyúlás. Az ötajtósnál 130 literrel nagyobb a csomagtartó, 443 literes rekeszt rejt a fedél, a hátsó ajtók kilincseit a ferde hátúhoz hasonlóan a C oszlopokba integrálták.

Jóval nagyobb érdeklődés övezte az új Clio RS premierjét, főleg, mert több lényeges változás is történt. A kétliteres, 200 lóerős benzinmotort nyugdíjazták és egy 1,6 literes, szintén 200 lóerős turbót építettek a helyére. A legnagyobb nyomaték 25 Nm-rel, 240-re emelkedett és a korábbinál jóval szélesebb fordulatszám-tartományban, 1750-5600-ig áll rendelkezésre.

Első RS modellként a Clióban jelenik meg az EDC duplakuplungos váltó, kézi ráadásul nem is lesz, csak automatával rendelhető az autó. Kompenzálás gyanánt három különböző program közül lehet választani, verseny állásban 150 milliszekundomos váltásokat ígér a Renault.

Készül az új RS-ből még keményebb Cup-változat is, öt milliméterrel alacsonyabb hasmagassággal és 15 százalékkal merevebb karosszériával. Az előző RS-sel ellenétben az új ötajtós karosszériával készül, de nem hiányoznak a látványos kiegészítők róla.