Vágólapra másolva!
A Moszkvai Autószalon egyik legnagyobb szenzációja a Lada SUV-tanulmányának bemutatása volt. Sajnos a mutatós X-Ray gyártására kevés az esély.
Vágólapra másolva!

Forrás: Lada
Kattintson a képre a galériához!

A háromajtós, kompakt szabadidő-autó megjelenése modern, fiatalos és egyedi, ami nem csoda, mert egy rutinos SUV-dizájner alkotta. Formatervéért ugyanis a Volvo XC60 és a Mercedes-Benz ML-t is jegyző brit tervező, Steve Mattin volt a felelős. Talán az X-Ray az utóbbi idők legsikerültebb Ladája, jók az arányai, hatalmasak a kerékjáratai, a hátsó ajtó pedig annyira csapott, mint az előző Ford Focuson, de a LED-csíkos hátsó lámpák elrendezése is a Fordra emlékeztet.

Forrás: Lada

Belül is hangulatos és modern az X-Ray, a barna bőrülések harmonizálnak a fényezéssel, még a Range Rover Evoque által inspirált műszerfal sem rontja el az összhangot.

Forrás: Lada

A Lada szerint az X-Ray formája, azon belül is főleg a hűtőrácsé és az orr-részé meghatározza majd a márka formanyelvét a jövőben, tehát ezzel a megjelenéssel más modelleken is találkozhatunk majd. A névben az X betű utalhat a fényszórók és a hűtőmaszk X-alakú elrendezésére, ami egy kicsit hasonló ahhoz, amit a legújabb Lexusokon látni.

Forrás: Lada

Abban reménykedik a Lada, hogy az X-Ray által inspirált, két-három éve múlva érkező új Ladákkal növelheti majd a piaci részesedését Oroszországban, ami egyébként már így is elég jelentős, 40 százalékos. Magának az X-Ray-nek a sorozatgyártására elég kevés az esély az utóbbi idők Lada tanulmányainak sorsát ismerve. Mindenesetre, ha megvalósulna, valószínűleg a Renault-Nissan szövetség SUV-padlólemezét kapná, azt, amit a Nissan Qashqai és a Renault Koleos is használ. Neve alapján mi a Lada helyében Lana del Ray énekesnőt kérnénk fel az autó reklámozására, igaz, a "Born to die"-jal befutott hölgyet már a Jaguar is felkérte, hogy legyen az új F-Type arca.

Forrás: Lada