Legendák nyomában - I. Retro Mobil Hegyi Felfutó

Vágólapra másolva!
A visegrádi Fellegvárhoz vezető szerpentin ismét motorbömböléstől lesz hangos, csak ezúttal éltes korú veteránok küzdenek majd meg a kaptatóval szeptember 1-jén.
Vágólapra másolva!

Visegrád nemcsak kedvelt kirándulóhely és a Dunakanyar talán legszebb kisvárosa, de a motorsportok szerelmesei számára is legendás helyszín volt nem is olyan régen. A hetvenes években robogtak a Fellegvárhoz vezető szerpentinen az akkori rali és hegyi géposztályok nagyágyúi, amit népes nézősereg kísért figyelemmel.

Szeptember elsején ismét motorbőgéstől lesz hangos a környék, ugyanis az egykori versenyeken "levezetésre" használt, a Fellegvártól a 11-es útig tartó Panoráma út ad otthont az I. Retro Mobil Hegyi Felfutónak. A Budapest felől, Visegrád városhatár előtt körülbelül 800 méterre lévő Panoráma úti csomópontban lesz a rajt, az izgalmas kanyarokkal tűzdelt pályán majd 3 km-en keresztül tart az időmérés.

Ahogy az a veteránoknál esetében szokás, ez az esemény sem sprintversenyről, hanem átlagtartó menetpróba, ahol az a legjobb, akinek a két futamon elért ideje között a legkisebb a különbség. A cél után az öreg gépek továbbhajtanak, a levezető út az egykori versenypálya kacskaringós aszfaltja, amely Visegrád központjába visz. Itt áll fel a depó, ahol délelőtti és az ebéd utáni futamok között összegyűlnek autók, motorok és gazdáik. A nézők ingyenesen nézhetik meg a depóban tartott kiállítást és a futamot (az előre kijelölt területeken), Budapestről (Újpest Városközpont) a 880-as jelzésű Volánbusz járattal közelíthetik meg Visegrádot. A futammal kapcsolatos minden információ itt található.

Forrás: Retro Mobil
Opel Kadett GT/E Gruppe 2 - a hazai futamokon is jól teljesítő raligép Visegrádon is tiszteletét teszi. Az utcai gépek és a raliautók külön kategóriában állnak rajthoz

Tervezett program

  • 07.00-09.00 Regisztráció, gépátvétel, technikai eligazítás
  • 9.20 Pályabejárás, a nevezők konvojban hajtanak végig a Panoráma úton. A depóból végig konvojban haladunk, a Panoráma útról a Mátyás Király útra térünk rá, és azon ereszkedünk vissza a depóhoz.
  • 10.00 Retro Mobil Hegyi Felfutó - első menetpróba. A depóból egyenkénti indítással hajtanak az autók, motorok a rajthelyig, majd a cél után tovább haladnak a Mátyás Király úton, s úgy érkeznek vissza a depóba. Percenkénti indítás, a megadott kategóriákban.
  • 12.00-13.45 Szünet, ebéd, szervizelési lehetőség a depóban. Gyerek- és családi programok az esemény teljes ideje alatt.
  • 14.00-16.00 Retro Mobil Hegyi Felfutó - második menetpróba. A depóból egyenkénti indítással hajtanak az autók, motorok a rajthelyig, majd a cél után tovább haladnak a Mátyás Király úton, s úgy érkeznek vissza a depóba. Percenkénti indítás, a megadott kategóriákban.
  • 16.15 Retro Mobil visegrádi hegyi felfutó záróünnepség. A depóból konvojban haladnak a járművek a Panoráma úti Mogyoróhegy étteremhez. Itt beszélgetés, zene, étel-ital, eredményhirdetés.

Előzetes nevezés

  • Autók: 12 000 Ft
  • Motorkerékpárok: 10 000 Ft

Helyszíni nevezés

  • Autók: 15 000 Ft
  • Motorkerékpárok: 12 000 Ft

Nevezni előzetesen és (korlátozott számban) a helyszínen is lehet.