Százmilliós bírság az olimpiai sávokban

olimpiai sáv
Vágólapra másolva!
A londoni olimpia két hete alatt összesen 2400 autóst bírságoltak meg az olimpiai sávok jogtalan használata miatt.
Vágólapra másolva!

Ugyan a vasárnapi záróünnepséggel befejeződött a londoni olimpia, a játékok idejére kijelölt olimpiai sávok kedd éjfélig használatban maradnak. A Transport for London összesítése szerint a 109 mérföld hosszú, versenyzők, edzők, újságírók és hivatalos személyek közlekedését megkönnyítő olimpiai úthálózat jogtalan használata miatt 2400 autóst kellett megbüntetni. Ebből 300 ezer font, átszámítva százmillió forint bevétel származott.

A Transport for London felszíni közlekedést irányító igazgatója szerint jól működött az olimpiai sávok bevezetése és használata, az ezekbe betévedőkkel szemben nem feltétlenül akartak szankciót alkalmazni. Az első pár napban nem is büntettek, csak figyelmeztettek a rendőrök, 2400 esetben azonban nem lehetett elkerülni a 130 fontos (46 ezer forintos) büntetés kiszabását.