Kormány, váltás - Peugeot 208 1.6 e-HDi-teszt

peugeot 208
Vágólapra másolva!
Csak a Ferrarikban van kisebb kormánykerék, mint az új Peugeot 208-asban. A 207-es sikkes utódja sok területen a kiskategória legjobbjaival is felveszi a versenyt, de sajnos zavaró zörgéseivel és a gyatra kézi váltójával lerontja az egyébként pozitív összképet.
Vágólapra másolva!

Fotó: Mudra László [origo]
A rossz anyagi helyzetben lévő Peugeot-nak kulcskérdés a 208-as sikere
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Nem titkoltan a 205-ös sikerét szeretné megismételni a Peugeot új kisautójával, a 208-assal, erre utal az is, hogy a háromajtós változat hátsó ablakánál szándékosan olyan a krómdísz, hogy a felmenő egyik jellegzetes részletére emlékeztessen. A 205-ös 1983-as bemutatása óta több mint 15 millió 2-essel kezdődő típusjelzésű autót adott el a Peugeot, de a tendencia mégis aggasztó számukra, mivel a 207-esből csak harmadannyi fogyott, mint a zseniális formájával hatalmasat robbantó 206-osból, és feleannyi, mint a remek futóművéről elhíresült 205-ösből.

Fotó: Mudra László [origo]
A lebegő hűtőrács jobb próbálkozás, mint a korábbi nagy harcsaszáj. Pofás kisautó lett a 208-as

A szépséges 206-os autónak kevésbé volt jó, mint dísztárgynak, ezért a 207-esnél is próbálták megtartani a formanyelvet, mégsem jött össze. Ormótlan harcsaszájával és a 206-os karikatúrájának tűnő alapformájával közel sem volt olyan harmonikus megjelenésű, igaz, tágasabb volt, de ezért árat fizetett: már-már akkorára nőtt, mint egy kompakt autó, súlyban és méretben egyaránt, ami a menettulajdonságaira és a fogyasztására is hatással volt. Emiatt döntött úgy a Peugeot, hogy az utódnak mindenképpen kisebbnek kell lennie, a 208-as ezért hét centiméterrel rövidebb, kettővel keskenyebb, és eggyel alacsonyabb elődjénél, nem mellesleg átlagosan 110 kilogrammal kevesebbet is nyom a mérlegen, az alapmodell például csak 975 kilogrammos.

Fotó: Mudra László [origo]
Minden irányban kisebb lett elődjénél, de ez a helykínálaton nem rontott

Ha nem is olyan egységes és megnyerő a formája, mint a 205-ösnek vagy a 206-osnak, azért abban szinte mindenki egyetért, hogy sokkal jobban mutat a 208-as, mint a közvetlen elődje. Egyes szögekből, így például a hátsó háromnegyedes nézetből kifejezetten vonzó, csak az orr-részt látva érzi úgy az ember, hogy nem tudták a dizájnerek, mit kezdjenek a hűtőráccsal. Arra végre a Peugeot-nál is rájöttek, hogy az óriási harcsaszáj divatja lejárt, a 208-as maszkját állítólag úgy tervezték meg, hogy úgy tűnjön, mintha lebegne a lökhárító felett. Nekem sajnos nem tűnik úgy, de lehet, hogy bennem van a hiba. Érdekes részletek azért akadnak bőséggel, ilyen például a szélvédő hullámos vonalú találkozása a tetővel, az elrejtett Peugeot felirat a hűtőrács és a motorháztető között, vagy a villáskulcs alakú hátsó lámpa, amely talán a legkarakteresebb részlet az egész autón.

Fotó: Mudra László [origo]
Pajzsszerű bemélyedés a motorháztetőn, csicsás krómborítás a tükrökön

Mivel a padlólemezt megtartották a 207-esből, a 2538 mm-es tengelytáv is megmaradt, így tudták elérni, hogy ne csökkenjenek az utastér méretei. Sőt az áttervezett üléseknek köszönhetően öt centiméterrel még nőtt is a hátsó lábtér, és a csomagtartó is 15 literrel gyarapodott, most 285 literes, ami átlagos érték a B-szegmensben. Ahogy beül az ember az autóba, először mégsem a helykínálat bővülése tűnik fel, hanem az, hogy az ülések olyan puhák, mint a 80-as években gyártott francia nagykocsikban. Szabályosan beléjük süpped az ember, ilyet egy másik mai kisautóban sem érez az ember.

Fotó: Mudra László [origo]
Nagyot javult a belső tér minősége a 207-eséhez képest

A másik dolog, amit nem lehet nem észrevenni, a kis kormánykerék. Három centiméterrel csökkentették az átmérőjét a 207-es (valljuk be, túl nagy) kormányához képest. Ennek az volt az oka, hogy a műszereket közvetlenül a szélvédő tövébe helyezték, hogy alig kelljen elmozdítani a szemünket az útról, ha meg akarjuk nézni a sebességet. Ilyen magasra tett műszerfalnál viszont nem működött volna a hagyományos módszer, hogy átnézünk a kormányon, így azt találták ki, hogy egy kisebb kormány fölött nézzük az órákat.

Fotó: Mudra László [origo]
Kifejezetten puhák az első ülések, ami szokatlan

Nem mindenkinek fogja elnyerni a tetszését a megoldás, 175 centiméteres magasság alattiaknak a karima felső íve kitakarhatja az információkat. Én remekül megvoltam vele, nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy hatással lesz a vezetési élményre. Egyrészt sok hely szabadul fel tőle a vezetőülés környékén, ami szabadabb érzést ad, másrészt a mérete okán olyan, mintha egy szimulátorkormányt forgatna az ember, a megszokottnál jóval kisebb mozdulatokkal lehet irányítani a 208-ast, igaz, ez némi megszokást igényel. A kilátás lehetne jobb, az A- és a C-oszlopok sokat kitakarnak a látótérből, de még a műszerek árnyékolója is takar valamennyit az útból.

Fotó: Mudra László [origo]
Alacsonyabb sofőröknek takarhatja a kis kormány a magasra tett műszercsoportot

Nagy előrelépés a belső tér anyaghasználata és dizájnja a 207-eshez képest. Modern formáival, fekete díszbetéteivel, és a 255 ezer forintos panorámatetőhöz járó kék hangulatvilágításával már-már olyan gusztusos a kabin, mint egy milliókkal drágább prémium kisautóban. Persze az ajtóborításon és az alsó, eldugott helyeken azért még előfordulnak kopogós műanyagok is, de ez természetes a kisautók között. Bőséges a választék tárolórekeszekből is, az összes ajtóban elférnek nagy italpalackok, és a váltó környékén is több helyre lehet tenni aprót, mobiltelefont.

A cikk még nem ért véget. Kattintson a második oldalra, ha kíváncsi, milyen vezetni a 208-as Peugeot-t!